Az állam és az egyházak együttműködése nélkül nem tud fennmaradni egy nemzet, és ennek jó példája az a nyugati nihil, amelybe egyes államok elmerültek – nyilatkozta a Magyar Időknek Soltész Miklós. A humántárca államtitkára az interjúban kiemelte: Európára kívülről a tömeges migráció, belülről a vadliberalizmus jelent nagy fenyegetést. Emellett kitért a baloldal kétszínűségére, az új egyházügyi törvény módosításának kudarcára és a homoszexuálisok felvonulásán tapasztalt provokációkra is.
– Az Alkotmánybíróság döntése értelmében tavaly módosítani kellett volna az egyházügyi törvényt, a kormány javaslata azonban nem kapta meg a szükséges támogatást. Ki a felelős a kudarcért?
– Ez a kérdés nagyon messzire vezet. A szocialista-liberális kormányok idején az egyházügyeket elhanyagolták, nem törődtek a szabályozás problémáival. Pedig a 2000-es évek elejétől egyre több olyan „bizniszegyház” jelent meg, amelyek nyilvánvalóan csak az állami juttatások és az egyházi státussal járó előnyök miatt jöttek létre.
– És akkor a felelősség…
– Igen, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt mindenképpen felelősség terheli azért, hogy tétlenül nézte a visszaéléseket. A mai ellenzéket pedig azért, mert tavaly megakadályozták az új egyházi törvény módosítását. A baloldal egyszerűen nemet mondott, mert a szocialistákban eleve benne van az egyházellenesség, és vissza akartak térni ahhoz a gyakorlathoz, hogy a történelmi egyházakat gyengítsék, illetve szembeállítsák a kisegyházakkal. Ez kárt okoz az adófizetőknek, de gyengíti a hívők közösségét is. A Jobbik pedig, ígéretét megszegve, végül nem fogadta el a javaslatot.
– A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció 2013-ban azzal kampányolt, hogy megszüntetné az egyházaknak nyújtott támogatást. Az Országgyűlésben pedig a régi törvény visszaállítását követelik?
– Ismerjük a baloldal történetét. Ez a rájuk jellemző kétszínűség. Időnként szóban támaszkodni igyekeznek az egyházakra, aztán ha lehetőség van rá, mindent elvennének tőlük. Ezt megtették a kommunisták, de megtennék a vadliberálisok is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne lennének hívők a baloldalon, de a politikában nem tudják a kettőt összeegyeztetni.
– Ha már a vadliberálisok szóba kerültek: rendszeresen támadják a kormányt itthon és külföldön az egyházak, de különösen az egyházi iskolák támogatása miatt. Érdemes beleállni ebbe a harcba?
– Az egyházak, amikor óvodát, általános vagy középiskolát, felsőoktatási vagy szociális intézményt működtetnek, akkor közfeladatot látnak el. De ez a közfeladat azon nyomban kiegészül valamivel, amit más intézmények nem tudnak megadni: ez a lelki tartalom. Magyarországon több mint öt és fél millió ember tartozik valamelyik felekezethez, 97 százalékuk keresztény. Az igény tehát nagy, ám ehhez képest az egyházak közfeladat-ellátó tevékenysége még alacsony – bár az utóbbi hat évben több mint kétszeres az átvállalás az oktatási és szociális területen, a gyermekvédelemben pedig megnégyszereződött az egyházi jelenlét. Amikor Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, egy olyan egyházi iskola miatt tette, ahol a legtisztességesebb nevelésben részesültek a társadalom legelesettebb rétegének tagjai: a cigány gyerekek…
– A huszártelepi iskolára gondol?
– Természetesen. Szóval, amikor Brüsszel és az ilyen-olyan hazai szervezetek emiatt támadnak, akkor az emberek akaratával, szabad választásával, vallásos hitével és a gyermekek érdekével mennek szembe. Álságosnak tartom ezeket az akciókat. Meg lehet nézni, hogy a nagyobb egyházaink, a görögkatolikusok, a rómaiak, vagy a reformátusok milyen hatalmas munkát fektetnek abba, hogy a cigányságot felemeljék.
„A materializmusba nem lehet belekapaszkodni”
– Dacára annak, hogy az alaptörvény és a büntető törvénykönyv a korábbiaknál határozottabban foglal állást a vallási felekezetek védelme mellett, az állandó provokációnak egyelőre úgy tűnik, hogy nem sikerült gátat szabni.
– Az ember próbál türelmes lenni. És a magyarok zöme szerintem elfogadja, hogy különbözőek vagyunk, a hivalkodást azonban nem szereti. Aki megértést, befogadást kér, az ne gúnyolja a keresztény többséget. Amikor a Pride, vagy bármilyen rendezvény résztvevői egyértelműen Istent és az egyházi személyeket gyalázzák, akkor maguknak provokálják ki az elutasítást. Érdekes és elgondolkodtató továbbá, hogy a provokatív akciók környékén rendre feltűnnek a baloldal képviselői… A kérdésre visszatérve: az államnak meg kell védenie a vallásos embereket. Ezért is hoztuk meg az ezt biztosító törvényeket. A joggyakorlatot viszont folyamatosan elemezni kell, és le kell vonni a tanulságokat, hogy senki – se zsidó, se keresztény, se más felekezethez tartozó – ne érezze védtelennek magát.
– Ez is egy illiberális gondolat. Azt jelenti, hogy az állam nem lehet világnézetileg semleges?
– Az állam és az egyház szétválasztása mindaddig helyes, amíg arról van szó, hogy az egyik a másik működésébe ne avatkozhasson bele. De a társadalom létét meghatározó területek egymásra vannak utalva. Az együttműködésük nélkül nem tud fennmaradni egy nemzet. És ennek jó példája az a nyugati nihil, amibe egyes államok elmerültek. Ahogy az ember is testből és lélekből áll, az országok esetében a lelket az egyházak képviselik. Ha ezt az együttműködést felborítjuk, annak szörnyű következményei lehetnek. Ilyen például a párhuzamos társadalmak kialakulása, vagy az, hogy a fiatalok jó része nem találja a helyét a társadalomban. Pedig közösséget keresnek, tartozni akarnak valahova. A materializmusba, a genderelméletbe nem lehet belekapaszkodni, ahogy a marxizmusba sem lehetett.
– Európa ebben a tekintetben is megosztott.
– Pénzügyi-gazdasági szempontból szoktak beszélni kétsebességes Európáról. De valójában lelki-spirituális szempontból is megosztott a kontinens. És ebben Közép- és Kelet-Európának van óriási előnye. Az a lelki többlet, amelyet akár Ukrajnába, Kárpátaljára, Romániába, Erdélybe vagy bármelyik környező országba utazva megtalálunk, óriási kincs. És az értékét akkor érzi igazán az ember, amikor Skandináviára és a Benelux államokra tekint, ahol mindent tagadnak, és a legfőbb „probléma”, hogy külön mosdókat alakítsanak ki a „semleges neműeknek”.
– E tekintetben milyen veszélyeket rejt a tömeges migráció? Ha valaki megkongatja a vészharangot, általában lehurrogják azzal, hogy a bevándorlók előbb-utóbb integrálódni fognak.
– Ez borzasztóan veszélyes. Valaha Budát is úgy foglalták el a törökök, hogy harc nélkül besétáltak a kapuin egy kis „városnézésre”, aztán itt maradtak 150 évre. És ez nem 1526-ban, hanem jóval később, 1541-ben történt. Tehát lett volna idő felkészülni, de nem vettünk tudomást a veszélyről.
– A történelem ismétli önmagát?
– A körülmények mások, de alapvetően mégis hasonló a helyzet. Az egyik oldalról Soros György próbálja rávenni Európát a hitelfelvételre (gondolom az ő érdekeltségeitől) és a migránsok befogadására. A másik oldalon meg a hozzá köthető álcivil szervezetek támogatják az illegális bevándorlást. És a csúcson ott vannak azok a szűk látókörű nyugati politikusok, akik nem akarnak, vagy nem mernek szembenézni azzal, hogy a saját hazájuk bevándorlási politikája régen megbukott. Kudarcukat leplezendő inkább tovább erőltetik a politikai korrektséget, hogy ne lehessen kimondani: a csőd az csőd. Nem akarok senkit megbántani, de nehéz másként értékelni, ha valaki a német válogatott mezében állva nem hajlandó énekelni a német himnuszt. Vagy azt, hogy a nyugati nagyvárosok egyes kerületeibe az ember nem meri betenni a lábát. Meg kellene végre érteni, hogy egy szervesen kialakult kultúrára nem lehet büntetlenül rázúdítani egy másikat. Éppen ezért nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az a népszavazás, ami előtt állunk, a jövőnket fogja meghatározni.
