„Furcsa ügyletek az MVM háza táján”

Parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását és nagy kárt okozó gazdasági visszaélés miatt feljelentést szorgalmazott Medgyasszay László interpellációjában a Magyar Villamos Művek (MVM) körüli homályos ügyek miatt. A kereszténydemokrata politikus 6,35 millió euró sorsát szerette volna megtudni a pénzügyminisztertől.

Az interpelláció teljes szövege:

A Népszabadság gazdasági rovatában 2009. március 2-án megjelent egy tényfeltáró riport „Energia helyett per lesz a nádüzletből” címmel. Elolvasva rögtön arra gondoltam, hogy a Bábo]na-Kerteskői privatizációs horror által az államnak okozott veszteség „kismiska” ahhoz képest, amit a Magyar Villamos Műveknek a cikkben leírt felelőtlensége okozott.

Miről van szó?

2005-ben alakult egy korlátolt felelősségű társaság magyar nemesítésű és szabadalmú energianád termesztésére és termeltetésére. A kft. a Magyar Villamos Művek Zrt-vel kezdett tárgyalásokat a kivitelezés érdekében 2006-ban.

Az MVM pozitív módon állt a kérdéshez, szándékának komolyságát jelezte, hogy a kft. felügyelő bizottságának elnöke lett Molnár László, az MVM volt gazdasági vezérigazgató helyettese, valamint az, hogy az MVM a Paksi Atomerőmű Zrt-n keresztül részesedéshez is kívánt jutni a kft-ben.

A cikk szerint „az MVM által biztosított hitel segítségével kezdődhetett meg Bátonyterenyén egy kétmilliárd forintos mikroszaporító üzem megépítése 2007 nyarán. A beruházás azonban a finanszírozás elakadása miatt két hónap múlva leállt, így azóta egy félmilliárd forint értékű szerkezetkész üzemsor amortizálódik a kisvárosban.

Az atomerőmű vezetője, Kovács József 2007 szeptemberében tudatta a kft.-vel, hogy eláll a tervezett üzlettő – holott erről csak a következő évben született csak hivatalos döntés, legalábbis az MVM nyilatkozata szerint.”

Az újságíró beszámol egy beszélgetésről, amely során Kovács József, a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója elismerte a projektben részt vevő két alvállalkozónak, hogy az MVM állt a finanszírozás mögött és a tranzakció a bécsi Meinl Bankon keresztül történt. Az Újság megkeresésére az MVM nem adott érdemi választ, így továbbra sem világos, hogy állami százmilliók állnak-e a bátonyterenyei fantomüzemben. És, ahogy írják, „nem válaszolt az MVM arra a kérdésre sem, utalt-e a bécsi bankba több mint 6,35 millió eurót, amiből végül csak hárommillió euró jutott tovább a bátonyterenyei üzem építésére.”

A homályos ügylet tisztázása érdekében kérdezem miniszter úrtól:

Támogatta-e pénzügyileg az MVM a nádprojektet?

Ha igen, miniszter úr szerint mi volt a nagyobb felelőtlenség, a finanszírozás megkezdése, vagy leállítása?

Utalt-e az MVM 6,35 millió eurót a bécsi Meinl Bankba és mi lett a pénz sorsa?

Ha igen, akkor ezt a bankszámlát az MVM könyvelésében nyilvántartásba vették-e és mikor? Továbbá rendben vannak-e ezen banki műveletek bizonylatai (értékpapír számla, számlavezetési szerződés stb.) az MVM könyvelésében?

+

Keller László, a Pénzügyminisztérium államtitkára válaszában egyetértett azzal, hogy az ügylet valóban furcsa, tisztázandó és feltárandó minden részletében.
    
Azt lehet tudni, hogy az említett cég 2006-ban megkereste a Paksi Atomerőművet és együttműködést ajánlott – közölte a politikus, aki szerint az erőmű magas kockázatúnak tartotta az üzletet, azaz Paks elállt az erőmű létesítésének tervétől.
    
Az államtitkár szerint az MVM vezetésének nincs tudomása olyan szerződésről, amelyet a Nád MPS-H Kft-vel kötöttek volna.
    
Keller László azt mondta, az ügyet bonyolítja, hogy az MVM korábbi vezetésének időszakában vélhetően a projekt előkészítése miatt tényleges átutalások, pénzügyi teljesítések történtek, de nem a Nád MPS-H Kft. felé.
    
Hozzátette: azt lehet tudni, hogy a bécsi Meinl banki átutalás megtörtént, de nem tudják, mire használták az összeget.
    
Medgyasszay László a választ nem fogadta el, parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását és feljelentést szorgalmazott, és sajtóértesülésekre hivatkozva más gyanús ügyletekre is felhívta a figyelmet. Ennek ellenére, az Országgyűlés 185 igen, 174 nem szavazattal és egy tartózkodással fogadta el az államtitkár válaszát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!