A kdnp.hu Kovács Emőkét, a Gulág-emlékév Programiroda szakmai vezetőjét a Balatonról, a 19. század közéletéről – és a Gulág-traumáról kérdezte.
Kovács Emőke történész, a Gulág-emlékév Programiroda szakmai vezetője
– Történészként többek között Irányi Dániel dualizmus kori pályájának vagy épp a Balaton történetének a kutatója. Miért ezek a témák „találták meg”?
– Somogyi származású vagyok, gyerekkorom óta kötődöm a Balatonhoz. Nagyon érdekelt a tó kultúrtörténete, történelme. Ez egy könnyedebb téma, de mivel történelem szakos voltam és történettudományból doktoráltam, a disszertációhoz egy fajsúlyos, történeti témát kívántam feldolgozni. Így esett a választásom a magyar függetlenségi mozgalom kissé elfeledett vezéralakjára, Irányi Dánielre és a dualizmus időszakára.
– A témában laikus átlagember hajlamos nosztalgiával tekinteni a 19. századi közéletre – de vajon valóban annyira más volt az emberei természet vagy a korabeli politikai élet, mint a 20. században vagy manapság?
– Az emberek és vágyaik hasonlóak voltak, mint napjainkban. Talán a 19. század eszmeisége, a nemzeti összetartozás, a kulturális felemelkedés fontosságának gondolata, a polgári jólét kialakításának szükségessége nagyobb érdekszövetséget eredményezett. Mindezt a 20. század második felének politikai hullámverései megtörték, előhozva azokat az emberi tulajdonságokat is, amelyek nem éppen pozitívak.
– A Balatoni Regionális Történeti Kutatóközpont, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház igazgatójaként mely eredményekre a legbüszkébb?
– Ez az intézmény Siófokon működött. A város évközben 25 ezer fős, nyáron 1 milliósra növekszik a lakosság. Nagy kihívás volt a nyári programok biztosítása (pl. strandkönyvtár, kiállítások a fürdőkultúráról), de ugyanolyan kihívás volt a lakosság bevonzása a könyvtárba évközben. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy az ötéves vezetésem alatt az utolsó években akár már 100 fősre emelkedett az egyes rendezvények vendégszáma és nőt a beiratkozott olvasók létszáma is. Ez egy kistelepülésen, ebben a technicizált világban különösen vagy dolog. Létrejött tehát egy aktív, könyvtárba járó közösség – erre nagyon büszke vagyok.
– A Gulág-emlékév Programiroda szakmai vezetőjeként nagyon mozgalmas, nehézségekkel teli és sikerekben gazdag időszak áll Ön mögött. Meg lehet vonni az emlékév mérlegét?
– Egy folyamat elkezdődött. 40 évnyi emlékezetpolitikai hiányt, űrt kellett betölteni a GULAG-GUPVI Emlékév során. Bár a rendszerváltoztatás óta nagyon sok minden elindult a Gulág-trauma feldolgozása tekintetében is, a megfelelő erkölcsi és anyagi kereteket az Emlékév biztosította. Fontos volt, hogy a túlélők megnyilatkozásainak, a történész-szakmai kutatásainak, a civil társadalom pályázatok útján történő eredményeinek legyen közös metszéspontja. Ez sikerült az emlékévben: kiállítások, kötetek tucatjai, dokumentumfilmek, színházi és táncelőadások, emlékműavatások nagy számban valósultak meg határon innen és túl egyaránt. Sikerült áttörni a hallgatás falát.
– Sokak szerint csak az új generációk, akiknek semmilyen személyes élményük nincs a kommunizmusról, tudnak majd őszintén szembenézni az embertelen diktatúrák bűneivel. Egyetemi oktatóként sok olyan fiatallal találkozik, akik már jóval a rendszerváltás után születtek, és most értek a felnőttkor küszöbére. Mit tapasztal, ők hogyan látják a 20. századnak ezeket a sötét évtizedeit?
– A fiatalokban nagyon hiszek. Lehet őket kritizálni, a hiányosságaikat sorolni, de mi, felnőttek, tanárok vagyunk a felelősek, hogy mire tanítjuk őket és mit adunk át nekik. Nem vagyok abban biztos, hogy a felnőtt-társadalom érzi ezt a felelősséget. Nekem az a tapasztalatom, hogyha kellő odafigyeléssel, megfelelő eszközökkel tanítunk, akkor nagyon is érdekli a fiatalságot a 20. századi történelem. Sőt, ha megismerik, sokat kérdeznek, érdekélődnek és továbbgondolják a történéseket. Ez a cél, ez lenne a cél!
– Ön rengeteget dolgozik, így szinte kizárt, hogy szabadideje lenne, de ha mégis, mivel töltené?
– Tudatosan figyelek arra, hogy legyen szabadidőm. Hála a Gondviselésnek, a kutatások számomra kikapcsolódást nyújtanak. Sokszor töltődök koncerteken, előadásokon, kulturális programokon. S természetesen nagyon fontos a hivatás, s nagyon komolyan is veszem, de egyensúlyban tartom a családi életemmel. Ezen nap mint nap dolgozom és odafigyelek rá!