A magyar nemzeti érdek a legfontosabb

Nem az a lényeg, hogy Magyarországon ki a nagyobb Nyugat-, vagy Oroszország-barát, hanem az a lényeges kérdés, hogy ki a leginkább magyar-barát. A nemzeti érdek mindennél fontosabb – jelentette ki Orbán Viktor

A hagyományossá vált, kötcsei Polgári Piknik meghívott vendége, Orbán Viktor előadásának első részében a jobboldal elmúlt húsz évének történetéről és állomásairól beszélt, majd a polgári oldal őszi teendőiről szólt, végül a megváltozott világgazdasági helyzetben szükséges teendőkről mondta el véleményét.

Ez utóbbi kapcsán Orbán Viktor először emlékeztetett arra, hogy a Fidesz kormányra kerülésekor az államadósság 58 százalék volt, amelyet 2002-re, a polgári kormány leköszönésekor 53 százalékra sikerült csökkenteni. Ez azért is számít szép teljesítménynek, mert a XX. század történelmében alig volt olyan kormány Európában, amely kormányzása végén ne rosszabb helyzetet hagyott volna maga után, mint amilyenből indult. Ha a Fidesz tovább kormányozhatott volna, akkor Magyarország ma az élbolyba tartozna a térségben - jelentette ki Orbán Viktor.

A magas árakkal dolgozó világgazdaság nem átmeneti jelenség. Másik fontos eleme az új gazdasági világrendben, hogy a globalizáció haszonélvezői ma már nem a Nyugat, hanem Ázsia: Kínával az élen, de hamarosan Indiával bővülve. A harmadik eleme ennek az új korszaknak, hogy beköszöntött egy új orosz világpolitika, annak minden következményével együtt. „Mára teljesen bizonyossá vált, hogy Oroszországnak jól átgondolt világhatalmi törekvése van" – mutatott rá Orbán Viktor.

A magyar politikai elit külpolitikai gondolkodása kapcsán megjegyezte, hogy azt általában az a megközelítés hatja át: ki az a politikus, aki jobban Amerika- illetve Nyugat-barát? Ehelyett egyetlen kérdést kellene feltennünk, amely az egyetlen legitim kérdés egy szabad ország esetében: ki az, aki a leginkább magyar-barát? „Innen kiindulva lehet aztán megmondani, hogy ha mi egy csak magyar érdekeket képviselő állásponton vagyunk, akkor abból mi következik Oroszországra és Amerikára nézve. Nem pedig fordítva” – jelentette ki Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke felidézte a Széchenyi Centenáriumkor elhangzott megemlékező szavait, mely szerint Széchenyi nézete nem volt se konzervatív, se liberális, se ilyen, se olyan – egyszerűen magyar világnézet volt. A magyar politika kapcsán zavaró, hogy csak a konzervativizmus, a liberalizmus, és hasonló politikai meghatározások hangoznak el. „Ha ebbe a sorba be kell vezetni egy szót, akkor vezessük be a magyarizmust. Tehát a jobboldalnak az ideológiája a magyarizmus. A magyar érdekeket nézzük, azonosítjuk be, onnan vonunk le következtetéseket" – mondta.

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy az oroszok két olyan kijelentést is tettek az elmúlt hónapokban, amelyekre Magyarországnak is oda kell figyelnie, és nem szabad a szokásos módon legyintenünk rá, mondván, hogy „ők messze vannak”. Az első kijelentés az orosz elnöktől származik, aki a Grúzia megtámadását követő napon azt nyilatkozta: Oroszországnak legitim, biztonsági zónái vannak. Ez a régi „ütközőzónák” elmélete – mutatott rá Orbán Viktor –, vagyis Oroszország azt állítja, hogy bizonyos országok a térképen az ő érdekeit kell  érvényesítsék, és ő diktálhat abban, hogy az adott ország milyen politikát kövessen. „Ez elfogadhatatlan mindenkitől” - jelentette ki a Fidesz elnöke, hozzáfűzve, hogy mindez hozzánk nagyon közel történik, mert a szomszédos Ukrajna is érintett a kérdésben.

A második figyelmeztető jel, hogy az oroszok olyan üzleti ajánlatot tettek Türkmenisztánnak, Azerbajdzsánnak és más országoknak is, mely szerint a náluk található nyersanyagokat vagy megvásárolnák, vagy az oroszok által birtokolt vezetékeken keresztül kellene kijuttassák a türkmének és azerbajdzsánok a saját országukból. Az oroszok tehát más országok energiaforrásait is úgy akarják felhasználni, hogy az kizárólagos monopol helyzetet tegyen lehetővé a számukra, és ez szintén elfogadhatatlan. „Közép-Európában ezt mindenki megértette – kivéve minket” – mutatott rá Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke beszélt a közép-európai együttműködés kiépítésének szükségességéről is, amely egy lengyel–magyar tengelyre épülve fontos gazdasági előrelépést jelenthetne az Európai Unión belül. Az Észak-Európában lévő energiamezők egyelőre elérhetetlenek Közép-Európa és Magyarország számára, amely állapot egy Észak–Dél-tengely kiépítésével megváltoztatható volna. Orbán Viktor szükségesnek és fontosnak tartja az orosz energiát Magyarország számára, de véleménye szerint először olyan energiavezetéket kell kiépíteni, amely nem Oroszországból jön, s amely csökkenti az oroszoktól való függőséget.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!