Hölvényi György: A szíriai keresztényüldözés genocídium és kulturális támadás

Magyarország nem az „idehívjuk és lesz valahogy, hanem az odamegyünk és segítünk politikáját folytatja” – mondja Hölvényi György EP-képviselő, akivel a vallások közti megbékélésről és a segélyezésről is beszélgetett a mandiner.hu.

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi igazgatója, a párt európai parlamenti képviselője

Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellár nemrég interjút adott a Mandinernek, amiben azt állapította meg, hogy az Európai Unió rendkívül szekuláris alapokra épült, és napjainkban is azokon nyugszik. Hogy látja, van ebben előrelépés?

Én azt látom, hogy nincs romlás. 2004-ben az alkotmányban nem lehetett megemlíteni a keresztény gyökereket, ezzel az Európai Unió egyfajta mélypontra jutott. Nemcsak a kereszténységről van szó, hanem a történelmietlenségről is. Ezzel az a baj, hogy ha nem ismerem a saját gyökereimet, továbblépni sem tudok. Ennek egyfajta pótléka alakult ki, amikor a 2010-es Lisszaboni Szerződéssel a vallási közösségekkel folytatott párbeszéd megindítása jogi normává vált. Ezt lehet előrelépésnek tekinteni, de ez csak egy lehetőség, sok múlik azon, hogy mennyire élnek vele. A szíriai polgárháború eredményeként a keresztényüldözés olyan látványos méreteket öltött, hogy nem lehetett többé eltakarni.

A mi felelősségünk az, hogy a meggyőződésünktől függetlenül erre felhívjuk a figyelmet. Ez nem csak emberijogi kérdés: itt értékhordozásról van szó, ezért a keresztényeknek itt többletfelelősségük van. A közel-keleti üldözött keresztények a kereszténység gyökereit őrzik, az ő üldözésük a legérzékenyebb területre mért csapás. Ők a szent helyek őrzői. Aki ma Szíriából elmenekül, bibliai helyekről menekül el. Ez genocídium és kulturális támadás is.

Európának ebben felelőssége van. A legnagyobb probléma nem az ellenségeskedés, hanem a közöny, az európai átlagpolitikus közönye. Ez a gond a baloldalon is: a segítségért nyúló kezet egyszerűen visszautasítják.

A kérdés igazából az, hogy egy, a szóban forgóhoz hasonló nyilatkozat tud-e segíteni az üldözött keresztényeken.

Számomra nem az a kérdés, hogy tud-e segíteni, hanem, hogy mindent megtettem-e? Az mindenképpen fontos, hogy Ferenc pápa a maga stílusával, a maga módján az Al-Azhar Egyetem főimámjával egy ilyen dokumentumot el tudott készíteni, ennek mindenképpen hatása van. Azokat a közös pontokat keresik, amik egy szélsőségesen szekularizálódó világban a hívőknek utat mutathatnak. Nagyon sok a közös a hívő keresztényekben és hívő muszlimokban, mint a család, vagy a tisztességes munka értéke. Egy csomó mindenben sokkal közelebb állunk hozzájuk, mint egy vulgárhedonista valakihez.

A konferencia egyik résztvevője rámutatott, hogy annak igazából nincs sok haszna, hogy olyanokkal beszélgetünk, akik egyébként egyetértenek velünk. Mit gondol, ilyen nyilatkozatokkal megszólíthatók azok, akik elzárkóznak a megbékéléstől, vagy csak a saját lelkiismeretünket nyugtatjuk?

Én ebben az ügyben nem a saját lelkiismeretemet akarom nyugtatni, persze lehet, hogy másnál ez máshogy van… Ami fontos, hogy itt egyfajta szemléletmódot tükrözünk, hogy van dolgunk a másikkal, hogy meg akarjuk ismerni. Ennek az igénynek fel kell merülnie. Világosan kell látni, hogy az arab világban a keresztény kisebbség ma is számos. Európában erről nem tudunk szinte semmit, ez a dokumentum az ő védelmükben is született.

És mit csinálunk még a beszéden és a nyilatkozatok kiadásán kívül?

Számomra politikusként az egyetlen hiteles dolog a cselekvés. A két egyházi vezető globális felelősségvállalása nekem csak akkor ér valamit, ha abból politikai cselekvés is fakad. Konkrétan: az oktatás a harmadik világban, Európa bizonyos részein és az iszlám világban is tragikus állapotban van. Nemzetközi fejlesztéspolitikával foglalkozom, nekem ezt prioritásként kell kezelnem. Ez a biztonsággal is összefügg, és ez is következik a dokumentumból. Ha nincs biztonság,
a család széthullik, nem vetek, nem aratok, a végén pedig menekülni kezdek.

Ez persze komoly leegyszerűsítés, de így van. Ebből a dokumentumból , ha nem is pártprogramszerű, de egészen konkrét politikai cselekvés következik.

A harmadik világban iskolákat, kórházakat építünk, segítünk, miközben otthon sincsen minden teljesen rendben… Nincs itt ellentmondás?

Szerintem ez két párhuzamos dolog. Azokon a helyeken, ahová ezek a pénzek kerülnek, a magyarországiakkal összehasonlíthatatlan problémák vannak. Nyilván a felelősség is teljesen más, de azt fontosnak tartom, hogy Magyarország a nemzetközi politikában az „odamegyek és ott segítek” elvét képviseli az eddigi „idehívom, aztán lesz valahogy” helyett, ami sokkal többe kerül, sokkal kevésbé hatékony, és az ottaniak érdekét sem szolgálja. Egy olyan jóléti országnak, mint Magyarország, kutya kötelessége részt venni a segélyezésben. Az emberek ezekben az országokban számunkra elképzelhetetlen helyzetben vannak, és
szerintem minden magyar ember büszkén vállalhatja, hogy segítünk.

Kapunk ebben segítséget európai szinten?

Az európai segélyezéssel mint olyannal, nincs probléma. A probléma ennek a hatékonyságával van, illetve a felhasznált pénz átláthatatlanságával. Európa a világ legnagyobb segélyezője a legkülönfélébb helyeken, erre akár még büszkék is lehetnénk, ha ez nem egy átláthatatlan és alacsony hatékonyságú rendszer lenne. A hitelességet kell növelnünk, de őszintén szólva én szkeptikus vagyok. Továbbra is azt mondom, hogy kell az európai együttműködés: ha mindenki belead, fel lehet építeni egy kórházat, egyedül nehéz. De a döntés rám eső részét semmiképpen nem adnám egy nemzetek feletti szervezet kezébe.