Magyar állami támogatással épült katolikus ifjúsági házat avattak Székelyföldön

Az erdélyi katolikus fiatalok nevelését, ifjúsági vezetőik képzését szolgáló, csaknem félmilliárd forintnyi magyar állami támogatásból felépült közösségi házat avattak szombaton a Székelyföldön, a Hargita megyei Szelterszfürdőn.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke, valamint Kovács Gergely gyulafehérvári érsek és Tamás József nyugalmazott gyulafehérvári segédpüspök a Boldog Özséb Ifjúsági Ház avatásán az erdélyi Szelterszfürdőn 2022. december 3-án. MTI/Veres Nándor

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke az avatóünnepségen elmondta: a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye ifjúsági rendezvényeinek központjává váló létesítmény megszentelt helyen, a fogyatékkal élőket táboroztató Szent Gellért Alapítvány Rehabilitációs és Rekreációs Háza szomszédságában épült. A finanszírozás megszervezése és a ház megépítése sem volt könnyű, de a legnagyobb feladat az lesz, hogy a főegyházmegye ifjúsága élettel töltse meg a – pálos rend megalapítójának tiszteletére – Boldog Özsébről elnevezett közösségi teret, az államtitkár szerint ugyanis ez a biztosítéka annak, hogy lesz jövő és lesz papi hivatás az erdélyi főegyházmegyében.

Ha élet lesz, lélek lesz ebben a házban, akkor biztos vagyok benne, hogy Erdély keresztény ifjúsága, katolikusok, reformátusok, evangélikusok, adott esetben más felekezethez tartozók is, ha idejönnek, és ezt a házat birtokukba veszik, és közösséget építenek, akkor a magyarság is meg fog maradni, a székelység is meg fog maradni

 

– mondta Soltész Miklós.

A kápolnával egybeépült, udvarral körülvett Boldog Özséb Ifjúsági Házat Kovács Gergely, a gyulafehérvári főegyházmegye érseke szentelte fel. Az ünnepi szentmise előtt tartott sajtótájékoztatón az érsek rámutatott: bár a templomokban főleg az idősebb nemzedéket látni, nem vesztek el a fiatalok, csak megváltozott a gondolkodásmódjuk, új nyelvezetet beszélnek, amelyet az egyháznak is meg kell tanulnia, hogy megszólíthassa őket, eljuttathassa hozzájuk az evangéliumot.

Kovács Gergely szerint a Székelyföldön megnyitott katolikus ifjúsági háznak elsősorban a nevelésben, a képzésben, közösségépítésben lesz szerepe, egy olyan találkozóhelyként fog működni, amely a lelki pasztoráció szerves része lesz, elsősorban az ifjúságot szeretné szolgálni.

Az érsek köszönetet mondott a támogatásért a magyar kormánynak, ugyanakkor a kezdeményezők – Tamás Barna korábbi ifjúsági főlelkész és Tamás Huba, az építkezés koordinátora –  munkáját is méltatta. Hozzátette: a fiatalok számára szervezett keresztény jellegű programoknak, rendezvényeknek, közösségi eseményeknek otthont adó, ötven ember elszállásolására alkalmas, száz férőhelyes rendezvényteremmel rendelkező, korszerűen felszerelt Boldog Özséb Ifjúsági Házat a főegyházmegye ifjúsági főlelkészsége fogja működtetni.

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!