Bajnai és a valóság – „A jóból is megárt a sok!"

A GDP majd 80 százaléka az államadósság. Minden magyar állampolgár, az újszülött is, kétmillió forintot bőven meghaladó „részese" lett az államadósságnak. Az uniós tagországok közül jelenleg csak Málta foglalkoztatottsági szintje alacsonyabb a magyarnál, a munkanélküliségi rátánk pedig 1995 óta a legmagasabb érték. Városnyi lélekszámmal lettünk kevesebben.

Szólt, utoljára szólt, büszke elődje (Gyurcsány Ferenc) után, Bajnai György Gordon a Tisztelt Házban. A támogatói biztató tapsától kísérve értékelte leköszönő kormánya áldásos teljesítményét. Látszott, hogy készült, hajnalonta tükör előtt gyakorolta, tanulta megírt szónoklatát. Hosszasan dicsérte, magasztalta önmagát, hangsúlyozva: kormánya áldásos tevékenységének köszönhetően, rózsaszínűbb lett, s még inkább az lehet Magyarországon a világ!

BAJNAI GORDON, miniszterelnök: – „Magyarország állva maradt, kezeltük a válságot, megvédtük polgárainkat, és utat nyitottunk a fellendüléshez." Amikor tíz hónappal ezelőtt miniszterelnöknek jelöltek, azt kívántam, hogy ezzel a mondattal foglalhassam össze kormányzásunkat. Ma nyugodt szívvel, tiszta lelkiismerettel, a magyar polgárok türelme és kitartása előtt fejet hajtva mondhatom ki ezeket a szavakat. Sőt, ami talán még fontosabb, mások is e szavakat mondják el rólunk. Magyarország erényt kovácsolt a válságból.

– Tíz hónapja azt mondtam önöknek, hogy kormányom cselekvési terve négy pillérre épül - négy pillérre és a józan észre. Azonnal cselekednünk kellett annak érdekében, hogy megvédjük a válság veszélyének kitett polgárokat, családokat, munkahelyeket, vállalkozásokat. Magyarországon közel 1 millió 700 ezer  családnak van devizahitele. Az azonnali válságkezelés leginkább mérhető hatása számukra a forint árfolyamának stabilizálódásában jelent meg. Minden egyes eurónyi devizahitel után egy évvel ezelőtt közel 40 forinttal kellett többet törleszteni, mint ma.

– 100 ezer - ennyivel több munkahelyet mentett meg a 30 milliárdos munkahelymegőrző programunk. Ahogy máshol, Magyarországon sem lehetett minden állást megmenteni, de a kormány minden eszközzel azon volt, hogy enyhítse a válság hatásait és maradandó kárait. Az „Út a munkához" programból a válsággal szembenézve további 100 ezer alacsony képzettségű embert hoztunk vissza a munka világába, sokévi passzivitás, segélyre várás után.

– És még egyszer: 100 ezer. Ennyi magyar családnak nyújtott eddig segítséget a krízisalap, hogy ne kapcsolják ki a villanyt, vagy hogy visszakapcsolják azt. A méltányossági nyugdíjprogrammal pedig 60 ezer kisnyugdíjasnak tudtunk enyhíteni a nélkülözésén. 18 százalékra csökkentettük az alapvető élelmiszerek áfáját; ez is főként a szegényebbeket segítette. 650 ezer család, közel 2 millió ember életében hozott könnyebbséget a távhő árának csökkentése. A másik az egyensúlyteremtés pillére volt tíz hónappal ezelőtt. A költségvetés egyensúlyát helyreállítandó mintegy 1200 milliárd forintos megtakarításon van túl az ország. Azt mondják külföldön, ez az elmúlt évtizedek legnagyobb kiigazítása a világban. Az államadósság 2010 második felétől csökkenő pályára áll immáron. Magyarország államadóssága a GDP arányában már az idén is kisebb lesz, mint az eurozóna átlaga. Az államháztartási hiányt az idén 3,8 százalék alatt tartja Magyarország, megteremtve ezzel az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását. Ki gondolta volna néhány évvel vagy akár csak néhány hónappal ezelőtt, hogy Magyarország az Unió ötödik legalacsonyabb költségvetési hiányát mondhatja majd magáénak?

– A válságkezelő kormány harmadik  pillére a bizalom újjáépítése volt. Tudják, a bizalom olyan, mint a levegő: ha megvan, fel sem tűnik, ha meg elfogy, fuldokolni kezdünk. Így fuldokolt Magyarország is a bizalom hiányában egy évvel ezelőtt. A bizalom újjáépítése ráadásul nem csak cselekvések egyszerű összege; egy konzekvens magatartás hitelesítheti csak azt. Magyarországban ma újra bíznak külföldön. Ez teszi lehetővé, hogy a jegybanki alapkamat ma az elmúlt húsz év legalacsonyabb szintjén van, hogy a tízéves futamidejű magyar államkötvényeket Amerikában háromszorosan túljegyezték néhány héttel ezelőtt, és hogy a görög válság kapcsán minket emlegetnek bezzegországként. - A szükségből erényt kovácsolva a gyarapodó Magyarország alapjait fektettük le. A tíz éve halogatott átalakítások gyors meglépése megteremtette az újbóli, a tartós növekedés alapjait. A nyugdíjrendszer átalakítása nemcsak hogy évtizedekre stabilizálta a jelen és jövő nyugdíjasainak járandóságát, de értékes munkaerőt tart bent a munka világában, míg a szociális rendszer átalakítása sokakat ösztönöz majd segély helyett a munkára. Az adórendszer átalakítása pedig egyszerre ösztönzi a munkavállalást és a többletmunkát, hiszen most februárban már milliók érzékelhették Magyarországon, hogy nagyobb lett a nettó fizetés a bérkimutatásokban, a számlákon, egy átlagos keresetű emberé majd' 15 ezer forinttal. Ezzel párhuzamosan 400 milliárd forint marad a magyar vállalkozásoknál beruházásra és munkahelyteremtésre. A magyar gazdaság 4 százalék közeli mértékben bővülhet, négy év alatt 2000 milliárd forintnyi többletforrást kínálva közös terveinkhez... Ez a 2000 milliárd a mi közös munkánk, erőfeszítésünk és áldozatvállalásunk eredménye. Ez a lehetőség akkor válik befejezett ténnyé, érzékelhető, megélhető gyarapodássá, ha ehhez a helyes úton közelítünk. És Magyarország ma újra a helyes úton közelít a céljai felé, Magyarország újra a biztonságos, a józan észre alapozott úton jár.

– Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy voltak, akik nem a cselekvést sürgették, hanem az előrehozott választásokat. A parlament felelős többsége azonban úgy gondolta, nincs még négy-hat elvesztegethető hónapnyi időnk. Magyarország jól tette, hogy akkor a gyors és érdemi cselekvést választotta. Azt, hogy kinek volt igaza akkor, ma már tudjuk. Veszteglés, kockázat, összeomlás helyett határozott lépésekkel elindulhattunk kifelé a válságból. A legnehezebb pillanatokban volt a parlamentben többsége annak, ami Magyarország hosszú távú érdeke. A Magyar Szocialista Párt és a liberális frakció tagjai az ország hosszú távú érdekét saját rövid távú érdekeik elé helyezték újra és újra az elmúlt tíz hónapban. Lehet, hogy ezt ma még csak kevesen köszönik meg nekik, én most megteszem: köszönöm. Köszönöm az elszánt, tisztességes és ami a legfontosabb: eredményes munkát.

– A válságkezelő kormány teszi a dolgát, fegyelmezetten és állhatatosan, egészen az új kormány felálltáig szolgálja az országot. Ez a szolgálat nagy tisztesség. Az elmúlt tíz hónapban azt tettem, amit párton kívüli miniszterelnökként mindezért tehettem. Nem akartam megváltóként feltűnni, rajongókat gyűjteni és korszakot csinálni. Szakszerűen, a lehető legkevésbé megosztó módon, tisztességgel, határozott, de visszafogott hanggal, eredményesen igyekeztem dolgozni; annyit végezni a rengeteg feladatból, amennyit egy év alatt csak lehet, és mindig a nehezét venni előre. Ebben hittem és ebben hiszek. Hiszek a jó kormányzás apolitikus és ezért mára kissé divatjamúlt, ókori eszményében. És még valamiben: hiszek a békés, gyarapodó, modern, európai Magyarországot akaró polgárok álmaiban, diákok és nevelők, tisztességgel dolgozó és tisztességgel munkát adó vagy munkát kereső emberek, nagyszülők, szülők és gyermekeik Magyarországról szóló álmaiban. És egy nagyon nehéz év után ma több a hitem, több a reményem az ő álmaik beteljesülésében, mint korábban. Tettem, amit ezért miniszterelnökként tehettem, a legjobb tudásom szerint - nem tévedhetetlenül, de nagy igyekezettel. Kivételes megtiszteltetés miniszterelnökként szolgálni. Kivételes megtiszteltetés lesz ezt tenni állampolgárként is. (Hosszan tartó, nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. A helyére visszatérő miniszterelnököt felállva és kézfogással fogadja Mesterházy Attila, majd Kóka János; ezt követően Bajnai Gordon kezet fog Molnár Csabával, majd Kiss Péterrel. )

Nem folytatjuk, a rossz nyelvek szerint, a „jóból is megárt a sok!" arról nem is szólva, hogy nem a valós adatok közléséről híresült el a kormány. Segítendő az eligazodást, a tűztől távolabb lévő, a bársonyszékek retorikusainál hitelesebb jelentésekre (MNB, KSH) tekintünk. Tesszük ezt annál is inkább, mert a magasztos ívű kormányértékelésből mindezek vagy kimaradtak, vagy megmásítattak.

A GDP majd 80 százaléka az államadósság

Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a 2008-as 3,7 százalékról 2009-ben a GDP 4,4 százalékára nőtt. Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága pedig az esztendő végére elérte a GDP 78,3 százalékát – elentette be a Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján.

Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága az egy évvel korábbi 19 346,5 milliárd forintról 2009 végére 20396 milliárd forintra emelkedett. Minden magyar állampolgár, az újszülött is, kétmillió forintot bőven meghaladó „részese" lett az államadósságnak. A bázisidőszakinál nagyobb hiány kialakulásában a kiadások növekedése és a bevételek csökkenése egyaránt szerepet játszott. A jövedelemadó-bevételek és a társadalombiztosítási járulékok jelentősen visszaestek a foglalkoztatás romlásának köszönhetően, az áfa-befizetések ellenben javították a mérleget, ami elsősorban az adókulcs július 1-jei emelésére vezethető vissza.

Munkanélküliség

2009-ben a munkaerő-felmérés alapján a 15-74 éves állástalanok száma éves átlagban 420 ezer volt, 92 ezer fővel, 27,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta rekordot döntött, a 2008. évi 7,9 százalékról 10,1 százalékra emelkedett, ami az uniós tagországok sereghajtói közé sorolta hazánkat.

A munkanélküliségi ráta mindkét nem esetében jelentősen nőtt, mivel azonban a válság főként a jellemzően férfi munkaerőt alkalmazó ágazatokat sújtotta, a férfiak munkanélküliségi rátája 2009-ben újra meghaladta a nőkét. Éves átlagban a férfiak munkanélküliségi mutatója az előző évi 7,7 százalékról 10,3 százalékra, míg a nőké 8,1 százalékról 9,8 százalékra nőtt.

A 15-24 évesek gazdasági aktivitása 2009-ben tovább csökkent, munkanélküliségi rátájuk erőteljesen romlott, 19,9 százalékról 26,5 százalékra növekedett.

A 15-64 éves munkanélküliek közül 54 ezren még sohasem dolgoztak. A munkatapasztalattal rendelkezők kétharmada (66,3 %) azért keresett állást, mert elvesztette korábbi munkáját, s ez a 2008. évi értékhez (57,4 %) képest  emelkedést jelent.

A válság hatására elsősorban a feldolgozóiparból munkanélkülivé váltak száma nőtt jelentősen (41 ezerrel), ezen belül a férfiakat érintették nagyobb mértékben a leépítések. Szintén nőtt azok száma (mintegy 9 ezerrel), akik az építőiparban veszítették el állásukat, illetve akik korábban a kereskedelem, gépjárműjavítás ágazatban dolgoztak (14 ezerrel).

2009-ben a munkakeresés átlagos időtartama 16,5 hónap volt. A nyilvántartott álláskeresők száma (a havi adatok átlaga alapján) 27 százalékkal magasabb (562 ezer fő) volt, mint 2008-ban. 51,6 százalékról 57,0 százalékra emelkedett a friss munkanélküliek aránya, azaz azoké, akik kevesebb mint 12 hónapja kerestek állást, míg a tartósan, legalább 1 éve állást keresők aránya 43, százalék volt.

Foglalkoztatottság

A 15-74 éves foglalkoztatottak száma éves átlagban 3782 ezer fő volt, 98 ezer fővel kevesebb az egy évvel korábbinál. A 15-64 éves korosztályba 3751 ezer foglalkoztatott tartozott, az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 55,4 százaléknak felelt meg, 9,4 százalékponttal maradt el az Európai Unió 27 tagországárnak  átlagától. Az uniós tagországok közül jelenleg csak Málta foglalkoztatottsági szintje (54,9 %) alacsonyabb a magyarnál, míg Olaszország 57,9 százalékos, illetve Románia 59,2 százalékos értéke áll hozzá a legközelebb.

2009-ben a 15-64 éves férfiak 61,1 százaléka, a nőknek a fele volt foglalkoztatott, azonban így is a férfiak foglalkoztatottsága mutat nagyobb elmaradást az uniós átlagtól. Az uniós viszonylatban igen kedvezőtlen magyar foglalkoztatási ráta egyik oka az alapfokú iskolai végzettségűek rendkívül alacsony munkaerő-piaci jelenléte.

Magyarországon a 15-64 éves alapfokú iskolai végzettségűeknek csak 25,7 százaléka minősült foglalkoztatottnak 2009-ben, míg az EU-27 átlaga 46,2 százalék volt. A középfokú végzettséggel rendelkező 15-64 évesek 61,6 százaléka dolgozott, ami közel 8 százalékponttal maradt el az unió tagországainak átlagától. A felsőfokú végzettségűek foglalkoztatási rátája (78,1%) ugyanakkor az előbbi csoportokénál közelebb áll az uniós átlaghoz.

2009-ben a 15-24 évesek 18,1 százaléka dolgozott, míg az EU-ban ez az arány 35,1 százalék volt.

A 25-54 évesek, azaz a „legjobb munkavállalási korúak" 72,9 százaléka volt foglalkoztatott 2009-ben, 5,4 százalékponttal maradt el az Unió 27 tagországának átlagától.

Az 55-64 éves korosztályba tartozók 32,8 százaléka minősült éves átlagban foglalkoztatottnak, ami 13,6 százalékponttal elmarad EU-27 átlagától.

2009-ben a legnagyobb létszámveszteséget a feldolgozóipar szenvedte el, ahol egy év alatt 58 ezer fővel (6,8 %) csökkent a foglalkoztatottak száma. A nagyobb létszámleadó gazdasági ágak közé tartozott még az építőipar (6 %) és a kereskedelem (5 %).

Inaktivitás

A 15-64 éves magyar népesség 38,5 százaléka volt inaktív 2009 II. negyedévében, ami 9,6 százalékponttal magasabb, mint az EU-27 átlaga. Jóllehet - döntően a nyugdíjkorhatár emelése miatt - az utóbbi évtizedben az inaktívak aránya közel 2 százalékponttal mérséklődött, relatív pozíciónk nem javult.

2009-ben a 15-64 éves népességből 2599 ezren (38,4 %) nem jelentek meg sem foglalkoztatottként, sem pedig aktív munkakeresőként a munkaerőpiacon. Jóllehet a férfiak és a nők aránya a 15-64 éves népességen belül közel azonos, az inaktívakat a női dominancia (59,4 %) jellemzi.

A korösszetételt tekintve a legnagyobb mértékű inaktivitás a fiatalokat, illetve az idősebbeket jellemzi. A 15-24 évesek háromnegyede, az 55-64 évesek közel kétharmad része volt inaktív. A középkorosztályokba tartozó (25-54 éves) inaktív férfiak főként rokkantsági, korengedményes, korkedvezményes nyugdíjazás miatt (31,1%), illetve állásvesztés vagy munkahelyük megszűnése (36,6%) miatt nem dolgoznak. Az ilyen korú nők 2009-ben a leggyakrabban állásuk, munkahelyük elvesztésével (32,6 %) indokolták inaktívvá válásukat, s a korábbi évektől eltérően csak másodsorban családi kötöttségeikkel (25 %). Esetükben a rokkantsági, korengedményes, korkedvezményes nyugdíjak igénybevétele csak harmadik leggyakoribb okként (22,3 %) szerepelt.

Fogyasztói árak

2010. januárban 2009. januárhoz viszonyítva az árak 6,4 százalékkal növekedtek.

Az EU 27 tagországában 2009. decemberben a fogyasztói árak a harmonizált adatok szerint átlagosan 1,4 százalékkal voltak magasabbak, mint 2008. decemberben. Árcsökkenés volt megfigyelhető többek között Írországban (2,6 %) és Észtországban (1,9 %), a legnagyobb áremelkedést pedig Magyarországon (5,4 %).

12 hónap alatt, 2009. januárhoz viszonyítva, az átlaghoz képest nagyobb mértékben, 13,7 százalékkal drágultak az egyéb cikkek, ezen belül a járműüzemanyagok ára 31,7 százalékkal, a gyógyszer, gyógyáru 8,5 százalékkal drágult. Szintén átlag feletti (11,6 %) volt az áremelkedés a szeszes italok, dohányáruk esetében. Az élelmiszerek árai viszont az átlagosnál kisebb mértékben, 2,9 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult a kávé 12,9, a tojás 9,9, csokoládé, kakaó 9,6, a párizsi, kolbász 6,9, valamint a házon kívüli étkezés 6,7 százalékkal.

A szolgáltatások 5,6 százalékos árnövekedésén belül a szemétszállítás 13,7, a helyi tömegközlekedés 7,1 százalékkal drágult. Az háztartási energia ára 4 százalékkal, ezen belül az elektromos energia ára 15,9 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 3,9 százalékkal, a ruházkodási cikkekért 1,2 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban.

Népmozgalom

2009-ben 96 450 gyermek született, 2,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 130 350 volt, ami 0,2 százalékos emelkedést jelent a 2008. évihez képest. A természetes fogyás 33 900 fő volt, 3022-vel több az egy évvel korábbinál. A nemzetközi vándorlás figyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 13 ezer fő volt.

Az előzetes adatok alapján 2009-ben a születések száma kevesebb volt, mint 2008-ban, a halálozások száma pedig kismértékben meghaladta az egy évvel korábbit. A születésszám március kivételével az év valamennyi hónapjában alacsonyabb volt, mint az előző évben. A csökkenés mértéke különösen novemberben és decemberben volt számottevő, amikor az újszülöttek száma az előző év azonos hónapjaihoz viszonyítva 6,3 százalékkal volt kevesebb. Összességében közel 2700-zal (2,7 százalékkal) kevesebb gyermek jött világra, mint 2008-ban.

A halálozások száma egyenetlenül alakult, az első negyedévben 3,2 százalékkal meghaladta az előző évit, augusztus és október között viszont kevesebb halálozást regisztráltak, mint egy évvel korábban. A novemberi és decemberi halálozás 1,2 százalékkal magasabb volt, mint az előző évben. Az év során összességében az előző évinél 323 fővel több lakos hunyt el.

A házasságkötések száma az év első felében a 2008. évihez hasonló alacsony szinten stagnált, a második félévben viszont jelentősen visszaesett az egy évvel korábbihoz képest. Július és október között közel 12 százalékkal, az év utolsó két hónapjában pedig 17,4 százalékkal kevesebb házasságkötés történt, mint egy évvel korábban. 2009-ben összességében 36 750 házasságot kötöttek, 3355-tel (8,4 százalékkal) kevesebbet, mint 2008-ban.

A születésszám csökkenése és a halálozások kismértékű emelkedése következtében a természetes fogyás a 2008. évi 30 878-cal szemben 2009-ben magasabb, 33 900 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 18 000 fővel csökkent. Eszerint hazánk lélekszáma az új esztendőt köszöntő napon 10 millió 13 ezer fő volt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!