Alkotmánybíróság: Változatlanul célkeresztben a választás

Támad az Együtt-PM – állítják: a választójogi törvény alapján a győztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok után az országos listáról kiosztott többletmandátumok sértik, sértették a választójog egyenlőségét.Bizonytalan a Fővárosi Törvényszék? Látványos indulatok: „…A két miniszterelnök jogszerűen ábrázolható majomként, turulként vagy akár szamárként is, az alkotmánybírákat pedig bátortalan határozatuk miatt leginkább a nyulakhoz hasonlítanánk..!”

Támad az Együtt-PM

Jogorvoslást vár, elvár az Együtt-PM is a Taláros Testülettől. Állítják: a választójogi törvény alapján a győztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok után az országos listáról kiosztott többletmandátumok sértik, sértették a választójog egyenlőségét.

A Nemzeti Választási Bizottság az elmúlt héten „szentesítette” a képviselőválasztás országos listás eredményét, melynek révén a Fidesz-KDNP 37, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP-nek 28, a Jobbiknak 23, az LMP 5 országos listás mandátumot szerzett. Az Együtt-PM  szerint a 96 egyéni győztes töredékszavazata révén a kormánypártok  további 6 mandátumhoz jutottak a listáról. Állítják: a Fidesz–KDNP által bevezetett új töredékszavazat-számítási szabályok  „túlsúlyozottak” a vesztesek kárára, gyakorlatilag eldöntötték a kétharmad sorsát, megváltoztatták a választói felhatalmazást, ezzel pedig igazságtalanná tették a választási rendszert.

Karácsony Gergely az Együtt-PM társelnöke bejelentette: már elkészítették a felülvizsgálati kérelmet, a napokban benyújtják az Alkotmánybíróságnak. Amennyiben a testület nem a javukra dönt, minden jogérvényesítési lehetőséget ki fognak meríteni, készek akár a strasbourgi bíróságig is elmenni.

Bizonytalan a Fővárosi Törvényszék?

Alaptörvény-ellenes a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény, - a  törvényszék bírája ezt annak a pernek a tárgyalásán jelentette be, amelyet az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) és egy magánszemély indított a magyar állam és társai ellen jogalkotással okozott kár megtérítésére. A törvényszék bírája szerint a törvény  nem csak több ponton sérti a tulajdonjogot, a szerződési szabadságot, hanem összeférhetetlen az Alaptörvény által védett tisztességes gazdasági versennyel is. Beavatkozott a többségi magántulajdonban álló Takarékbank tagsági viszonyaiba, ezért szükséges az integrációs törvény megsemmisítése úgy, hogy az eredeti állapot helyreállítható legyen.

A törvényszék bírája állítja: az állam nem avatkozhat be egyedi gazdasági szervezetek működésébe törvényi úton, mivel ez nem alkotmányos. „A befolyásszerzés e módjára volt már példa a magyar történelemben, azonban a polgári demokratikus hagyományoktól idegen."  Kifejtette: az állam csak akkor korlátozhat valamely alapjogot, ha egy másik alapvető jog, és a szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme másképpen nem érhető el. Itt a törvényszék álláspontja szerint nem állt fenn egyik eset sem.

A bíró elrendelte az eljárás felfüggesztését, így az Alkotmánybíróság – feltehetően - 90 napon belül dönthet a törvényszék indítványáról. Ha úgy határoz, hogy az integrációs törvény összefér a tulajdonjog védelmével, a jogbiztonsággal és a tisztességes versennyel, akkor 90 napos késéssel megtörténhet a Takarékbank átrendezése.

A bíróság álláspontja szerint viszont a pénzügyi intézmények tagsági viszonyaiba való állami beavatkozás megengedhetősége veszélyezteti a befektetések biztonságát, és az ezzel járó bizalomvesztés épp a bankszektor stabilitását ássa alá.

Vesztes indulatok…

A történet dióhéjban: -  a 4K! (Negyedik Köztársaság Párt) budapesti 3. választókerületének jelöltje - a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogvédő és jogfejlesztő civil szervezet ügyfele - politikai reklámot szeretett volna közzétenni a XII. kerületi önkormányzati televízióban. A bejátszásban egy egyenruhás majomfigura a miniszterelnökök, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc hangján tátog, ezzel kívánták hangsúlyozni, hogy a politikai elit megbízhatatlan, és itt az ideje, hogy olyan új szereplők jelenjenek meg a magyar közéletben, mint például a 4K!.

A kerületi televízió megtagadta a kampányfilm közzétételét. Döntését a Nemzeti Választási Iroda is helyesnek és jogszerűnek találta,  mivel "a videó e két jelölt [Gyurcsány és Orbán] személyét érintő tartalma egyértelműen túlmutatott a negatív kampány illetve a szélsőséges véleménynyilvánítás határain." A 4K! - a TASZ segítségével – a Kúriához fellebbezett,  amely szintén jóváhagyta a kampányfilm letiltását így került az ügy az Alkotmánybíróság elé.  A jogvédő szervezet úgy vélte, hogy a szólásszabadság lényegi eleme, hogy az államot képviselő tisztségviselőket a közéleti tevékenységükkel kapcsolatban korlátlanul lehessen bírálni. Mivel a reklámfilm a konkurens jelölteket politikai és nem magánéleti minőségükben bírálta, így az nem is sérthette az emberi méltóságukat.

Az Alkotmánybíróság gyakorlatilag megerősítette a Kúria döntését, hangsúlyozva, a majomábrázolás dehumanizáló, sérti az emberi méltóság legbelsőbb magját, ezért érdemben elutasította a 4k! és TASZ alkotmányjogi panaszát.

A „jogvédők” gyors reakciójának lényege: „Úgy tűnik, az alkotmánybírák megelégelték a szólásszabadság térnyerését.…A közhatalom-gyakorlók emberi tulajdonságaira, történetesen gyarlóságára az állatokhoz hasonlítva is rá lehet mutatni, ezzel nem dehumanizáljuk őket... A két miniszterelnök jogszerűen ábrázolható majomként, turulként vagy akár szamárként is, az alkotmánybírákat pedig bátortalan határozatuk miatt leginkább a nyulakhoz hasonlítanánk..!”

Az Alkotmánybíróság 1. sz. öttagú tanácsának tülésén téma volt

A Szegedi Törvényszék által jegyzett 19. Pk.20.729/2014. számú végzés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérő alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata. - (IV/850/2014.)

Az indítványozó állítja: a Szegedi Törvényszék a támadott végzésben - közvetlen érintettsége hiányában - érdemi vizsgálat nélkül elutasította a felülvizsgálati kérelmét, amelyet a Szegedi Helyi Választási Iroda Vezetőjének határozata ellen nyújtott be. A határozat Szegedi Megyei Jogú Városban a helyi önkormányzati képviselők választásán az egyéni választókerületek határait állapította meg, mely a választókerületek kialakítása során nem vette figyelembe Szeged településszerkezetét, földrajzi és egyéb helyi sajátosságait, így a választókerületek kialakítása ellentétes az egyenlő képviselet elvével, alkalmas a választások politikai eredményének befolyásolására

Az indítványozó szerint fellebbezése nyomán a határozatot érdemben nem vizsgáló Szegedi Törvényszék bírói végzés is  ellentétes az Alaptörvény 35. cikk (1) bekezdésével, valamint sérti az indítványozónak az Alaptörvény XXIII. cikk (1), (4) és (5) bekezdéseiben biztosított, illetve a jogorvoslathoz való jogát. Állítja: állandó szegedi lakcíme, illetve aktív választójoga alapján közvetlen érintettsége egyértelműen megállapítható. Kifejti, hogy a támadott végzés megfosztotta választójogának általános és egyenlő, az alkotmányos normáknak maradéktalanul megfelelő érvényesülésétől.

+

A kúriai II.37480/2014/2. számú végzés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére  irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata.

Az indítványozó  Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt szerint a Nemzeti Választási Bizottság (egy párt megtévesztő elnevezése miatt jelölő szervezetként történő nyilvántartásba vétele iránti kifogás) beadványának napirendre vételét hatáskörének hiánya miatt megtagadta, mondván, azonos tárgyban korábban érkezett beadványokat is érdemi vizsgálat nélkül elutasította.

A kérelem el nem bírálása miatt a kérelmező a Kúriához fordult. A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság érvelését helybenhagyta. Végzése ellen az indítványozó kijavítási kérelmet terjesztett elő, hangsúlyozván, hogy a Kúria rosszul jelölte meg a kérelmező nevét. Az indítványozó álláspontja szerint a sérti az Alaptörvényt VIII. cikk (3) bekezdését, B) cikk (1) és (3) bekezdéseit, R) cikk (3) bekezdését, I. cikk (1)-(3) bekezdését, VI. cikk (1) bekezdését, VIII. cikk (3) bekezdését, XXIII. cikk (1) és (4) bekezdését, XXVIII. cikk (7) bekezdését, és a 2. cikk (1) bekezdését. - (IV/856/2014.)

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!