Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke, az Európai Parlament volt alelnöke, a Charta XXI. Megbékélési Mozgalom alapítója

Fogarasi Sándor Az öt géniusz kapcsán megjegyzi, hogy a művet Hamvas eredetileg a negyvenes évek elején írhatta. Létrejöttében, írja Fogarasi, az akkor még össztársadalmi kérdést jelentő trianoni rendezés játszhatott szerepet. „Az akkor még össztársadalmi kérdést jelentő trianoni rendezés.” Fájdalmasan igaz kifejezés. Mert ma már Trianon nem össztársadalmi ügy. Hogy mennyire nem az, megtudtuk 2004. december 5-én. Hat évtized alatt a nemzet számára csúcsfontosságú ügyek listájának éléről a sokadik helyre szorult az első világháború okozta veszteség. Vannak közöttünk, akik a kérdéssel való foglalkozást is hibának tartják. Kizárhatjuk-e őket a nemzetből, mondván, hogy magyar az, akinek fáj Trianon? Nekik nem fáj, tehát…

De nem ilyen egyszerű a kérdés. Egyrészt sokan vannak, akik december 5-én a nemzeti összetartozás ellen szavaztak, másrészt azoknak sincs üzemképes feleletük a megoldásra, akiknek fáj az országcsonkítás. Annál, aki nem is törődik a kérdéssel, különb-e az, aki a „Most nem lehet semmit tenni!” felkiáltással patópálkodik? Mindketten az idegen impérium alá kerültek eltűnéséhez (beolvadásához, kivándorlásához), az ötágú sípnak magányos furulyává tördeléséhez járulnak hozzá.

Az öt géniusz Hamvas filozófiai szemléletű átfogó jellemzése a történelmi Magyarország társadalmáról, állítja Fogarasi, s egy lábjegyzetben megjegyzi, hogy a mű tárgya a szó szoros, politikai értelmében megírásakor már nem létezett, hiszen a történelmi Magyarország 1920-ban megszűnt. Igaz ez? Valóban nem találjuk sem a térképen, nem szerepel az ENSZ-tagállamok listáján sem.

De a folyók továbbra is lefelé folynak, Kassáról ma is Budapesten át lehet a leggyorsabban Pozsonyba autózni. Egyre többen érzik, hogy az ezen a tájon élő emberek összetartoznak, mégpedig nemcsak állampolgárságuktól, hanem anyanyelvüktől is függetlenül. Vajon nem ez a sokak, még Fogarasi Sándor által is múlt időbe tett valami mutatott életjeleket akkor, amikor a szlovák kombájnok az Alföldre mentek aratni, ahol korábban érett a búza, mint náluk, s cserébe a magyar gépek az akkor éppen csehszlováknak mondott területen is részt vettek a betakarításban?

Ez az összetartozás persze nem állítja helyre a némi szégyenlőséggel történelmi Magyarországnak nevezett államot, amit a magam részéről szívesebben hívok eredeti nevén Magyar Királyságnak, amelynek látom ugyan hibáit is, de amelynek ezer évére mégis büszke vagyok.

Ez az összetartozás reményt ad arra, hogy túl lehet lépni Trianon árnyékán. Hogy emberhez méltó életet élhet mindenki a Duna völgyében, állampolgárságától, anyanyelvétől függetlenül. Hogy senkinek nem kell gondozatlanul hagynia felmenői sírját, hogy bízhat a szülőföld megtartóerejében. Ezt a programot nem írtuk le, nem tettük közhírré, de mintegy ösztönösen ki-ki teszi a dolgát.

Amikor az iskolai osztály nyáron a határon túlra megy kirándulni, amikor karácsony és szilveszter között budapesti cserkészek eldugott kárpátaljai falvakban betlehemeznek, amikor Magyarországról a dévai árvák felé fordul a szeretet, akkor ez az összetartozás nem elmélet, hanem élő valóság.

Ismerek román embert, aki leporolja elkopott magyartudását, és felveszi a magyar állampolgárságot. „Miért teszi? – kérdezem. – Az önök miniszterelnöke iránti tiszteletből” – feleli. Fogarasi Sándor a tényekről beszél: a jog szerint a Magyar Királyság nem létezik. De mindennek ellenére él az itt születtek együvé tartozása, országok feletti nagyobb egység: a Kárpát-haza. Talán nem tudatosítják magukban még elegen. De vannak annyian, hogy esély legyen végre rendezni közös dolgainkat. És ez a mi munkánk, nem is kevés, sőt a centenáriumi légkörben végre lehetséges. Most, az új év kezdetén, újult erővel veselkedjünk neki!

A szerző a Charta XXI Megbékélési Mozgalom alapítója, a KDNP tiszteletbeli elnöke