Csőd szélén a köztévé?

Forrás: MNO

Működőképessége határára ért a Magyar Televízió: augusztusban már nemcsak az úszó Európa-bajnokság közvetítését, hanem magát a műsorkészítést és a munkabéreket sem tudja tovább finanszírozni – áll a köztelevízió közleményében.

Újabb lépést tett a politika a Magyar Televízió tönkretétele felé. Legalábbis nehéz máshogyan értelmezni az MTV Közalapítvány volt kormánypártok által delegált kurátorainak azt a döntését, hogy nem engedélyezik a köztévé folyamatos működését biztosító külső forrás bevonását. Tartózkodással, illetve ellenszavazatokkal blokkolták a könyvvizsgáló és a felügyelőbizottság által javasolt banki hitel felvételét, annak ellenére, hogy azt a kuratórium elnöke is megszavazta, és hogy ahhoz nemrég még maguk is hozzájárultak a közbeszerzési eljárás kiírásának elfogadásával – ismerteti a fejleményeket az írás.

A könyvvizsgáló és a felügyelőbizottság azért javasolta egymilliárd forint összegű banki forrás bevonását, hogy a köztévé teljesíteni tudja a médiatörvényben előírt kötelezettségeit, hogy augusztusban is folytatódhasson a hír- és a közéleti, kisebbségi, vallási és egyéb közszolgálati műsorok gyártása, valamint hogy a részvénytársaság ki tudja fizetni a dolgozók munkabérét. Az augusztusi úszó-Európa-bajnokság közvetítése szintén olyan, több száz millió forintos kötelezettség, amelytől a közlemény szerint a Magyar Televíziónak sem jogi, sem gazdasági lehetősége nincs elállni, noha a politikai döntések következtében a költségeit sem tudja kifizetni.

Az előző parlamenti többség sodorta a csőd szélére a köztelevíziót – állapítják meg. A részvénytársaság 2005 óta minden évet nyereséggel zárt. Gazdálkodása kiegyensúlyozott, létszáma állami támogatás nélkül is folyamatosan csökken, működése törvényes és átlátható, amit ez idő alatt egyetlen ellenőrző testület vagy hatóság sem kifogásolt. A központi források példátlan, 9,5 milliárd forintos csökkentését tavaly sem hatástanulmány készítése, sem a közszolgálati feladatok újragondolása nem előzte meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!