Ötven százalékkal magasabb támogatás a krízisközpontoknak

Folyik a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezmény ratifikációjának előkészítése, amellyel kapcsolatban számos lépés történt az utóbbi időben, megemelték például a krízisközpontok állami támogatását – tudatta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. A kapcsolati erőszak áldozatait segítő civilekkel is szorosan együttműködik a tárca.
 



Magyarország 2014. március 14-én írta alá az Európa Tanács Nők elleni és a kapcsolati erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményét, a ratifikáció előkészítése folyamatban van, a munkát az Igazságügyi Minisztérium koordinálja – közölte egy írásbeli kérdésre adott válaszában Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára. Bár a ratifikáció még nem történt meg, az egyezménnyel összhangban számos lépés történt az elmúlt fél évben – tette hozzá.

Tavaly ősszel már harmadszor indult el a „Vedd észre!” kampány, amelynek célja, hogy az áldozatok – vagy a környezetükben élők – felismerjék, ha „valami nincs rendben”, és segítséget kérjenek, illetve nyújtsanak. Fontos üzenete, hogy nem csak a fizikai erőszak minősül bántalmazásnak.

A 2016. évi költségvetés ötven százalékkal magasabb támogatást biztosít a krízisközpontoknak, így a Titkos Menedékháznak is. Utóbbi elsősorban a közvetlen életveszély elől menekülőket fogadja, itt a védelem és a titkosság kiemelt követelmény. Az országban működő tizennégy krízisközpont és menedékház egyszerre mintegy százharminc áldozat elhelyezését képes biztosítani, idén a források lehetővé teszik az ellátórendszer bővítését is. A nap huszonnégy órájában ingyenesen hívható az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat, amely közreműködik az áldozatok krízisközpontba való menekítésében.

A gyermekbántalmazás elleni küzdelmet szolgálja a gyermekvédelmi jelzőrendszer megerősítése, amelynek fontos eleme a vonatkozó törvény 2014-ben hatályba lépett két módosítása – mutatott rá az államtitkár. A gyermekjóléti szolgálatnak és a gyámhatóságnak a gyermek bántalmazását, elhanyagolását jelző személy adatait már külön kérelem nélkül is zártan kell kezelnie, ezért kevésbé kell tartani a bántalmazó retorziójától. A másik változás, hogy a szakembereknek egységes elvek és módszertan alapján kell eljárniuk. A módszertani útmutató az Emmi honlapján elérhető, de az azzal kapcsolatos részletes tájékoztatásra, a gyermekbántalmazás jeleinek felismerésére, a szakemberek terápiás eszköztárának fejlesztésére a fővárosi és megyei kormányhivata­lok konzultációkat, továbbképzéseket is tartottak a szakellátó intézmények számára.

A kapcsolati erőszak áldozatait segítő ellátórendszert működtető szereplők túlnyomó többsége – 87 százaléka – civil szervezet, amelyekkel a minisztérium háttérintézménye szerződéses jogviszonyban áll – jegyezte meg Rétvári Bence.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!