Hoffmann Rózsa kitart a minőségjavító intézekedések mellett - Sajtószemle

kdnp.hu

Az Európa Tanács (ET) legutóbbi üléséről számolt be Kalmár Ferenc KDNP-s országgyűlési képviselő Szegeden. Az ET legutóbbi ülésén Magyarországgal kapcsolatos témák megvitatására is sor került, és a témák között olyanok is voltak, amelyek hátrányosan érinthetik Magyarországot. Kalmár Ferenc szerint érthetetlen a monitoring vizsgálat kérése Magyarország ellen. Ezt a javaslatot svéd képviselők vetették fel, és az ET márciusi ülésén újból téma lesz. A svéd szocialisták előterjesztése taglalta a médiatörvényt, az alkotmányozási folyamatot, az Alkotmánybíróság helyzetét és a közszférából történő indoklás nélküli elbocsátás lehetőségét. Kalmár Ferenc elmondta: minden előterjesztést cáfoltak, melyek között az is szerepelt, hogy Magyarországon tömeges elbocsájtások vannak a közszférában. A képviselő sajnálja, hogy Magyarország ily módon került terítékre az Európa Tanácsban. Kalmár Ferenc szerint ezzel a soros magyar EU elnökség pozícióját próbálták meg gyengíteni. Kalmár Ferenc azt is megjegyezte, hogy mindenképpen szeretné Szegedet bemutatni Strasbourgban, az Európa Tanács székhelyén. (http://www.webradio.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=226136 )

A weborvos.hu ismertette, hogy Szócska Miklós államtitkár országjáró körútja keretében mely területeket keresi fel a következő napokban. (http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/semmelweis_terv_szocska_megy_tovabb/169659/ )

Tarlós István és Szócska Miklós szerdán közös sajtótájékoztatót tartott a fővárosi kórházak államnak tervezett átadásáról. A főpolgármester egy nappal korábban leállította Szentes Tamás főpolgármester-helyettes kórházigazgatókkal folytatott tárgyalásait. Tarlós szerint Szentes "kicsit túlbuzgó volt". A sajtótájékoztató ennek a helyzetnek a tisztázását is szolgálta. A sajtótájékoztatón az is, hogy egységesen állami gondozás alá kellene venni a fővárosi kórházakat. (http://www.vg.hu/kozelet/politika/tarlos-nem-rug-ki-senkit-339871 )

Médiaügyekről írt cikket a Népszabadság. Az ATV bejelentette, hogy leveszi a reggeli műsorból Bolgár Györgyöt, illetve a betelefonálós műsorból Dési Jánost és Németh Pétert (az Újságíróklub c. műsor nem változik). Minderre "karcsúítás-fiatalítás" keretében kerül sor. Bolgár György a lapnak nyilatkozva politikai indíttatást gyanít, de ezt Németh Szilárd, hírigazgató határozottan cáfolta, s a váltást azzal indokolta, hogy az ATV új koncepciója alapján a 40-50 éves korosztály felé szeretne nyitni. Személycseréket jelentettek be a Magyar Rádiónál is: az MR1-Kossuth rádió főszerkesztőjévé Molnár Pált, az MR2-Petőfi rádió élére pedig Mikó Róbertet nevezték ki. Elődeik alig két hónapot töltöttek a székükben: Jónás István, a közrádió vezérigazgatója tavaly december elsején nevezte ki a Kossuth, illetve a Petőfi főszerkesztőjévé Gazsó L. Ferencet, a Magyar Hírlap korábbi főszerkesztőjét, illetve a Kormorán együttes révén ismertté vált Koltay Gergelyt. Ők mostantól intendánsként a programok, a műsorkínálat kialakításáért felelnek, a két új főszerkesztő pedig a műsorgyártásért. A Magyar Rádió korábbi elnöke viszotn újabb állami tisztségeket kapott, az MNV Zrt. egyszerre négy állami kézben lévő filmstúdió ügyvezetőjének nevezte ki. E kinevezés ellen a Jobbik közleményben tiltakozott. A Népszabadság információi szerint a két működő filmstúdió, az Objektív és a Hunnia vezetőit (Rózsa Jánost, illetve Sándor Pált) hétfőn értesítették a leváltásukról, a döntés váratlanul érte őket. A másik két stúdió gyakorlatilag évek óta nem működik. Such György – türelmet kérve – egyelőre nem kívánt nyilatkozni. (http://nol.hu/lap/mo/20110202-fiatalitas_es_karcsusitas_az_atv-nel )

A véleményvezér.blog írója az LMP-ről írt cikket. Szerinte a Fidesz okosan tenné, ha számolna Schiffer Andrással és pártjával "és az új alkotmány megalkotásába a jövő egyik potenciálisan meghatározó baloldali politikai erejét is bevonná". Sajtóinformációkra hivatkozva azt írja, hogy a Fideszben kezdik belátni: komoly baj lehet abból, ha az alkotmányozás folyamatában csak a jobboldaliak vennének részt. A Véleményvezér szerint "Schiffer András ugyanis elkezdett valódi vezető politikusként viselkedni: csakis a legfontosabb politikai kérdésekben nyilvánul meg, tartózkodik a nagyon ideologikus vitáktól, és nem is nyilatkozik a túlságosan balos vagy zöld témákban. Ha pandákról, a biciklisfutárok emberi jogairól vagy valami ökoblabláról van szó, biztosan nem Schiffer fog beszélni. Jó néhány párttársával ellentétben ezért őt már biztosan nem lehet beszorítani a politikailag komolytalan „hippi” vagy „méregzöld”-kategóriákba. Schiffer felszólalásai rendre arról tanúskodnak, hogy felismerte, 2010-re a magyar választók leszámoltak az MSZP-SZDSZ típusú baloldallal. És nem mindenki értette meg olyan tisztán, mint Schiffer, hogy a tavalyi választás azt is megmutatta, hogy a választók és az egész magyar közélet valóban jobbra tolódott. Schiffer, és vezetésével az LMP frakciója tudatosan próbál jobboldali, illetve a jobboldal számára is vállalható ügyek mellé odaállni, mint amilyen a Trianon-emléknap, a határon túliak jogai és támogatása stb. Ugyanígy a baloldali gondolatok mellett pártja konzervatívnak mondható céljait, a helyi értékek megőrzését, az épített és természeti örökség védelmét is rendre kihangsúlyozza." Leszögezi azt is: az LMP nem valamiféle új SZDSZ. (http://velemenyvezer.blog.hu/2011/02/02/lmp_szamolni_kell_veluk?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index )

Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatóján nagy nemzeti összefogásnak nevezte azt, hogy csupán 3 százaléknyi magánnyugdíjpénztári tag maradt a pénztári rendszerben, és 97 százaléknyian visszaléptek az állami pillérbe. Szerinte a 3 százaléknyi rész "pont arra elég, hogy elmondhassuk, tényleg volt választási lehetőség." A miniszterelnök szerint a közösségi rendszer többet garantál a jövőben is. Idén az állami rendszerben jönnek az egyéni számlák. A kormányfő hozzátette: nem érdemes azt az illúziót kergetni, hogy a nyugdíjügyet az Alkotmánybíróság visszafordíthatja - mondta. Az alkotmány készülő koncepciójában garantálni fogják az állami rendszert választóknak, hogy befizetéseikkel arányos nyugdíjat kapnak. Orbán Viktor szerinte az államadósság, amely "az első számú közellenség", csökkenni fog a visszaáramló papírok bezúzásával, de csak áprilisban lehet megmondani, hogy pontosan mennyivel. A szociális jellegű nyugdíjfizetéseket az állam nem a nyugdíjalapból finanszírozza majd. Hozzátette: "A mai foglalkoztatási és demográfia mutatók mellett semmilyen pénzügyi trükkel nem lehet a rendszert fenntarthatóvá tenni. A jó nyugdíjrendszerhez növelni kell a foglalkoztatási arányt és több gyermeknek kell születnie, amihez családpolitika kell, ezt a célt szolgálja a családi adórendszer példája." (http://index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/02/orban_ne_varja_senki_hogy_az_ab_visszafordithatja_a_nyugdijdontest/ )

Az InfoRádiónak nyilatkozott Salamon László azt követően, hogy az alkotmányozó eseti bizottság meghallgatta a munkaadói szervezetek véleményét az új alkotmány koncepciójáról. A képviselő szerint április végén fogadhatja el az alkotmányozó nemzetgyűlés az új alaptörvényt. ezután további fontos jogszabályok megalkotása következik. Az új alkotmány így 2012. január elsején léphet hatályba. Kevés felszólalás hangzott el a mostani meghallgatáson – állapította meg Salamon László, aki szerint ennek az lehet az üzenete, hogy az alkotmány koncepcióját vitató, jelentősebb mondanivaló nem volt a munkaadók képviselőinek tarsolyában. Ezzel szemben a munkavállalók meghallgatásakor nagyon sok kritika fogalmazódott meg. Az új alaptörvény koncepciójához egyébként száznál is több vélemény érkezett különböző helyekről. Az alkotmányozó nemzetgyűlés március 15-én kezdődik, és április végéig tart majd. (http://inforadio.hu/hirek/belfold/hir-410567 )

A Magyar Hírlap is beszámolt Michl József kezdeményezéséről, aki kivenné a közoktatási törvényből a tanítási időre vonatkozó rendelkezést, így a pedagógusok idejében hozzájuthatnának a kötelező óraszám feletti többlettanítás díjához. (http://www.magyarhirlap.hu/belfold/elobb_juthatnak_penzukhoz_a_tanarok.html )

A Népszava szerint „Újabb feszültségforrásként jelentkezhet a kormánypártok között, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár nem tántorítható el az egyetemi, főiskolai karokkal szemben támasztott követelmények drákói szigorításától.” A tervek szerint a szigorítások alól kivonhatnák magukat az egyházi fenntartású főiskolák. A lap szerint a tervezett szabályozással szemben Pokorni Zoltán többször is kifejezte aggályait, és „úgy tűnik, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes közvetítői beavatkozása sem segített; míg a Fidesz szellemi műhelye decemberben visszavonta volna a koncepciót és Pálinkás József MTA-elnök tervei alapján újat készítene, az államtitkár nem tűnik kompromisszumkésznek.” Ráadásul nemrég kijelentette, hogy racionalizálni kell a struktúrát. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=390437

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!