Alkotmánybíróság – Pihenés előtti határozatok

Nyári szabadságra ment a Taláros Testület is. Előtte azonban elbírálta az Országgyűlés országos népszavazás elrendeléséről szóló határozata ellen benyújtott kifogásokat. Kivette az adózás rendjéről szóló törvényből azt a megszorítást is, amely szerint az adóhatóság a magánszemélyt terhelő járuléktartozásnál nem gyakorolhat méltányosságot. Szolidabb lesz az adóhivatal is?

Nyári szabadságra ment a Taláros Testület is. Előtte azonban elbírálta az Országgyűlés országos népszavazás elrendeléséről szóló határozata (28/2009. (IV. 17.) OGY) ellen benyújtott kifogásokat. Az Országgyűlés e határozatában országos, ügydöntő népszavazást rendelt el a következő kérdésben: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?” Az Országgyűlés határozata ellen négy magánszemély nyújtott be kifogást az Alkotmánybírósághoz.

A Taláros Testület az eljárása során észlelte, hogy az Országgyűlés 2009. június 29-én olyan törvényeket fogadott el, amelyek érintették az elrendelt népszavazás tárgyát. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról alkotott 2009. évi LXIV. törvény megváltoztatta az Alkotmány 20. § (4) bekezdésében az országgyűlési képviselők javadalmazásának törvényi szabályozására szóló alkotmányi felhatalmazást. Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló 2009. évi LXV. törvény módosította az országgyűlési képviselők tiszteletdíjáról, költségtérítéséről és kedvezményeiről, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvényeket és 2010. január 1-i hatállyal alapvetően átalakította az országgyűlési képviselők javadalmazásának rendszerét.

Az Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy e törvények elfogadása olyan jelentős változásnak tekintendő, amely utólag érdemben befolyásolta a kérdés népszavazásra bocsáthatóságát, - ezért az Országgyűlés határozatát megsemmisítette, és az Országgyűlést új eljárásra utasította. Határozatának indokolásában kifejtette: a népszavazás kivételes jellegéből következően, a rendeltetését betölti akkor is, ha az Országgyűlés – a népszavazási kezdeményezésben megnyilvánuló választópolgári akaratot figyelembe véve, azzal lényegében megegyezően – törvényt alkot a népszavazás tárgyát képező kérdésben, s ezáltal a népszavazásnak az Országgyűlés döntését befolyásoló funkciója a népszavazás lebonyolítását megelőzően teljesül.

Az országgyűlési határozat által népszavazásra bocsátott kérdés az országgyűlési képviselők számára az elszámolás nélküli költségtérítés nyújtotta kedvezmény megszüntetésére irányul. Az Országgyűlés a módosító törvények elfogadásával a választópolgárok kezdeményezésében foglaltaknak eleget tett azzal, hogy ezt az országgyűlési képviselőket megillető – ellenőrzés nélkül felhasználható – kedvezményt megszüntette. A törvény módosításával a költségtérítés megszűnt, s egyben az Országgyűlés a képviselők javadalmazását a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá helyezte oly módon, hogy azzal szemben költségelszámolásnak a személyi jövedelemadóról szóló törvény általános szabályai szerint van mód. Az új jogi környezetben a kérdés a továbbiakban nem értelmezhető, nem állapítható meg egyértelműen milyen további jogalkotásra irányul, így az nem felel meg sem a választópolgári, sem a jogalkotói egyértelműség követelményének. A népszavazás rendeltetésével összeegyeztethetetlen, és a választópolgárokat az Alkotmány 70. § (1) bekezdése alapján megillető népszavazáshoz való jogot is sértené olyan kérdés népszavazásra bocsátása, amely az egyértelműség hiánya miatt, sem a választói akarat kifejezésére, sem az Országgyűlést terhelő jogalkotási kötelezettség tartalmának megítélésére nem alkalmas.

A határozathoz Paczolay Péter és Trócsányi László alkotmánybírák írtak különvéleményt.

Szolidabb lesz az adóhivatal?

Az Alkotmánybíróság kivette az adózás rendjéről szóló törvényből azt a megszorítást, amely szerint az adóhatóság a magánszemélyt terhelő járuléktartozásnál nem gyakorolhat méltányosságot. Az adózás rendjéről szóló törvény érintett bekezdése így szól: „Az adóhatóság a magánszemély kérelme alapján az őt terhelő adótartozást - a magánszemélyt terhelő járuléktartozás kivételével -, valamint a bírság- vagy pótléktartozást mérsékelheti vagy elengedheti, ha azok megfizetése az adózó és a vele együtt élő közeli hozzátartozók megélhetését súlyosan veszélyezteti."

Az Alkotmánybíróság a mondatból kivette a gondolatjelek között szereplő „a magánszemélyt terhelő járuléktartozás kivételével" szövegrészt. Az indoklás kitér arra, hogy 2007-től az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köre jelentősen szűkült, az eltartott hozzátartozók is kötelesek járulékot fizetni, ha igénybe akarják venni a természetbeni egészségügyi ellátást. A járulék – a biztosítási díj – összege ez év elejétől havi 4.500 (napi 150) forint.

Az adózás rendjéről szóló törvény kérdéses szakasza alapján az adózó magánszemélynek kell bizonyítania azt, hogy megfelel a méltányossági feltételeknek, továbbá azt is, hogy ténylegesen fennálló tartozása van. Az egészségügyi szolgáltatási járulékot kötelező fizetni a hozzátartozók után, ha a család vagyoni-jövedelmi viszonya azt megengedi.

Az Alkotmánybíróság véleménye szerint a problémát az emberi méltósághoz való jog alapján kell megítélni. Az államnak tartózkodnia kell minden olyan intézkedéstől, amely súlyosan veszélyezteti a magánszemély – illetve a vele együtt élő közeli hozzátartozók - megélhetését. Ez ugyanis az emberi méltóság alapja, amelyet az Alkotmány is elismer. Miután az idézett törvényhely nincs erre tekintettel, azért kellett kivenni belőle azt, hogy a járuléktartozásnál nem gyakorolható adóhatósági méltányosság.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!