Hölvényi György (KDNP), az Európai Parlament képviselője

– Különleges tavasz van mögöttünk. Ha előzetesen azt gondolta volna bárki, hogy a veszélyhelyzet hónapjaiban félretesszük majd a politikai csatározásokat, így minden energiát a védekezésre, megelőzésre fordíthasson a társadalom, ma már tudjuk, hogy ez nem így történt. Miként élte meg ön ezt a helyzetet?

– Az idei április és május életem egyik legabszurdabb időszaka volt. Úgy parlamenti képviselőnek lenni, hogy több mint ezer kilométerre tartózkodom a munkahelyemtől és a kollégáimtól, úgy vitázni, hogy a vitára az eddig megszokott módon semmiféle lehetőség nincs, óriási kihívást jelentett. Az érdemi vita helyett a vergődés kifejezés jobban illene az elmúlt hónapok virtuális eseményeire. Hatalmas deficitje volt ebben az időszakban az Európai Parlamentnek. Minden próbálkozás ellenére – nagy tisztelet azoknak, akik ezt technikailag lehetővé tették – így nem lehet rendesen megalkotni például egy hosszú távú költségvetést. Az is növeli a kihívást, hogy nem tudjuk, mikor lesz teljesen vége a járványnak, a gazdasági hatásait pedig inkább csak sejtjük, még most kezdünk szembesülni igazán a következményeivel. Ezt látva – nyilván nem egyedül – de saját magamnak is azt a receptet fogalmaztam meg: csak a lényeggel foglalkozni.

– Talán naivitásnak hat a kérdésem: nem lehetett volna azt mondani, hogy menjen mindenki haza, oldják meg a kormányok nemzeti szinten a járvány miatti problémákat, és majd folytatjuk, amikor újra tudunk normálisan üléseket tartani?

– A valóságban gyakorlatilag szinte ez történt. Aminek hatására a brüsszeli döntéshozók egy része egyfajta túlmozgásos pótcselekvésbe kezdett. Persze eddig nem volt erre vonatkozó tapasztalat, de most kiderült, hogy ilyen helyzetben az európai szintű együttműködés egész egyszerűen nem működik. A nemzetállamok egymással folyamatosan konzultáltak, majd külön-külön döntéseket hoztak, melyek eredményei mostanra rajzolódnak ki. Létezik egy kezdetben büszkén vállalt aztán csendesen elbukott svéd modell, ismert egy számomra felfoghatatlanul tragikus olasz állapot… A közép-európai országok egyszerűen jól reagáltak. Az első kört – hangsúlyozom, hogy az első hullámra gondolok, mert ma még tényleg nem tudjuk, mikor és hogyan lesz majd vége a a koronavírus-járványnak – mindenképpen sikeresen teljesítettük. Magyarország képes volt időben, határozottan, megfelelő döntéseket hozni. Ez tény, nem pártpolitikai kérdés. Ennyi bizonytalansági tényező mellett ez csak kevés országban sikerült. Nyugat-Európában más történt, de nem ez az igazi gond. A probléma az, hogy az uniós vezetők az említett pótcselekvéssel foglalták le magukat ahelyett, hogy a lényegre, a pandémiára és annak következményeire koncentráltak volna.

Ennek az abszurd pótcselekvésnek az egyik eleme a Magyarország ellen indított megdöbbentő támadás volt. Világos, hogy ez nem a felhatalmazási törvényről szólt. A Magyar Kormány elleni, alaposan átgondolt támadás után az magyarok európai intézményekbe vetett hitét növelni, vagy egyáltalán visszaállítani sem lesz könnyű.

– A konkrét eset, amiről beszélünk egy olyan ülés volt, ahol az európai parlamenti képviselők elenyésző száma volt jelen, akik pedig távolról kapcsolódtak be, hozzá sem szólhattak.

– És ez egy nagyon fontos részlet.

– Arra próbálok utalni, hogy amennyire nyomon követtem az elhangzottakat, a pro és kontra felszólalások áradatán túl konkrét elítélés, szankcionálás nem történt. Nem lett túlfújva ez az egész dolog?

– A Magyar Kormány a háta közepére kívánta a vitát. Ráadásul ez már a második felvonása volt egy egy hónappal korábbi határozatnak, amiben hazugságok sora szerepelt hazánkkal kapcsolatban. Ez a lufi azon a második ülésen tulajdonképpen kipukkadt. Az egésznek külön abszurditása, hogy a megtámadott ország képviselője ezen a vitán nem kaphatott szót. A pandémiával elfoglalt miniszterelnök helyett Varga Judit igazságügyi és európai ügyekért felelős miniszter vett volna részt az ülésen, de nem engedték felszólalni. Eleve az egész ülés legitimációját megkérdőjelezi, hogy csak a jelenlévő nagyjából 50 képviselő szólalhatott fel a vitán. A Magyar Kormány ehhez képest rendkívül higgadtan reagált. Visszatérve a támadás kiváltó okára: az igazi probléma az, hogy a Magyar Kormány régóta mást és másként csinál, s ami a „legfelháborítóbb": ezt sikeresen teszi.

– Elhangzott egy olyan gondolat a felszólalások sorában, hogy az illető képviselő épp a magyar emberek védelmében kritizálja a Magyar Kormányt, merthogy szerinte nem kapják meg a magyar állampolgárok ugyanazokat a jogokat, lehetőségeket, amelyek minden uniós polgárt megilletnek. Ehhez képest a Magyar Kormány gyakran Magyarország elleni támadásról beszél.

– Jogilag a kormányt támadták, de valójában Magyarországot. Hazánkban végig működött, éspedig Európában egyedülálló intenzitással működött a parlament, minden nap azonos időben, a magyar média egésze számára zajlott tájékoztatás, fennállt a kérdezés lehetősége. E téren hatalmas érdemei vannak a munkáját fantasztikus szakértelemmel, türelemmel és bölcsességgel végző Dr. Müller Cecíliának. A rémhírterjesztést minden veszélyhelyzetben komoly felelősséggel kell kezelni, de a sajtó végig azt írt, amit akart. A támadás hatása egyértelműen Magyarország egészét sújtotta. Ráadásul a Magyar Kormány nem csak úgy van: akár tetszik, akár nem, ezt a kormányt megválasztották, mégpedig komoly többséggel. Emiatt úgy gondolom, hogy Magyarország és a Magyar Kormány megkülönböztetése ebben az esetben játék a szavakkal.

– Érkezett más támadás is a járványhelyzet idején. Egy korábban barátnak tartott vezető uniós politikus, Donald Tusk egészen kritikusan fogalmazott a magyar kormányfővel szemben.

– Elolvastam a teljes nyilatkozatot, megdöbbentem rajta. Ismét érdemes a szövegkörnyezettel együtt értékelni, ami történt. Járványhelyzet idején egy német lapban, a németek által jól ismert, nácikat támogató személyhez hasonlítani Orbán Viktort, ez aljasság. Donald Tusk egyébként jó ideje vitában áll a magyar miniszterelnökkel. Meggyőződésem, hogy ennek részben irigység az alapja. Ő a saját pártjával folyamatosan kiszorult a lengyel politika vezetői szerepéből, miközben a Fidesz elnöke sorra nyeri a választásokat, egyre növekszik az európai befolyása. Nagy hibát vétett az EPP elnöke, amit nehéz lesz kijavítania.

– A trianoni évforduló kapcsán a SZEMléleknek nyilatkozó Jeszenszky Géza rámutatott, hogy egy évszázada nagyon rossz volt hazánk diplomáciai kapcsolata a többi országgal, ez is hozzájárulhatott a drámai döntéshez. Szerinte ezért is minél több barátot kellene gyűjtenünk, nem az ellenségeink számát szaporítani. A többi uniós politikust közvetlenül ismerve az eddig elhangzottaknál talán árnyaltabb az összkép, de a helyzet most sem tűnik rózsásnak.

– Valóban árnyaltabb a kép, ennek pedig az az oka, hogy az uniós pártpolitikai rend átalakulóban van. Létrejött egy baloldali blokk – a kommunistákon a liberálisokon, zöldeken át a szocialistákig. Ez baloldali többséget jelent.

– Miközben az Európai Néppárt a legnagyobb létszámú frakció az Európai Parlamentben.

– Így van, ám a számszerűleg kisebb baloldali frakciók tagjai együttesen többségen vannak. Látni kell, hogy létezik egy Európán túlmutató, globális törekvés, amely az eddigi európai struktúrákat meghaladó rendszerben gondolkodik. A nemzetállamok fölé olyan szerveződéseket akarnak létrehozni, amelyek a nemzetállamok jogait és felelősségét korlátoznák.

– Ez lenne az Európai Egyesült Államok ideája?

– Maga a kifejezés tapasztalatom szerint túlzottan egy vágányra tereli a gondolkodást, de nagy vonalakban erről van szó. Ez nem mai ötlet, hanem évszázados gondolat. A Szovjetunió összedőlését kiheverve a baloldali gondolkodók, háttérintézmények sok segítséget adnak ezen ideológia megvalósításához.

Az egyre radikálisabb baloldali politizálásra – a politika logikájából adódóan – egyre több szélsőjobbos válasz érkezik. A szélesebb értelemben vett politikai közép kezd kiürülni. A kérdés: az Európai Néppárt képes-e alternatívát nyújtani, vagy sodródik az egyre radikálisabb baloldali blokkal. Erről szól a vita.

Magyarországnak ebben a vitában van mondanivalója. Ez az egyik oka, hogy a vita középpontjában állunk. Ez egy nagyon nagy harc. Ez a nemzetállamok és Európa jövőjéről szól.

– Egyre inkább Európa jövőjéről beszélgetünk. Sokan megfogalmazták az elmúlt hetekben, hogy jobb lenne nem ott folytatni, ahol a járvány előtt abbahagytuk. E téren látható-e pozitív irányvonal, a hibákból való tanulási képességre vonatkozó reménysugár az unió vonatkozásában?

– Az ilyen témákkal óvatos vagyok, mert nem ismerjük eléggé a gazdasági következményeket. Sejtünk, látunk dolgokat, de nem tudjuk, mi hogyan alakul. Az világos, hogy új jelenségekkel szembesültünk mind gazdasági, mind környezetvédelmi, mind oktatási szempontból. Az online oktatás minden „döcögése” ellenére hatalmas lehetőségeket tartogat. Várhatóan a környezettudatosság elsőbbsége is erősödni fog. Ám ennek nem ideológiai harccá kéne válnia, hanem nemzeti, összeurópai, sőt, világszintű együttműködésre van szükség. Hogy sikerülni fog-e, még kérdéses. Még ennél is fontosabb, hogy munkahelyteremtési és egyéb gazdasági szempontból megtegyük amit tudunk. Ám valódi változást nem az európai intézményrendszer, nem Brüsszel fog elindítani, hanem az egyes országok, nemzetállamok döntéshozói. Hozzáteszem: a jól működő, nemzeti szuverenitással rendelkező államok tudnak igazából együttműködni.

– Milyen szempontból?

– Legyen szó akár biztonságpolitikáról vagy a harmadik világot érintő fejlesztési politikáról, a gyenge államok csak a saját megoldatlan problémáikat „adják a közösbe”. Az Európai Unió nemzetállamokra épül, mindenki elsősorban saját magáért felel. Ez a Unió legjobb eleme. Ennek a kultúrának a fellazítása Európát gyengévé és kiszolgáltatottá teszi. Először a saját családunkban, környezetünkben, nemzetünkben kell rendet tennünk. Nem lehet bakugrásokkal megspórolni a szükséges tennivalókat.

A pandémia arra biztosan rávilágított, hogy a dolgoknak sorrendjük van. Ez azt is jelenti, hogy aki meg tudta oldani, hogy a karantén időszakában, miközben a munkája elvesztése miatt aggódik, 4-5 számítógépen menjen a tanulás az otthoni teendők, főzés, háztartásvezetés mellett, az bátran jelentkezhet nagyobb feladatokra is.

Ennél keményebb próbatétel az orvosokat, egészségügyi dolgozókat kivéve nem nagyon létezik.

– Érdekes, hogy a válasz a gazdasági szempontokkal kezdődött, miközben Ferenc pápa – és talán nem csupán ő – arra hív, hogy próbáljuk inkább az embert a középpontba állítani. Már a Laudato 'si kezdetű enciklikájában is ökológiai megtérésre hívott, amely mentén az emberre nem elsősorban humán erőforrásként tekint a rendszer.

– Mélységesen egyetértek a pápával. Erről az enciklikáról lehetőségem volt az Európai Parlamentben és a magyar parlamentben egyaránt konferenciát rendezni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gazdasággal nem kell foglalkozni. Az üzenet inkább az, hogy a gazdaság nem önmagáért van, legyen emberközpontú a társadalom. Ehhez azonban helyi egységekre, gyökerekre van szükség, azokból kell kiindulni. Ezt nem tudja elérni egy nagy, globális agytröszt. Gondoljunk az afrikai társadalmakra, ahol a nyomor nem enged meg semmilyen fejlődést. Ott gazdasági segítségre van szükség, ami nem a GDP-ről szól, hanem munkát, megélhetést jelent. A gazdaság tehát ne cél legyen, hanem eszköz.

– Amikor pozitív irányvonalra utaltam, olyasmi lebegett a szemem előtt, amit az Európai Bizottság elnöke tett. Ursula von der Leyen ugyanis így fogalmazott a járvány kezelésének első heteiről: ismerjük be, hogy hibáztunk, nem reagáltunk megfelelően. Ritka politikusi stílus: bocsánatkérés, önkritika.

– A belátás, a bocsánatkérés szerintem az erő jele. Ezt a kultúrát lehet és kell is erősíteni. Ursula von der Leyen asszony lépése számomra is szimpatikus volt – hozzáteszem, indokolt is volt. Ugyanakkor nagy kérdés bennem, hogy mi, magyar uniós politikusok, akiket a távolból betámadtak, amikor visszamegyünk Brüsszelbe, hogyan tudunk majd együtt dolgozni a minket igazságtalanul vádlókkal. Fontosnak tartom meghatározni, hogy miközben a jelenlegi helyzetben elértük az együttműködés határait, mi az, amiben ténylegesen együtt kell dolgoznunk - a többit engedjük el.

– Máskor is indokolt lenne a bocsánatkérés, mégis fehér holló az ilyen politikusi megszólalás. Az kimondható, hogy válságban van jelenleg az Európai Unió?

– Válságban van az Unió, de ennél fontosabb, hogy válaszúthoz érkezett. Az, amire Európai Egyesült Államokként szoktak utalni, tévút. Inkább meg kellene erősíteni a nemzetállami alapokra épülő együttműködéseket. Ismétlem: ez nem elzárkózást jelent, hanem annak felismerését, hogy akkor tudunk közösen fejlődni, ha külön-külön is erősek vagyunk. Szerintem a következő időszak erről, ennek elfogadásáról vagy elutasításáról fog szólni.

Én teljesen az együttműködések pártján állok, külön-külön ugyanis semmi esélyünk sincs a világban. Ez lenne a lényege az Európai Uniónak. Szorosan ott van a nyomunkban versenytársként Oroszország, Kína, India – nem babra megy a játék.

– Mi lesz akkor, ha az említett baloldali blokk érdeke kerekedik felül a válaszút kapcsán?

– Egyrészt ez a kérdés nem az Európai Parlamentben, hanem a nemzetállami szinten fog eldőlni. Épp ez adja számomra a reményt. Másrészt azt is mondhatnánk, hogy ha a koronavírus nem lett volna elég, akkor egy ilyen globalista ideológia lenne a következő csapás. Meggyőződésem, hogy nem fog működni. Olyannyira idegennek tartom a valóságtól, hogy el sem tudom képzelni a létezését.

– Amíg magyar szemmel az uniós politikusok egy meghatározó része, „Brüsszel” minket támad, addig némileg leegyszerűsítve az ő megközelítésükben mindenki halad egy autópályán, a magyarok meg a forgalommal szemben közlekednek. Van rá esély, hogy tudunk valaha egyazon irányba is haladni?

– 2015-ben Orbán Viktort, Magyarországot kiátkozták migrációs ügyekben. Ma Európa nagyjából nyolcvan százalékában az történik, amit akkor a magyar kormányfő irányként meghatározott biztonság, határőrizet, illegális migráció szempontjából, hozzátéve, hogy nem a problémát kell idehozni, hanem a segítséget odavinni, ahol a baj van. Mégsem gondolom, hogy mindenki hozzánk fog igazodni. Egy azonban biztos: ha akkor megfogadják a miniszterelnök tanácsát, jóval előrébb lennénk. Ám már létezik egy 21. századi európai út, amiben sokan hiszünk. Rengetegen egyetértünk a nemzetállamok szuverenitásának kérdésében, a döntéshozatal önállóságában. Azt érzékelem, egyben bízom is benne, hogy lassanként kialakul egy józan többség. Egy olyan közösség, ami átível a jelenlegi pártok határain. Kereszténydemokrata politikusként azon dolgozom, hogy ez a józan többség középen legyen, mert ott a legnagyobb a mozgástér.

Európát nem kell kitalálni, hanem az együttműködés módját kell a mai korhoz igazítani, annak fényében újratervezni.

– Végig politikusokról, döntéshozókról, pártokról, intézményekről beszélgettünk. Vajon mit tehet az olvasó, a szavazópolgár, az egyszerű ember, hogy arra forduljon Európa kereke, amit ő helyesnek tart?

– Amint már említettem, és ami rám is vonatkozik: mindenkinek elsősorban a saját családjában, saját környezetében kell rendet tartania. Érdemes értékalapú közösségekben – például tanodákban, akár környezetvédő vagy sportegyesületekben, egyházi közösségekben – munkát vállalni. És amit nagyon fontosnak tartok: tájékozódjunk. Ez egyáltalán nem egyszerű, de nagyban csökkenti a kiszolgáltatottságot. Ha tájékozottak vagyunk, szuverének vagyunk. Az egyéni szuverenitásunkból, családi szuverenitásunkból, alulról építkezve, összeadódva fakadhat nemzeti szuverenitás.

– Aki tehát azt szeretné, hogy torzsalkodás helyett valódi együttműködés jellemezze Európát…

– Tájékozódjon és cselekedjen.

Beszélgetőtárs: Gégény István