Soltész Miklós: A kormány partnerként tekint a nemzetiségekre

A kormány partnerként és barátként is tekint a nemzetiségekre – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön az Országházban.

Soltész Miklós a köznevelési intézményeket fenntartó helyi nemzetiségi önkormányzatok jövő évi kiegészítő támogatásának kihirdetéskor tartott ünnepségen elmondta: a kormány és a nemzetiségek olyan összefogásáról van szó, amely a nemzetiségek részéről a felelősségvállalást, a kormány oldaláról pedig a feltételek biztosítását jelenti.

Soltész Miklós és Ritter Imre

A nemzetiségek 2010-ben megkapták a lehetőséget a megmaradásra és az erősödésre is, ami „hihetetlen felelősséggel jár”, de egyben lehetőség is – emelte ki. Az államtitkár közölte: jövőre 67 nemzetiségi köznevelési intézményt támogatnak 1,719 milliárd forinttal, ebből felújításokat, bővítéseket, korszerűsítéseket valósíthatnak meg nemzetiségi bölcsődék, óvodák és iskolák. Az érintett 51 fenntartóból 47 német, 1-1 horvát és román, 2 pedig szlovák helyi nemzetiségi önkormányzat.

Soltész Miklós szólt arról, hogy

2010-ben a helyi nemzetiségi önkormányzatok még öt intézményt tartottak fenn, most már 72-t. Az országos és a helyi önkormányzatok 2010-ben együttesen 12 intézménnyel rendelkeztek, most pedig már 100-zal.

A támogatás összege 2010-ben 123 millió forint volt, és tíz év alatt 550 beruházást támogattak több mint 12,5 milliárd forintból – mondta. Az államtitkár a jövő évi választásokkal kapcsolatban a nemzetiségek jelen lévő képviselőinek figyelmébe ajánlotta, hogy „a kiszámíthatóságnál nincsen jobb”. Ha van egy szövetséges (...), „annál nincsen jobb” – hangsúlyozta.

Szax László, a Csolnoki Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke (balra), Tafferner József, a Csolnoki Német Nemzetiségi iskola igazgatója (jobbra), Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (jobbról a második) és Ritter Imre, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselője (balról a második) a köznevelési intézményeket fenntartó helyi nemzetiségi önkormányzatok jövő évi kiegészítő támogatásának ünnepélyes kihirdetésén az Országház Felsőrendházi termében 2021. október 28-án (Fotók: MTI / Soós Lajos)

Ritter Imre, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselője emlékeztetett: 2014-ben volt először lehetőség arra, hogy a nemzetiségek parlamenti képviseletet kapjanak. A nemzetiségek jogairól szóló törvény 2020-as módosítása után nemcsak a vagyonkezelői, hanem a tulajdonjogot is átveszik az intézményfenntartó helyi nemzetiségi, illetve az országos önkormányzatok – mondta, hozzátéve, ez 80 százalékban már sikerült is.

Ritter Imre kiemelte:

beleszólásunk van a saját életünkbe, olyan lehetőségeink vannak, amelyek korábban nem voltak”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!