HATÁROZATOK

Állami tulajdonú földek értékesítése, hasznosítása
A „Földet a gazdáknak!” program keretében az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítéséhez szükséges intézkedésekről szóló 1666/2015. (IX. 21.) Korm. határozat 1. pont e)–j) alpontjai és a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló 262/2010. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése, 29. § (2)–(3) bekezdései, 32. §-a, valamint 33. § (2) bekezdésében „és a közreműködő kormányhivatal” szövegrész elleni utólagos normakontroll vizsgálata.

Ötvenkét országgyűlési képviselő kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja felül a „Földet a gazdáknak!” program keretében az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítéséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat, illetve a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet egyes rendelkezéseinek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az indítványozók álláspontja szerint mind a kormányhatározat, mind pedig a kormányrendelet támadott rendelkezései törvényellenes rendelkezéseket tartalmaznak, mivel részben a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. törvény sarkalatos rendelkezéseivel, részben annak egyszerű többséggel elfogadott rendelkezésével tételes ellentétben állnak, az Alaptörvény alapján kizárólagos törvényalkotási tárgykörbe tartozó rendelkezéseket állapítanak meg.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: a „Földet a gazdáknak!” program keretében az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítéséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározatnak az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról szóló rendelkezése ellentétes a korábban törvényi szinten megállapított felhasználási célokkal. Az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról a kormány nem rendelkezhet határozatban, mert az Alaptörvény a nemzeti vagyon átruházását csak törvényben meghatározott célból teszi lehetővé. A kormányhatározatban szereplő, „Magyarország fejlesztésére és az állami vagyon gyarapítására” vonatkozó fordulat továbbá tágabb felhasználási kört határoz meg, mint amelyet a törvényi szinten meghatározott földvásárlási és földbirtok-politikai célok lehetővé tesznek. Ennek következtében a kormányhatározat érintett pontja a törvénnyel is ellentétes. Mindezek alapján Alkotmánybíróság a kormányhatározatnak az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról rendelkező pontját megsemmisítette.

A földrészletek hasznosításának a kormányrendeletben és a kormányhatározatban foglalt részletszabályaira vonatkozó további indítványi kezdeményezéseket az Alkotmánybíróság részben elutasította, részben visszautasította, illetve az eljárást megszüntette, mivel az indítvány a támadott szabályok időközbeni módosítása következtében tárgytalanná vált. (AB határozat jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapításáról: II/3093/2015.)

A határozathoz Dienes-Oehm Egon, Kiss László és Varga Zs. András különvéleményt, Lévay Miklós, Salamon László és Stumpf István pedig párhuzamos indokolást csatolt.

Gazdasági társaság kényszertörlése

A cégnyilvánosságról, a bírósági végrehajtásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény rendelkezése alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata.

Az indítványozó bíró szerint az Alaptörvény XXVI. cikke (1) bekezdését sérti a Ctv.-nek az eljárás megindításakor hatályos 118. § (8) bekezdése, amely a közzétételtől számított 15 napon belül enged fellebbezést a törlést elrendelő végzéssel szemben, a határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem nem terjeszthető elő. Hangsúlyozza: az eltiltás olyan súlyos jogkövetkezmény, amely az eltiltással érintettek életkörülményeit jelentősen befolyásolják, ezért a tisztességes eljárásban biztosítani kell az eltiltást kimondó határozattal szembeni hatékony jogorvoslati lehetőséget. Álláspontja szerint azzal, hogy a támadott rendelkezés a kényszertörlési eljárásban a postai kézbesítést nem írja elő, annak ellenére, hogy az érintett a székhelyén/lakóhelyén elérhető lenne, sérti a fél jogait.

 Előadja továbbá, hogy az igazolás lehetőségének kizárása is az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésébe ütközik, ha a bírósági határozat kézbesítését a jogszabály szerint nem kell megkísérelni, ugyanis a gazdasági társaság tagjaitól nem várható el a Cégközlöny napi figyelése.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 2012. március 1-jétől 2014. június 30-ig hatályos 118. § (8) bekezdésének első mondata – az ott hivatkozott végzés eltiltásra vonatkozó rendelkezése tekintetében – alaptörvény-ellenes volt. A testület azt is megállapította, hogy a hivatkozott rendelkezés – a végzés eltiltásra vonatkozó rendelkezése tekintetében – a Pécsi Ítélőtábla előtt folyamatban lévő Ktf.V.40.326/2014. számú ügyben, valamint a jogerősen még le nem zárt, azonos tárgyú ügyekben nem alkalmazható.

Az indítványozó bíró szerint sérti a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot a támadott rendelkezés, amely a közzétételtől számított 15 napon belül enged fellebbezést a törlést elrendelő végzéssel szemben, a határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem nem terjeszthető elő. Érvelése szerint biztosítani kellene az eltiltást kimondó határozattal szemben a hatékony jogorvoslat lehetőségét.

Az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést megalapozottnak találta. Indokolása szerint a tisztességes eljáráshoz való jog garanciális eleme, hogy az érintettet értesíteni kell a bíróság rá nézve hozott döntéséről. Az eltiltással érintett vezető tisztségviselő vagy tag részére alkotmányosan nem indokolható, hogy a jogalkotó Cégközlöny útján történő közlést írt elő, s a közlés jogkövetkezményeit ehhez fűzte az igazolás kizárása mellett. (AB határozat jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapításáról: III/1157/2015.)

A határozathoz Salamon László párhuzamos indokolását Sulyok Tamás pedig különvéleményt csatolt.

Fogolyszökés, házi őrizet

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 283. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata.

Az indítványozó bíró szerint a Btk. támadott rendelkezése - amely a lakhelyelhagyási tilalom megszegését szankcionálja - az Alaptörvénybe ütközik, mivel a tényállás megfogalmazása nem egyértelmű, és sérti a norma-világosság követelményét is. A lakhelyelhagyási tilalom, illetve a házi őrizet szabályainak megszegőivel szembeni jogkorlátozás pedig meghaladja a feltétlenül szükséges mértéket és az elérni kívánt céllal nem áll arányban.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: a támadott rendelkezés megfogalmazás-módja nem gátja annak, hogy a törvényhozó által részletesen meg nem határozott fogalmakat a jogalkalmazók tartalommal töltsék ki, illetve értelmezzék. Továbbá nincs alkotmányjogilag értékelhető kapcsolat a vizsgált rendelkezés és az ártatlanság vélelme között, mivel önmagában az a jogalkotói magatartás, hogy valamely cselekményt büntetendővé nyilvánít, semmilyen formában nem függ össze az ártatlanság vélelmével, ugyanis az ártatlanság vélelme a felelősség kérdését tisztázni hivatott eljárás lefolytatásának mikéntjére fogalmaz meg követelményt, míg a bűncselekménnyé nyilvánítás aktusa nem érinti a felelősség megállapításának folyamatát.

A Taláros Testület tanácsa mindezek alapján nem találta megalapozottnak, ezért elutasította a bírói kezdeményezést.  (AB határozat jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapításáról: III/3025/2015.)

Egyházként történő elismerés

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 2013. augusztus 1. napjától hatályos 14. § c) pont ca) és cb) alpontja, 14/A. § (1)-(3) bekezdése, valamint az egyházi elismerésről és az egyházi jogi személyek jogállásának és működésének sajátos szabályairól szóló 295/2013. (VII.29.) Korm. rendelet 1. § c) és d) pontja, 3. § (1) bekezdés ac) alpontja és b) pont ba)-bc) alpontja elleni bírói indítvány vizsgálata.

Az ügy előzménye: a felperes az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett egyházként működött, az Ehtv. hatályba lépését követően azonban az Országgyűlés egyházkénti elismerésre vonatkozó kérelmét az 8/2012. (II. 29.) OGY határozatban elutasította.

Az indítványozó bíró szerint a perben a bíróságnak olyan jogszabályt kell, kellene  alkalmaznia, melynek alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság 23/2015. (VII.7.) AB határozatában már megállapította. Álláspontja szerint a támadott rendelkezések ellentétesek az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (9. és 14. cikkeivel, valamint az Alaptörvény Q) cikkével.

***

Az Alkotmánybíróság tanácsa  részben megalapozottnak találta a bírói kezdeményezést: egyrészt a folyamatban lévő ügyben alkalmazási tilalmat rendelt el, másrészt viszont az általános alkalmazási tilalom elrendelését mellőzte, mivel az ott elbírálthoz hasonló, akkor folyamatban lévő bírósági ügyről nem volt hivatalos tudomása; ugyanakkor rögzítette, hogy az eljárására okot adó esetleges későbbi hasonló ügyekben az alkalmazási tilalomról egyedileg fog dönteni. (AB határozat nemzetközi szerződésbe ütköző rendelkezések alkalmazhatóságának kizárásáról: III/2983/2015.)

VÉGZÉSEK

Adóügy

A Kúria Kfv.I.35.714/2014/4. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata.

Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria azzal, hogy támadott ítéletében a benyújtott bizonyítékok ismételt egybevetésével az I. fokú bírósággal ellentétes álláspontra helyezkedett, annak alátámasztása nélkül, hogy az I. fokú bíróság a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül, vagy a logika szabályaival ellentétesen mérlegelte volna, megsértette a felülmérlegelés tilalmát. Mindezek alapján sérült továbbá az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásának a biztonság, a rend és az igazságosság kiteljesítését célul tűző, valamint a visszaélés és részlehajlás nélküli ügyintézésről szóló előírását, az R) cikkét, a T) cikkét, a XV. cikk szerinti törvény előtti egyenlőség elvét, a XXIV. cikk szerinti tisztességes hatósági eljáráshoz való jog elvét, a 26. cikk bírói függetlenségének elvét és a 28. cikk szerinti jogértelmezésre vonatkozó követelményeket. Az indítványozó hivatkozik továbbá az Emberi Jogok Európai Egyezménye kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény 6. cikkében biztosított tisztességes tárgyaláshoz, valamint hatékony jogorvoslathoz való jogának a sérelmére is. 

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítványozó sem a Kúria eljárásával, sem az ügyében hozott ítélet érdemével összefüggésben nem állított olyan alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség merülne fel, és ezáltal az érdemi alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgálhatna, így az alkotmányjogi panasz ebben a tekintetben sem felel meg az Abtv. 29. §-ában rögzített feltételeknek. Ezért a Kúria Kfv.I.35.714/2014/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/2211/201.)

Apasági vélelem érvényesülése

A Fővárosi Törvényszék 1.Kf.650.071/2014/4. számú ítélete, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 22.K.32.767/2013/8. számú ítélete és a 2010. évi CXLVIII. törvény 4. § és 5. §-a  alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata.

Előzmény: az indítványozók élettársi kapcsolatukat bejegyezték az Élettársi Kapcsolatok Nyilvántartásába azzal, hogy születendő közös gyermekük az apa vezetéknevét kapja. Ennek ellenére közös gyermeküket az illetékes anyakönyvvezető apa nélkül, az anya vezetéknevével anyakönyvezte, amivel a felek szabályozott élettársi kapcsolatát megfosztotta az apaság vélelmétől. Kérték a közigazgatási döntés bírósági felülvizsgálatát, azonban a bíróság a keresetüket elutasította, és a döntést a másodfokú bíróság helybenhagyta.

Az indítványozó álláspontja szerint a hivatkozott jogszabály és bírói döntések sértik az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése szerinti magán,- és családi élet tiszteletben tartásához való jogát, a II. cikk szerinti emberi méltóságát, valamint az eljárással sérült az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdése, mivel megalázó bánásmódban volt része az eljárás során.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: az, hogy az apai jogállás milyen módon keletkezik, jogalkotói mérlegelés kérdése, és nem tekinthető Alaptörvényben biztosított jognak. Az indítványozók nem állítottak olyan Alaptörvényben biztosított joguk sérelmét, mely az adott ügyben ténylegesen sérülhetett.

Minderre tekintettel nem tartotta szükségesnek az alkotmányjogi panasz befogadhatósága további feltételeinek a vizsgálatát, ezért az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés f) és h) pontja alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/1158/2015.)

Egyesüléshez való jog

Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. tv. 2. §, 19. § (3) és (2) bekezdései, 21. § (3) bekezdése, 21. § (5) bekezdése, 45/A (1) b), c) pontjai, továbbá a 64/1998 (XII. 31.) FVM rendelet 4. § (1), 5. § (2) a) pontja és a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 12.K.30.275/2014/15. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés befogadhatóságának vizsgálata.

Az indítványozó előadja: a jogalkotó módosította az állattenyésztési törvényt, melynek hatására már csak akkor végezhette alapszabályszerű tevékenységét, ha tenyésztő szervként kért elismerést. A kérelmét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elutasította.  Határozatát a bíróság előtt megtámadta, amely a keresetét szintén elutasította. 
Az indítványozó állítja: az egyesülési autonómia nem érvényesülhet, ha civil szervezeteket arra köteleznek, hogy kérjenek elismertséget korábban cél szerinti tevékenységként végzett tevékenységükre, amennyiben ezt nem kapják meg, akkor a működésük ellehetetlenül. Mindez összeegyeztethetetlen az önkéntesség, az önkormányzatiság, az államtól és más jogalanyoktól való függetlenség elvével, mint az egyesülési jog alapelveivel.
Az indítványozó szerint számos alapvető jogát megsértették, többek között sérült az Alaptörvény B) cikkébe foglalt jogállamiság elve, az I. cikkbe foglalt joga, amely szerint az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani, a VIII. cikk (2) bekezdésébe foglalt gyülekezési joga, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdésébe foglalt tisztességes bíróság előtti eljáráshoz való joga, és a XXVIII. cikk (7) bekezdésébe foglalt jogorvoslathoz való joga is.

***

Az Alkotmánybíróság kivételesen, nyilvánvalóan okafogyottá vált ügyek esetében a folyamatban levő eljárást megszüntetheti. Az Ügyrend 63. § (2) bekezdés d) pontja alapján az indítvány okafogyottá válik, ha „rendkívüli jogorvoslat folytán a bíróság a megtámadott bírói döntést hatályon kívül helyezte”. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság – figyelemmel az Abtv. 59. §-ára – az Ügyrend 63. § (2) bekezdés d) pontja alapján az alkotmányjogi panasz tárgyában az eljárást megszüntette. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/1451/2014.)

Tulajdonjog megállapítása

A Kúria Gfv.VII.30.074/2014/9. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés befogadhatóságának vizsgálata.

Előzmény: a per alperesének és felperesének jogelődje szövetkezeti formában működött, azonban a szövetkezet 1997. január 1. napjával részlegesen átalakult egyrészt korlátolt felelősségű társasággá, míg másik része szövetkezeti formában működött tovább. A kft. a megalakulását követően a korábbi szövetkezet tulajdonában álló 3 ingatlan vonatkozásában kért földhivatali bejegyzést, amelyre sor is került, azonban a jogutód szövetkezet ez megtámadta. Az ügy perré alakult melynek során Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma ítélete az indítványozó viszontkeresetét elutasította, a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, a Kúria pedig a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. 
Az indítványozó álláspontja szerint a bírói döntések megsértették az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésébe foglalt tulajdonhoz való jogát, mert olyan módon állapították meg a felperes tulajdonszerzését, amely a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján jogellenes volt, megfosztva ezzel az indítványozót a tulajdonától. Továbbá megsértették a XXVIII. cikk (1) bekezdésébe foglalt tisztességes eljáráshoz való jogát, mert a bíróságok egyoldalúan vették figyelembe a felperes állításait, és bizonyítottan hamis okiratokra alapítva fogadták el a tényállást, valamint sérült a XXVIII. cikk (7) bekezdésébe foglalt jogorvoslathoz való joga is, mert fellebbezése, és felülvizsgálati kérelme nem került érdemi elbírálásra.

***

Az Alkotmánybíróság a panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a megállapításra jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadhatósági feltételnek, és az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 29. §-ában foglalt követelmények hiánya miatt az Abtv. 56. § (2)–(3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/1447/2015.)

Összbüntetésbe foglalás

 A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény 3. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata. 

A sérelmezett szabályozás az új Btk. rendelkezéseit rendeli alkalmazni, ha az összbüntetésbe foglalandó ítéletek közül legalább egy az új Btk. hatálybalépését követően emelkedett jogerőre.

Az indítványozó álláspontja szerint az új szabályozás értelmében korábbi ügyeit nem egy, hanem két összbüntetési ítélettel kell majd lezárni, amely rá nézve lényegesen hosszabb szabadságvesztést eredményez. Érvelése szerint, ha az összbüntetésbe foglalás lehetősége az új Btk. hatályba lépése előtt fennállott, a régi Btk. rendelkezéseit kellene alkalmazni. Hivatkozik az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdésében rögzített nullum crimen sine lege, nulla pona sine lege jogelvek, valamint a jogállamiság elvének sérelmére, a jogbiztonság, jogegyenlőség elvére.

***

A rendelkezésre álló iratok alapján ugyanakkor az Alkotmánybíróság megállapította: a panaszossal szemben lefolytatott utólagos összbüntetési eljárásban eljáró bíróságok a támadott jogszabályi rendelkezést, vagyis a Btkátm. 3. §-át nem alkalmazták. Az indítványozó ezért az adott jogszabályhely alaptörvény-ellenességének a megállapítását és megsemmisítését nem megalapozottan indítványozhatta.  Ezért az Alkotmánybíróság a Btkátm. 3. §-a alaptörvény-ellenességének a megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján – figyelemmel az Abtv. 26. § (1) bekezdésére és 56. § (3) bekezdésére – visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/1421/2015.)

Magánnyugdíjpénztár megszűnése

A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 83. § (1a) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.

A támadott rendelkezés alapján a magánnyugdíjpénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken.

Az indítványozó álláspontja szerint a kötelező tagdíjfizetés nemfizetés esetére a magánnyugdíjpénztár automatikus megszűnésének kimondása aránytalan és indokolatlan beavatkozást jelent a tagok egyesülési jogába, valamint a tulajdonhoz és a magánélethez való jogba, továbbá sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát is. Megszűnés esetén a tagok esetében nem biztosított a tulajdonukat képező követelésnek más, még működő magánnyugdíjpénztárba történő átvitele, vagyis esetükben az állami nyugdíjrendszerbe történő visszalépés az egyetlen lehetőség.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítvány nem felel meg az Abtv. 26. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, mivel a támadott rendelkezések tekintetében az indítványozók érintettsége nem állapítható meg.

Az indítványozók magánnyugdíj-pénztári tagok. A pénztár megszűnésének támadott szabálya azonban őket aktuálisan nem érinti, mivel az a körülmény, hogy a magánnyugdíjpénztár, és így a tag tagsági viszonya megszűnhet, nem minősül „közvetlenül belátható időn belül kényszerítően bekövetkező jogsérelemnek” az indítványozók vonatkozásában. A támadott jogszabályi rendelkezésből ugyanis csak az következik kényszerítően, hogy a törvényben megjelölt határidőtől kezdődően a magánnyugdíj-pénzárakat az Mpt. szerinti Felügyelet az Mpt. 83. § (1a) bekezdésében foglalt feltételekre tekintettel is ellenőrzi. Csak a feltételek fennállása esetén teheti meg a Felügyelet az Mpt. szerint szükséges intézkedéseket, és kerülhet sor végső soron az Mpt. 83. § (1a) bekezdésének alkalmazására. Vagyis nem pusztán az idő múlása alapján következhet be jogsérelem, hanem meghatározott törvényi feltételek fennállása esetén, továbbá annak bekövetkezése nem kényszerítő, hiszen ha a törvényi feltételek nem állnak fenn, a pénztár jogutód nélküli megszűnésére sem kerülhet sor. Így az indítványozók érintettsége nem állapítható meg.

Mindezekre figyelemmel az Abtv. 56. § (2)–(3) bekezdése, 26. § (2) bekezdése és az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pontja alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/2021/2015.)

Magánnyugdíjpénztár megszűnése

A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 83. § (1a) bekezdése, 110. § (3) bekezdése és 126. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.

A támadott rendelkezés alapján a magánnyugdíjpénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken.

Az indítványozó álláspontja szerint a sérelmezett rendelkezések érthetetlenek, nem megfelelő eljárás során lettek megalkotva, továbbá olyan fokú bizonytalanságot és tehetetlenséget okoz a rendesen fizető magánnyugdíjpénztári tag számára, ami sérti az Alaptörvény II. cikke szerinti emberi méltósághoz való jogot. Továbbá a magánnyugdíjpénztárak jogutód nélküli megszüntetését követő helyzet az Alaptörvény XIII. cikke szerinti tulajdonhoz való jogát is sérti, mivel súlyosan korlátozza a pénztártag tulajdonát képező követelésből eredő váromány békés élvezetét. A törvényi rendelkezés megfogalmazása is érthetetlen, sérti az Alaptörvény B. cikk (1) bekezdése szerinti jogbiztonságot, és ezáltal sérti a jogállamiság elvét is.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítvány nem felel meg az Abtv. 26. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, mivel a támadott rendelkezések tekintetében az indítványozók érintettsége nem állapítható meg.

Az indítványozók magánnyugdíj-pénztári tagok. A pénztár megszűnésének támadott szabálya azonban őket aktuálisan nem érinti, mivel az a körülmény, hogy a magánnyugdíjpénztár, és így a tag tagsági viszonya megszűnhet, nem minősül „közvetlenül belátható időn belül kényszerítően bekövetkező jogsérelemnek” az indítványozók vonatkozásában. A támadott jogszabályi rendelkezésből ugyanis csak az következik kényszerítően, hogy a törvényben megjelölt határidőtől kezdődően a magánnyugdíj-pénzárakat az Mpt. szerinti Felügyelet az Mpt. 83. § (1a) bekezdésében foglalt feltételekre tekintettel is ellenőrzi. Csak a feltételek fennállása esetén teheti meg a Felügyelet az Mpt. szerint szükséges intézkedéseket, és kerülhet sor végső soron az Mpt. 83. § (1a) bekezdésének alkalmazására. Vagyis nem pusztán az idő múlása alapján következhet be jogsérelem, hanem meghatározott törvényi feltételek fennállása esetén, továbbá annak bekövetkezése nem kényszerítő, hiszen ha a törvényi feltételek nem állnak fenn, a pénztár jogutód nélküli megszűnésére sem kerülhet sor. Így az indítványozók érintettsége nem állapítható meg.

Az Alkotmánybíróság megjegyzi: a bírói ítélet ellen benyújtott alkotmányjogi panasz alapján tárgyát tekintve népszavazási ügyben született, így az érintettség megállapítására kifejezetten ezen körülményekre tekintettel az adott ügy összefüggésében került sor. A jelen ügyben ezek a körülmények nem állnak fenn, így az Abh.-ban foglaltak itt nem alkalmazhatók.

Mindezekre figyelemmel az Abtv. 56. § (2)–(3) bekezdése, 26. § (2) bekezdése és az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pontja alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/1765/2015.)

Magánnyugdíjpénztár megszűnése

A magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény 83. § (1a) bekezdése, 110. § (3) bekezdése és 126. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.

A támadott rendelkezés alapján a magánnyugdíjpénztár jogutód nélkül végelszámolással megszűnik, ha a tagdíjfizető tagok száma a megelőző hat hónap átlagában legalább kettő hónapon keresztül a taglétszám hetven százaléka alá csökken.

Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezés sérti a tulajdonhoz való jogot, mivel egyrészt a tulajdon megtartását a tagdíjfizetők számától teszi függővé, másrészt abból következően a tagdíjfizetés a magánnyugdíjpénztári tulajdon megtartásának feltétele. A támadott rendelkezés az Alaptörvény XV. cikkének (1) és (2) bekezdésével is ellentétes, mivel az indokolatlan különbségtételt tesz lehetővé a magánynyugdíjpénztári tagok és a társadalombiztosítási nyugdíjrenszerben lévő munkavállalók tekintetében.

***

Az Alkotmánybíróság megállapította: az indítványozó magánnyugdíj-pénztári tag által a pénztár megszűnésének támadott szabálya őt aktuálisan nem érinti, mivel az a körülmény, hogy a magánnyugdíjpénztár, és így a tag tagsági viszonya megszűnhet nem minősül „közvetlenül belátható időn belül kényszerítően bekövetkező jogsérelemnek” az indítványozó vonatkozásában. A támadott jogszabályi rendelkezésből ugyanis csak az következik kényszerítően, hogy a törvényben megjelölt határidőtől kezdődően a magánnyugdíj-pénzárakat az Mpt. szerinti Felügyelet az Mpt. 83. § (1a) bekezdésében foglalt feltételekre tekintettel is ellenőrzi. Csak a feltételek fennállása esetén teheti meg a Felügyelet az Mpt. szerint szükséges intézkedéseket, és kerülhet sor végső soron az Mpt. 83. § (1a) bekezdésének alkalmazására. Vagyis nem pusztán az idő múlása alapján következhet be jogsérelem, hanem meghatározott törvényi feltételek fennállása esetén, továbbá annak bekövetkezése nem kényszerítő, hiszen ha a törvényi feltételek nem állnak fenn, a pénztár jogutód nélküli megszűnésére sem kerülhet sor. Így az indítványozó érintettsége nem állapítható meg.

Mindezekre figyelemmel az Abtv. 56. § (2)–(3) bekezdése, 26. § (2) bekezdése és az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pontja alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt visszautasította. (AB végzés alkotmányjogi panasz visszautasításáról: IV/2000/2015.)