Minden nemzedéknek megvan a maga küldetése

Honvédelmi napot tartottak tegnap Székesfehérváron, a Vasvári Pár Általános Iskolában. Az esemény megnyitója előtt Laczkó Gábornak, az iskola igazgatójának és Török Szabolcsnak, a Székesfehérvári Tankerület igazgatójának köszöntőjét hallgathatták meg a résztvevők. 

Honvédelmi napot tartottak tegnap Székesfehérváron, a Vasvári Pár Általános Iskolában. Az esemény megnyitója előtt Laczkó Gábornak, az iskola igazgatójának és Török Szabolcsnak, a Székesfehérvári Tankerület igazgatójának köszöntőjét hallgathatták meg a résztvevők. 

Megnyitóbeszédében Dr. Simicskó István országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy „semmi sem lehet fontosabb, mint a haza szeretete.”

Mint fogalmazott, rendkívüli boldogság tölti el, amikor egy iskola a hazaszeretetet, az áldozatvállalást, a szabadságszeretetet tűzi a zászlajára és ezt a szellemiséget próbálja meg átültetni a diákok szívébe, lelkébe. A székesfehérvári Vasvári Pár Általános Iskola pedig példamutató a hazafias nevelés tekintetében, hiszen küldetéséként tekint a szülőföldünk megóvásában, annak kulturális értékeinek átadását egymásnak.

Dr. Simicskó István felidézte Szent-György Albert egyik híres mondását, miszerint „az emberiség jövője, a neveléstől függ.”

 Ezzel összefüggésben kijelentette: azon túl, hogy a nevelésnek valóban óriási ereje van, a kormányzat azért dolgozik, hogy a pedagógusok szerte az országban megkapják a nekik járó, megfelelő és méltó jövedelmet, amely azt biztosítja, hogy senkinek se legyen egzisztenciális gondja. Hangsúlyozta, hogy ez a feladat kiemelkedően fontos.

A képviselő felidézte Klebersberg Kuno egykori vallás- és közoktatásügyi minisztert is, aki kijelentette: három hazafiság létezik. A szónokló, a kesergő és az alkotó. Ahogy az egykori kultuszminiszter, úgy a képviselő is az alkotó hazaszeretetet ajánlotta mindenki figyelmébe, ugyanis minden nemzedéknek megvan a maga küldetése. Fel kell ugyanis mindenkinek ismernie, hogy a hazáért, a nemzetért, a közösségért mit tud tenni. Egy kiválóan képeztt pedagógus kar nélkül, ezt nem lehet megvalósítani.

Éppen ezért indították el a magyar haderőfejlesztési programot és alapították meg a Honvédelmi Sportszövetséget is, amelyeknek „egyértelmű célja, hogy megpróbálja segíteni a fiatalokat, hogy felismerjék az igen felgyorsult világunkban, hogy mik is azok az igazi értékek.”

A volt honvédelmi miniszter hangsúlyozta: amikor arról beszélünk, hogy Magyarország biztonsága három pilléren nyugszik, vagyis a Magyar Honvédség képességei, a NATO-ban betöltött szerepe, és a magyar állampolgárok áldozatkészsége, hazafisága. Éppen ezért kell most mindannyiunknak azon dolgoznia, hogy a lehető legtöbb állampolgárnak a hazafias tudatosságát növeljük. Ismerjük el a körülöttünk lévőket és élőket, de minket is ismerjenek el, hagyják meg a szuverenitásunkat.  

A kadétprogrammal kapcsolatban megjegyezte, hogy akkora igény van a hazafias nevelésre jelenleg Magyarországon, hogy a kadétprogram elindításakor „2017-ben mindössze 3 iskola nyújtott lehetőséget honvédelmi nevelésére, jelenleg viszont már 150 iskolával van szerződése a Magyar Honvédségnek. Jelenleg 7200 kadét tanul és tizenkétezer tartalékos katonája van Magyarországnak.”

Felhívta arra is a figyelmet, hogy 2010-ben az országnak, mindössze 17 (!) tartalékos katonája volt és egyetlen egy kadétja sem.

Azoknak a magyar családoknak, szülőknek is köszönetet mondott, akik felismerték, hogy mennyire fontos a hazafias nevelés, emiatt pedig „kadétképzésbe adják gyermekeiket, ezzel is segítve Magyarország jövőjét, biztonságának garantálását.”

Dr. Simicskó István beszédének végén külön köszönetet mondott a Honvédelmi Minisztériumnak, a Magyar Honvédségnek, a Magyar Tartalékos Szövetségnek és a Honvéd Kadétoknak is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!