Pálffy István beszéde:

57 éve hogy a rabláncra vert magyarok felemelték szavukat a szabadságért. Nem bírták tovább, hogy nem dönthettek saját sorsukról. A mi szüleink és a nagyszüleink voltak azok, akik megelégelték, hogy idegen hatalmak veszik el a szabadságukat. 1956. október 23-án a magyarok kivívták a függetlenséget, s a forradalom sikere azóta is élteti hitünket az igazságban.

Mint minden történelmi kitörésnek, '56-nak is megvoltak a maga előzményei. 1848 diadalmas forradalma és a vérbe fojtott szabadságharc ugyanazokért a célokért küzdött, mint az ötvenhatosok. Nemzeti függetlenség, önrendelkezés, szabadság és demokrácia volt a nemzet vágya a 19. században is, és 100 évvel később is. Egyetemes emberi vágyak és követelések jelentek meg mindkét felkelésben: a szabad életre, az imádkozásra, a békés munkára, a saját sorsunk meghatározására vonatkozó törekvések.

56 ugyanakkor keresztény indíttatású forradalom volt. '56 keresztény ihletettségét sokáig ugyanúgy eltagadták a kommunisták, mint magát a forradalmat. Ám az 56-os küzdelem élén hívő, keresztény emberek álltak, akik végigszenvedték az egyházi iskolák bezárását, az egyházvezetők és a kispapok elleni koncepciós pereket, akik végigélték a klerikális reakciós vádakat, az egyház erőszakos visszaszorítását és a hívő emberek kirekesztését.

A kommunista rendszert az egész magyar nép söpörte el, a fiatal nemzedékkel az élen. A harcban osztály- és felekezeti különbségek nélkül vettek részt a magyar emberek. Mindannyiunk közös elszántsága, összefogása és bátorsága adódott össze 56-ban, egy olyan pillanatban, amely elég, ha egyszer adódik egy nép életében. De nemcsak az idegen fegyverek általi halált megvető bátorság, és nemcsak a börtönben senyvedést megvetőelszántság, vagy nemcsak a példás összefogás 56 erkölcsi leckéje.

Számunkra '56 óta parancs diktálja a bukás okainak, a túlerő jelentőségének, a nagyhatalmak erejének, és az ellenerők súlyának felmérését. Mindez tanulsággal szolgáljon minden magyar nemzeti függetlenségi, szuverenitási küzdelemben bármikor is a történelemben.

'56-nak a magyar szabadságküzdelmekben tehát megvan a maga történelmi folyománya. Kínálkozik a párhuzam 1989-cel és a nemzet jelenlegi törekvéseivel is, az Európai Unió keretein belül a gazdasági önrendelkezés megerősítéséért, pénzügyi függetlenségünkért, energiabiztonságunkért, vagy éppen a vizeink védelméért folytatott gazdaságpolitikai ütközetekben. Hiszen a szabadságért folytatott küzdelem mindaddig tart, amíg egy nemzet el nem éri a nemzetközi helyzetben reálisan kivívható legnagyobb szabadságfokot. Ehhez azonban nemcsak töretlen szándék, bátorság és nemzeti együttműködés szükséges, hanem pontos helyzet meghatározás.

Gazdasági és politikai mozgásterünk növeléséhez pontosan fel kellett mérni a korábban túlerőben volt nemzetközi tőke és a monopóliumok jelentőségét, az európai központi hatalom – vagyis az Unió – erejét, és új gazdaságpolitikát kellett képviselni. A nyugati keresztény társadalomeszménnyel kellett leváltanunk a liberális erőszak multikulturális doktrínáját. Közép-Európa erejére kellett alapozni és a keleti kapcsolatokra legalább akkora súlyt fektetni, mint azt a Mesés Kelet nagy évszázadaiban tettük. Az ellenerők felmérése után pedig csak éppen akkorát volt szabad lépnünk az ország önállóságához vezető úton, hogy fel ne bukjunk. Csak annyit tehettünk meg – de egyre többet tehetünk – a nemzetért, a magyar emberekért, amennyiért még nem tudták kitörni a nyakunkat.

Mert ne legyen kétségünk. Szabadságunk mai ellenfelei, akik Magyarországban eddig a garantált extraprofit forrását látták, nem nyugszanak. Elkövetnek mindent, hogy letörjék önrendelkezési erőfeszítéseinket. Bevetnek minden befolyást, pénzt és lobbi erőt Brüsszelben, hogy megtörjék a magyarországi rezsicsökkentést, a terhek rájuk történt áthárítását. És ne legyen kétségünk, lesznek itt olyanok – sőt már itt is vannak, még pontosabban el sem mentek -, akik hasonlóan 56-hoz, szálláscsinálói voltak és ismét lennének a liberális nemzetközi tőkének, a korlátlan szabadpiacnak.

Mi magyarok sokat tanultunk ’56-ból. 1956 a bizonyosság arra, hogy a szabadságért minden nap meg kell vívni, ma is és holnap is. Megtanultuk, hogy jobb, ha nem várunk másra. Saját magunkért nekünk kell megharcolni, nekünk magunknak kell kiállni. A mi szabadságunkat rajtunk kívül senki más nem fogja, és nem is akarja kivívni. Ezért úgy döntöttünk, hogy befejezzük 56-ot. Véghez visszük mindazt, amit szüleinkbe és nagyszüleinkbe vérrel fojtottak bele a szovjetek és a kommunisták. És ha ez 1989-ben nem sikerült, akkor be kell fejeznünk most. Nem engedünk az '56-ból. Többé Magyarország nem hagyja magát megtörni.

56-ban visszaköveteltük saját történelmünket. Néhány diadalmas napra meg is szereztük, de annak a történelemnek még részei voltak a nemzetárulók, ezért a szabadságharcot le tudták verni az idegeneket behívó gyilkosok. 57 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy bíróság elé álljanak azok, akik a gépfegyvert fogtak a békésen tüntető magyar emberekre. A kivégzők és a hóhérok ügyét nekünk kell befejezni. Ezzel tartozunk 56 szellemének, szüleinknek és nagyszüleinknek, ennek a hazának.

A magyar foradalom a kommunizmus végének a kezdete volt, de egyben a fasizmus  uralomra jutását követően az első felkelés a szabadságért és igazságért. A bátorság, az öntudat és a győzelem napja volt, és még annál is világosabb nap: megmutatta az egész világnak, hogy bármily kicsi is az esély a sikerre, és bármily hatalmas legyen is az érte hozott áldozat, a történelemben nincs lefutott küzdelem, az elnyomók elleni szabadságharcban nem érvényesül a papírforma. A magyar forradalom mindörökre megcáfolta a kommunizmus minden állítását, s megmutatta az elnyomottaknak a világban, hogy bátorsággal legyőzhető az igazságtalanság.

Mi magyarok 56-ban a világ történelmén változtattunk. Megmutattuk, hogy a kommunizmus legyőzhető. Ebből következően legyőzhető az is, ami máig itt maradt belőle.