Az MSZP semmit sem tesz a kilakoltatások megakadályozásáért

A Fidesz és a KDNP felszólítja a kormányt, hogy a krízisalapot ne használja saját pártkasszaként, és ne használja fel a szocialista párt saját céljaira az emberek nyomorát – húzta alá Soltész Miklós, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján.

Soltész Miklós emlékezetett rá, hogy néhány nappal ezelőtt a Fidesz és a KDNP – az otthonaikat elvesztők érdekében – azonnali intézkedéseket sürgetve kezdeményezte a szociális bizottság rendkívüli ülésének összehívását. Sajnálkozva jegyezte meg, hogy a kérdésben megszólaló szocialista politikusok elutasították a javaslatot, mondván „nem olyan nagy a baj, hiszen a probléma csak néhány ezer családot érint”. 

A Fidesz-KDNP frakciószövetség Népjóléti kabinetjének vezetője megdöbbentőnek nevezte, hogy a kialakult helyzet bagatellizálásán túl, a a kormány tagjai és az MSZP-s képviselők kijelentették, ők már mindent megtettek, ami tőlük tellett, így nincs miről tárgyalni, s a bajba jutottak számára lehetséges megoldásaként a krízisalapot ajánlgatták.

Mint mondta, a krízisalappal – azon túlmenően, hogy nyilvánvalóan nem alkalmas az otthonvesztés megakadályozására – rendkívül sok probléma van. Nehézkes, bonyolult, és a segítségre szorulók jelentős hányadát eleve kizárták a támogatásból – tette hozzá. Konkrét példaként említette, hogy a krízisalapból nem kaphatnak támogatást: akik idén 15 ezer forint átmeneti segélyt kaptak, a nyugellátásban részesülők, – beleértve a rokkant nyugdíjasokat is – vagy az állásukat 2008 októbere előtt elveszítők. De azok sem remélhetnek az alapból egyszeri segítséget, akiknek lakáshitel törlesztő részleteit október elseje előtt emelte meg húsz százaléknál nagyobb mértékben bankjuk.

Soltész Miklós kijelentette, az elmúlt napokban bebizonyosodott a Fidesz és a KDNP korábban megfogalmazott gyanúja, hogy a krízisalapot az MSZP választási pártkasszának tekinti, s kampány célokra használja majd. Elmondta, hogy Jászapátiban a helyi szocialisták olyan tartalmú hirdetést adtak fel, hogy a rászorulók a krízislapról az MSZP pártirodájában kaphatnak felvilágosítást. Hangsúlyozta: a krízislap igénybe vételének módjáról a szakminisztériumoknak, a nyugdíjbiztosítónak, valamint a települések jegyzőinek kell tájékoztatni az embereket, nem pedig a szocialista párt egyik alelnökének. Felvetette, hogy az MSZP akciója a párt népszerűsítésén túl adatgyűjtésre is alkalmas.

A Fidesz és a KDNP nevében a politikus felszólította a szocialistákat, ne használják a krízis alapot politikai haszonszerzésre, ne használják választási céljaik elérésére a családok nyomorúságát, ne „matassanak” tovább a közpénzek körül. Mint mondta,  a szocialisták éppen elég közpénzt tüntettek már el, felszólította az MSZP-t, hogy további pénzlenyúlás helyett számoljon el az ország tönkretételével. Továbbá felszólította a kormánypártot, hogy döntse el, milyen sürgős intézkedésekre van szükség a családok otthonvesztésének megállítására. Hozzátette: elvárják, hogy a szociális bizottság rendkívüli ülésére a kormánypárti képviselők konkrét javaslatokkal érkezzenek.

Soltész Miklós kérdésre válaszolva határozottan cáfolta a kormányszóvivő azon állítását, hogy „csak” 3000 esetben indult eddig kilakoltatási eljárás. Emlékeztetett arra, hogy az MSZP-s házelnök nem a civil szervezetek, vagy az ellenzéki pártok-, hanem a Gazdasági Kutató Intézet adataira hivatkozva számolt be a napokban arról, hogy az év első felében 6000 család otthonát árverezték el, s ez a szám júliusban megduplázódott. Vagyis a jelen állás szerint 12 ezer családot fenyeget a kilakoltatás réme. Hozzáfűzte: méltatlan dolognak tartja e kérdésben a számháborúzást, egyetlen család otthonának elárverezése, egyetlen család utcára kerülése is emberi tragédia. Ha a kormány valóban tenni akar a bajba jutott emberekért, akkor sürgősen cselekedjen!

A politikus kifejtette, nemcsak az emberség, de a józanész is azt diktálja, hogy meg kell előzni az otthonvesztést, hiszen a szociális ellátás bármely formája sokkal több pénzbe kerül, s közben családok szakadnak szét, gyermekek sérülhetnek egy életre.

Újságírói kérdésre a kereszténydemokrata politikus elmondta, reményeik szerint már a jövő héten, de legkésőbb két héten belül sor kerül a szociális bizottság rendkívüli ülésére. Nin értelme az időhúzásnak, minden nappal súlyosbodik a helyzet, a családok nem tehetnek arról, hogy iellehetetlenültek, ezért a kormánynak kötelessége, hogy segítséget nyújtson a kilakoltatás szélére sodródottaknak.

Soltész Miklós ugyanakkor nem vitatta, hogy a kormány tett kísérletet a helyzet rendezésére, de mint mondta, az eddigi intézkedések láthatóan elégtelennek bizonyultak. Kitért arra, hogy  személy szerint támogathatónak tartja Óbuda polgármesterének javaslatát, hogy a Magyar Fejlesztési Bank vegye át a bedőlő hiteleket, s a kormány hirdessen 2-3 éves fizetési moratóriumot. Ennyi idő alatt talán beindul a gazdaság, az emberek munkához jutnak, és újra törleszteni tudják adósságaikat – mondta végezetül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!