Bajnai és a valóság

Éppen én voltam azon a helyen, abban az időben, amikor valakinek oda kellett állnia ehhez a kormánykerékhez és a jó irányba fordítani ezt az országot, el a szakadék széléről. Amikor jött a válság, az olyan volt, mintha váratlanul beestünk volna a vízbe. Egy darabig fuldokoltunk, küzdöttünk az életben maradásért. Az elmúlt száz nap arra volt elég, hogy megtanuljunk úszni. –- És íme a tények, számokban...

A  Blikknek adott terjedelmes interjúban összegezte kormánya első 100 napjának működését Bajnai György Gordon. A miniszterelnök szerint, áldásos tevékenységüknek köszönhetően, rózsaszínű lett Magyarországon a világ. 

Rohamtempóban dolgoztunk. Az elmúlt száz napban, mióta a kormány működik sokat tettünk a devizahitelesek biztonságáért, a 1.7 millió devizahiteles családja most nagyobb biztonságban érezheti magát, mint száz nappal ezelőtt...

A magyar bankrendszer alapvetően jól kezelte a nemzetközi válságot. A mi bankjaink stabilak, jó szakemberek vezetik őket, a tulajdonosaik elkötelezettek és így nem kellett őket megmenteni az adófizetők pénzéből, mint sok más országban...

Kezdik Magyarországot a válság utáni időszak lehetséges nyertesei között emlegetni, mert mi gyorsan megléptük azokat a fájdalmas lépéseket, amiken más országok, itt a környezetünkben csak most kezdenek gondolkozni. Nekünk 2-3 éves távlatban sokkal jobb lehet a helyzetünk, ha végig küzdjük a mostani válságot, mint másoknak, a később reagálóknak. Amikor jött a válság, az olyan volt, mintha váratlanul beestünk volna a vízbe. Egy darabig fuldokoltunk, küzdöttünk az életben maradásért. Az elmúlt száz nap arra volt elég, hogy megtanuljunk úszni...

A forint árfolyama erősödött, az ország gazdaságilag sokkal kevésbé kockázatos a külföldi befektetők számára, mint korábban, éppen fele annyira, mint 9 hónappal ezelőtt, az államkötvényeket újra vásárolni akarják a külföldiek. Ez mind azt jelenti, hogy kezd visszatérni Magyarország iránt a bizalom, és ebben benne van az elmúlt száz nap teljesítménye, de benne van egy megelőlegezett bizalom is. Már elhiszik nekünk, hogy megtesszük, amit ígértünk, a hátralévő nehéz lépéseket, amitől jövőre is egyensúlyban marad a költségvetés...

6 hónapja még azt mondták: Magyarország fertőzheti meg a többi országot pénzügyi értelemben, addig ma nekünk kell vigyáznunk, hogy mások ne fertőzzenek meg bennünket. Érhetnek még kellemetlen meglepetések, és erre készen kell állnunk. Ezért kell nekünk az IMF hitel. Ezért kellett kimennünk a nemzetközi pénzpiacokra, és eladni az államkötvényeket. Most nagyon fel vannak töltve a tartalékaink, de ez csak akkor lesz elég, ha fennmarad a bizalom az ország irányában, ha elfogadjuk a költségvetést, és folytatjuk a válságkezelést...

A költségvetést azért kellene lehetőleg november második felében elfogadni, mert ez egy nehéz, válságkezelő költségvetés lesz. Mert ez rengetek állami, az állam által finanszírozott szervezetet érint majd, átalakul a működésük, feladatkörük januártól és minél korábban fogadjuk el a költségvetést, annál több idejük lesz felkészülni erre. Ráadásul a külföldi befektetőknek is jó, ha minél hamarabb, a költségvetés elfogadásával megüzenjük, hogy Magyarország a jelenlegi pályán akar maradni.  Folynak már a tárgyalások, ez minden évben egy több fordulós egyeztetés.

Eljutunk a sarokszámhoz, ami a 3,8 százalékos költségvetési hiány...

Ami sikert eddig elértünk, az éppen hogy nem egy intézkedésnek köszönhetjük, hanem annak, hogy van egy összetett program, ami egyensúlyt és növekedést teremt a gazdaságban, megvédi a munkahelyeket és azokat, akik hitelt vettek fel. A fájdalmas intézkedések ugyanúgy kellettek, mint a jövő évre elfogadott adócsökkentés. Olyan pályára állítottuk az országot, amit ha a kormány végigvisz, és a következő kormányok folytatnak, akkor Magyarország megint az egyik leggyorsabban növekedő ország lehet Európában...

Mostanában nemzetközi tárgyalások alkalmával előfordult, hogy odajött hozzám több miniszterelnök és azt kérdezték: "hogy is csináltátok ti ezt, mert nemsokára nekünk is hasonló dolgokat kell majd tenni?". Ez új jelenség. Ilyet Magyarországtól nem kérdeztek korábban, mi voltunk a negatív példa...

Amikor azt látom, hogy amit teszek, amiben hiszek, annak vannak eredményei, az ösztökél. Mint például a forint árfolyam erősödése, amivel 400 milliárd forinttal csökkentettük a családok eladósodottságát, a közel 70 ezer megmentett munkahely, vagy az 1500 hitellel megsegített kisvállalkozás. Ezek mögött emberek vannak, akiknek segítettünk a nehéz helyzetben...

Személyes oldalról a legnehezebb, hogy a régi, civil életemet el kellett felejteni, egy időre. Meg persze tűrni kell a szándékos hazugságokból álló folyamatos gyalázkodást. De nem az a legény, aki üti, hanem aki állja. Én nem vágytam erre. Kötelességnek élem meg, megtiszteltetésnek. Éppen én voltam azon a helyen, abban az időben, amikor valakinek oda kellett állnia ehhez a kormánykerékhez és a jó irányba fordítani ezt az országot, el a szakadék széléről. Ezt én egy szolgálatnak élem meg, de nem szerettem bele a miniszterelnökségbe. Ha letelik az időm megkönnyebbüléssel, és remélem jó érzéssel, tudom majd átadni az ország vezetését, és jobb állapotban, mint amilyenben a válság közepén átvettem...

Nem folytatjuk, a rossz nyelvek szerint a „jóból is megárt a sok!" Helyette az ország egyik, a kormánytól nem független, de jelentős tudományos műhelyként ismert ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet legfrissebb heti összefoglaló jelentésének (2009. július 13–19.) fontosabb adatait ismertetjük. 

Hazai folyamatok

A fogyasztói árak júniusban az előző év azonos időszakának bázisán 3,7 százalékkal emelkedtek, miközben a szezonálisan kiigazított maginfláció továbbra is az inflációs cél közelében, 3,2 százalékon áll. A legnagyobb éves drágulást a szabályozott áru termékek, szolgáltatások körében regisztrálták (7,7%), azonban az alkohol és dohányáruk (6,4%), valamint az élelmiszerek (5,9%) ára is az átlagot meghaladóan emelkedett.

Az üzemanyagok egy hónap alatt 5,3 százalékkal drágultak. A termékcsoport árszintje január óta 18 százalékkal emelkedett, így idén decembertől várhatóan jelentősen növelni fogja az éves fogyasztói árindexet. Jelentősebb olajpiaci turbulencia hiányában számítások szerint a változatlan adótartalmú árindexet az üzemanyagok decemberben 0,7, januárban pedig közel egy százalékkal emelhetik meg.  A fogyasztói kosár felét kitevő ipari termékek és piaci szolgáltatások mérsékelten, 0,2-0,2 százalékkal emelkedtek júniusban, az alkohol és dohánytermékek azonban jelentősen, 0,8 százalékkal drágultak.

Az államháztartási deficit júniusban 245,9 milliárd forint volt (önkormányzatok nélkül). A központi költségvetés 216,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 26,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 3,2 milliárd forintos hiánnyal zártak. Az első hat hónapban 814,6 milliárd forintra nőtt - az önkormányzatok nélkül – az államháztartás hiánya, mely a GDP 3,1 százalékának felel meg. A Pénzügyminisztérium 2009-re jelenleg összesen, GDP arányosan pénzforgalmi szemléletben (önkormányzatok nélkül) 991,8 milliárd forint hiányt vár, ami a tervezett GDP 3,8 százaléka. Az első féléves deficit a teljes hiány 82,1 százaléka, ez a szám tavaly 79,6 százalék volt.

Az ipari termelés 2009 első öt hónapjában alacsony szinten, szűk sávban ingadozott.

A havi termelés januárban, márciusban és májusban 2-4 százalékkal emelkedett, februárban és áprilisban hasonló mértékben visszaesett. Az ágazat májusi kibocsátása éves viszonylatban 21,1 százalékkal csökkent, az előző hónaphoz képest 2,6 százalékkal bővült. Az ágazat teljesítménye az év első öt hónapjában 23,3 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyinál. Az ez évi teljesítmény érdemben nem változott. Az ágazati termelés visszaesése az export és a beruházói kereslet drasztikus csökkenésének, valamint a lakossági igények zsugorodásának következménye. Gyors és jelentős változásokkal egyik fő relációban sem számolhatunk.

Kedvező fejlemény, hogy a német gazdaság kimozdulni látszik az egy éve tartó recesszióból. Ezzel együtt a nyugati konjunktúra élénkülése továbbra is várat magára, a hazai kereslet viszont a kényszerű megszorító intézkedések hatására apad. 2009 májusában a kiemelt ágazatok összes rendelése 16,8 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, az előző hónapokéhoz viszonyítva e téren érdemi elmozdulás nem történt. A tárgyhóban az összes új rendelés jelentősen, 29,2 százalékkal esett vissza az előző évihez képest. Az új exportrendelések 27,9 százalékkal, a belföldiek 35,4 százalékkal zuhantak, a belföldi igények az első öt hónapban folyamatosan csökkentek.

A hazai fogyasztásban a kedvezőtlen tendencia várhatóan erősödik. A termelés változásának ágazati szóródása meglehetősen nagy. Az energiaipar kibocsátása 15 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél, elsősorban a válsággal összefüggő lecsökkent energiaigény miatt. A feldolgozóiparon belül csupán a gyógyszergyártásban nőtt a termelés, 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A kohászatban, a fémfeldolgozásban, valamint a vegyipari-gumipari ágazatokban igen erős, 20-30 százalékos a visszaesés. A termelésben nagy súlyt képviselő járműgyártás a korábbi alacsony szinten stagnál. Az iparban a munkaerő leépítése csak részben követte a termelés visszaesését, a létszám 10, a termelékenység 15 százalékkal marad el az előző évitől. A második félévben az exportértékesítés kisebb bővülése, a belföldi igények további visszaesése várható. Számításaink szerint a hazai ipar termelésének idei csökkenése 18 százalék körüli lesz.

Az építőipari termelés volumene 2009 májusában 10,1 százalékkal csökkent 2008 májusához viszonyítva. Az év első öt hónapjában a termelés 6,9 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál; szezonálisan kiigazítva májusban 3,3 százalékkal maradt el az előző havitól. Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 26,4 százalékkal haladta meg a 2008. májusit. A növekedés nagyobbrészt az egy évvel korábbi alacsony bázis, valamint több, az elmúlt hónapokban kötött nagy értékű szerződés következménye.

2009 májusában az alkalmazásban állók száma 2667 ezer fő volt, 4,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A visszaesés teljes mértékben a versenyszférát érinti, a közszférában mintegy 3,3 százalékkal nőtt az alkalmazottak száma. A versenyszférában jelenleg már 160,4 ezer fővel alacsonyabb a létszám, mint 2008 májusában. A legnagyobb leépítések a feldolgozóiparban voltak, ahol május végén már 92,6 ezerrel kevesebb alkalmazott volt, mint egy évvel korábban. A gazdasági válság - néhány kivételtől eltekintve - minden feldolgozóipari ágazatot érint, és a recesszió az ipar mellett elérte a gazdaság többi területét is. Az építőiparban 15 ezerrel, a szolgáltató ágazatokban összességében 53 ezer fővel szőkült a foglalkoztatás, elsősorban a kereskedelemben és a turizmus-vendéglátás illetve egyes adminisztratív szolgáltatások területén. 2009 tavaszán a foglakoztatás szezonalitása gyengébb, mint a tavalyi évben. Az általában nagy szezonális mozgást mutató ágazatok (mezőgazdaság, építőipar, turizmus, közigazgatás) közül csak ez utóbbi növelte érdemben a létszámot (44,6 ezer fővel). Az Út a Munkához program hatása egyértelműen kiolvasható a statisztikákból, mivel a tavalyi évben – és általában az elmúlt években – csak kb. 20 ezer fővel bővült a nyári hónapokban az állami szféra létszáma a közmunkák miatt. A foglalkoztatás szezonális bővülése tehát elsősorban az állami közmunkaszervezésnek tudható be. A versenyszféra ágazatai igen gyenge szezonalitást mutatnak, ami részben a válsággal magyarázható.

Az idei évben ismét növekedhet a fekete foglalkoztatás aránya. 2008 első négy hónapjának átlagához képest 1,4 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek a teljes nemzetgazdaságban, ami a versenyszféra 4,8 százalékos kereset emelkedéséből, és a közszféra 6,4 százalékos keresetcsökkenéséből adódik. Ez utóbbi csökkenés döntően a 13. havi kereset-kiegészítések tavalyitól eltérő folyósítása miatt adódik, de szerepet játszik benne a közel 45 ezer fő alacsony keresetű közmunkás megjelenése is. A folyósítási rendszer átalakítása mellett érdemi változás az is, hogy az idén a külön juttatás összegét 15 ezer forintban maximálták.

Január-áprilisban a nettó reálkeresetek – a 3,2 százalékos infláció mellett – 2,1 százalékkal csökkentek a nemzetgazdaság egészében. Ez a versenyszférában 0,3 százalékos növekedést jelent, míg a közszférában 7,9 százalékkal csökkent a nettó keresetek vásárlóértéke.

Nemzetközi folyamatok

A hét első felében még az előző hetek pesszimista hangulata volt jellemző az olaj piacán, azonban szerdától az árfolyam emelkedni kezdett. Az amerikai nyersolajkészletek csökkentek (habár a benzin- és fűtőolaj tartalékok tovább nőttek), az ipar visszaesése kisebb mértékű volt a vártnál, és az építőipari adatok is jobbak lettek a reméltnél. Szingapúr és Kína várakozásokat felülmúló második negyedévi GDP adatai is az optimizmust erősítették, bár egyes vélemények szerint a növekedés egyértelműen az állami kiadások növelésének, az ösztönző csomagok bevetésének eredménye. A WTI típusú olaj árfolyama pénteken 63,53 dollár/hordó áron zárt, 4 dollárral magasabban, mint kedden, 3,6 dollárral drágábban, mint egy héttel korábban.

Az euró-övezeti fogyasztói árak júniusban 0,1 százalékkal csökkentek az előző év azonos hónapjához képest. Immár hét tagországban mértek negatív fogyasztói árindexet. A mutató alakulása az egyes tagországokban rendkívül eltérően alakul. Míg Írországban már 2 százalékot meghaladó mértékű az árcsökkenés, addig az euró-zónán kívüli országok többségében 2-6 százalék közötti drágulás figyelhető meg. A valutaövezetben az energiaárak 12 százalékkal maradnak el az egy évvel korábbitól (a fűtőolaj ára 39, az üzemanyagé 19 százalékkal csökkent). Az energia nélkül számítva 1,2 százalékos inflációt mértek júniusban. Az Amerikai Egyesült Államokban a júniusi fogyasztói árak tovább mérséklődtek, 1,4 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban. Májushoz képest azonban kismértékű (0,7%) áremelkedést mértek. Az USA-ban az év végére ismét pozitív lehet az éves inflációs ráta, elhúzódó deflációra nem kell számítani.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!