A jobbikos képviselő minden szava hiteltelen!

Önnek minden szava hiteltelen, az egészségügyi- és oktatási ágazatban dolgozókért aggódik, miközben összeáll azzal a baloldallal, amely elvette az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok egyhavi fizetését és fizetőssé tette volna mind az egészségügyet mind a felsőoktatást – írta Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában Rétvári Bence, a humántárca parlamenti államtitkára – olvasható a Magyar Hírlapban

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára

Emlékeztetett arra, hogy az egészségügyi szakdolgozók bére a 2016-2019-es időszakban átlagosan 65,5 százalékkal növekszik, az orvosok alapbére pedig 2016 és 2017 során 56,8 százalékkal emelkedett. A kormány célul tűzte ki, hogy az elkövetkező négy évben az egészségügyi szakdolgozók bére további 72 százalékkal növekedjen – tette hozzá az államtitkár. Rétvári kitért arra is, hogy a rezidens támogatási program ösztöndíj rendszere jelentős motivációként szolgál, 2011 óta már több mint ötezer szerződést kötöttek.

Annak bizonyítására, hogy a köznevelési rendszer sem „mostohagyerek” – amint azt a jobbikos politikus állította –, az államtitkár rámutatott: 2013 óta átlagosan ötven százalékkal nőtt a pedagógusok bére, az OECD adatok alapján 2013 és 2017 között hazánkban emelkedtek legnagyobb mértékben a tanári fizetések. 2017. január elsejétől a nem pedagógus végzettségű, nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő dolgozók bértömege tíz százalékkal növekedett. Rétvári közölte, 2018 decemberéig 98 ezer pedagógus vett részt sikeresen minősítő vizsgán.

A 2013-ban létrehozott Klebelsberg Képzési Ösztöndíj Pályázat lehetőséget ad arra, hogy a hallgatók kiemelt, félévente 375 ezer forintos támogatásban részesüljenek, ami szerepet játszhat abban, hogy harminc százalékkal nőtt a pedagóguspályát választó fiatalok száma – hangsúlyozta az államtitkár. Felidézte, hogy rendezték a felsőoktatásban dolgozók bérét is, három lépcsőben, összesen 26,8 százalékkal, az egyetemi tanári illetményminimum havi bruttó 554400 forint lett.

Rétvári Bence kiemelte, 2010 óta 11,5-ről 10,4-re csökkent az egy pedagógusra jutó tanulók száma, tehát több figyelem jut egy diákra mint korábban, s ez az adat a 13,6-os OECD-átlagnál is jobb.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!