Az utolsó órában vagyunk a Kárpát-medencei magyar autonómiák megteremtéséhez

A huszonnegyedik órában vagyunk a Kárpát-medencei magyar autonómiák megteremtéséhez – hangoztatta Szili Katalin szerdán Budapesten. A Hitel-Est rendezvényén a határon túli autonómiaügyekben közreműködő miniszterelnöki megbízott arról beszélt: ha néhány éven belül nem készülnek el az autonómiák létrehozásának koncepciói, történelmi lehetőséget veszítünk el.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Szili Katalin hangsúlyozta, az autonómia „soha nem elszakadást jelent", hanem a „többségi társadalommal kooperációban, megegyezésben kell ennek létrejönnie". A többféle létező megoldásra utalva megjegyezte, „amit szabad Európában bárhol, azt legyen szabad a magyaroknak is".

Az elv most az, hogy legyen minden területen egységes elképzelés – jegyezte meg Szili Katalin, kitérve arra is, hogy a közelmúltban sikerült több egyeztetésen közelíteni egymáshoz a székelyföldi autonómiára vonatkozó két koncepciót.

Kiemelte, a helyieknek kell eldönteniük, hogy mit szeretnének, az anyaország feladata a segítés, a „menedzselésben" való támogatás.

Szili Katalin hangsúlyozta: láttatni kell szomszédainkkal, hogy az autonómia a megmaradásról szól és az egyenjogúságot biztosítja, az ez évben kutatandó kérdésnek nevezve annak vizsgálatát, hogy „szándékában áll-e a következő generációnak fölemelni ezt a zászlót".

Mint mondta, az elmúlt évtizedek legnagyobb problémája a népességfogyás volt, de Magyarország uniós csatlakozásával azt is felvállaltuk, hogy ez sokaknak nyújtja a más államba költözés lehetőségét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene megteremtenünk a visszajövetelük lehetőségét – fűzte hozzá.

Megjegyezte, az uniós polgárok 85 százaléka többségi társadalmakhoz tartozik, tizedük él kisebbségben, és öt százalék a migránsok aránya, de „Európa az öt százalékkal foglalkozik, a tízzel nem; ez a mi legnagyobb bajunk".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!