Bajnai és a valóság - gyorsjelentés...

Az államháztartás hiánya (önkormányzatok nélkül) az év első hét hónapjában 815,8 milliárd forint lett. A központi költségvetési deficit 703,2 milliárd forint, a társadalombiztosítási alapoké 133,8 milliárd forint volt. 2009 első fél évében az ipari termelés volumene 22,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Júniusban az export 21,3 százalékkal, az import 29,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Dicstelenül távozó elődjéhez (Gyurcsány Ferenc) hasonlóan Bajnai György Gordon is lépten-nyomon hangsúlyozza: kormánya áldásos tevékenységének köszönhetően, rózsaszínűbb lett, s még inkább az lesz Magyarországon a világ! Legutóbbi üzenete szerint:

A válságkezelő kormány magalakulása óta javult a nemzetgazdaság egyensúlya, csökkent és továbbra is alacsonyan maradt a költségvetési hiány. A forint árfolyama több mint 12 százalékkal erősödött, amellyel a devizában eladósodott 1 millió 700 ezer család kamatterhei mintegy 400 milliárd forinttal enyhültek... A gazdasági válság miatt munkanélkülivé vált, vagy fizetési nehézségekkel küzdő, de munkával rendelkezők átmeneti kölcsönért folyamodhatnak hitelintézetüknél; a kétéves lefutású áthidaló kölcsön meghatározott részére az állam garanciát vállal... A válságkezelés következő lépése a stabil költségvetés megalkotása. Olyané, amely az eddigi eredményeket megerősíti, megtartja, s világos üzenet küld mindenkinek, aki ma "remegő ujjal" nyomja a gombot New Yorkban vagy Londonban arról, hogy kit finanszírozzon. Olyan költségvetést készítünk, amely betartja azokat az ígéreteket, egyezségeket, amikre alapul ma Magyarország stabilitása... Nem fűnyíróelv alapján készül! A 2010-es költségvetés a stabilitásról, a növekedésről és a biztonságról szól, világos prioritásként tartalmazza majd a közbiztonságot és a közrendet, és a munka becsületének helyreállítását.

Nem folytatjuk, a rossz nyelvek szerint a „jóból is megárt a sok!" Helyette az ország egyik, a kormánytól nem független, de jelentős tudományos műhelyeként ismert ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet legfrissebb heti összefoglaló jelentésének (2009. augusztus 3-9.) fontosabb adatait ismertetjük. 

Hazai folyamatok

Az államháztartás hiánya (önkormányzatok nélkül) az év első hét hónapjában 815,8 milliárd forint lett. A központi költségvetési deficit 703,2 milliárd forint, a társadalombiztosítási alapoké 133,8 milliárd forint volt. Az elkülönített alapok 21,2 milliárdos többlettel zárták az első négy hónapot. A három alrendszer idei évre tervezett hiánya 1067,7 milliárd forint, ennek 82,3 százaléka július végi deficit. Ez az arány tavaly ilyenkor 64,1 százalék volt.

A londoni FTSE 2,67, a frankfurti DAX 2,38, a hazai BUX pedig 3,13 százalékkal zárt magasabban, mint egy héttel korábban. Az elmúlt hetekkel ellentétben a részvénypiaci emelkedés a forint gyengülése mellett ment végbe: a hazai fizetőeszköz 2,04 százalékkal értékelődött le az euróval szemben, a hivatalos középárfolyam így 271,87 HUF/EUR volt. Az állampapírpiacon tovább csökkent a három hónapos diszkontkincstárjegy benchmark hozama, a 7,97 százalékos hozam azt mutatja, hogy a szereplők újabb kamatcsökkentést várnak.

2009 első fél évében az ipari termelés volumene 22,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Előzetes adatok alapján az ágazat júniusi teljesítménye 18,6 százalékkal csökkent, - kisebb mértékben, mint az előző hónapokban. Az elemzői konszenzus ennél valamivel nagyobb visszaesést prognosztizált. Az előző hónaphoz viszonyítva a termelés közel 2 százalékkal emelkedett, a bővülés azonban nem jelent egyben fordulatot az ágazat tevékenységében.

A havi indexek változékonyak és szűk sávban ingadoznak. A havi termelés januárban, márciusban és májusban 2-4 százalékkal emelkedett, februárban és áprilisban hasonló mértékben visszaesett. E kismértékű mozgások a bázishatásnak és a szezonális ingadozásnak a következményei.

Az előzetes adatok értékelése alapján az ipari termelés a tavaly év végi jelentős visszaesést követően stabilizálódott. Az ágazat második félévi teljesítménye a belföldi kereslet alakulásától és a világgazdasági növekedés beindulásától függ. A konjunktúra indexek némi bizakodásra adnak alapot, a vállalati optimizmus azonban a rendelésállományban még nem érződik.

A feldolgozóipari ágazatok új exportrendelésének közel 28 százalékos visszaesése éves összehasonlításban nem utal gyors fordulatra. A belföldi igények 35 százalékkal estek vissza egy év alatt. Érzékelhető javulással a negyedik negyedévben számolunk, az export-értékesítés a nyugat-európai konjunktúra beindulásával bővülhet, a hazai piacon a feszes költségvetés szűk mozgásteret biztosít a kereslet élénkülésének.

Az ipar teljesítménye éves összehasonlításban várhatóan negatív lesz, legfeljebb decemberben lehet számítani arra, hogy a gyenge bázis és az exportkereslet révén a termelési index pozitív értéket vesz fel. Számításaink szerint a hazai ipar termelése idén 18 százalékkal marad el a tavalyitól. Banki és intézeti szakértők hasonló értékeket jeleznek előre.

Az előzetes adatok szerint a külkereskedelmi mérleg júniusban 549 millió euró aktívumot mutatott, ami 518 millió euróval haladja meg a 2008. júniusi egyenleget, így az első félév mérlege 2077 millió euróra nőtt. A kivitel és a behozatal közötti különbség február óta növekszik, és már második hónapja haladja meg a 8 százalékot. A visszaesés mértéke mind a behozatal, mind a kivitel tekintetében továbbra is nagyon jelentős. Júniusban az export 21,3 százalékkal, az import 29,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az exportvisszaesést egyedül a nyugat-európai konjunktúra élénkülése, a külpiacok bővülése fékezheti meg, illetve állíthatja újra növekedési pályára. Ez importigényén keresztül egyben maga után vonzaná a behozatal volumennövekedését is.

2009 első félévében 1323 ezer külföldi vendég 3731 ezer vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, a vendégek száma 14, a vendégéjszakák száma 12 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az időszak folyamán a kereskedelmi szálláshelyek 1647 ezer belföldi vendéget és 3605 ezer belföldivendég-éjszakát jelentettek, a vendégek és a vendégéjszakák száma egyaránt 9 százalékkal csökkent. A megfigyelt időszakban a szállodák szobakihasználtsága átlagosan 39,1 százalékos volt, ezen belül az 5 csillagos szállodák júniusban 60, a 4 csillagos házak pedig 50 százalék feletti foglaltságot értek el. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 11 százalékkal mérséklődött.

Nemzetközi folyamatok

Az olaj ára viszonylag szűk, egy dolláros sávban mozgott. Az olaj árát elsősorban a tőzsdei optimizmus tartja magasan, rövidtávon a tőzsdeindexek csökkenésével az olaj ára is mérséklődni fog. Az elmúlt fél évet tekintve azonban emelkedő tendencia figyelhető meg, a magas olajárak az infláción keresztül azonban hosszabb távon megakaszthatják a világgazdasági kilábalást. A fundamentumok továbbra is gyengék: az amerikai nyersolajkészletek 1,7 millió hordóval nőttek, és bár a finomítók kapacitáskihasználtsága kéthavi mélypontra süllyedt (84,5%), a benzinkészletek 0,6 millió hordóval, a fűtőolajkészletek 0,9 millió hordóval gyarapodtak.

Az euró-zóna feldolgozóipari beszerzési menedzserindexe (BMI) júliusban a végleges adat szerint 46,3 pont volt, a szolgáltatási index 45,7 ponton állt. Mindkét érték jobb az előzetes adatoknál. Az összetett index 47 pontra emelkedett a júniusi 44,6-ról, így már csak 3 pont választja el a növekedés és zsugorodás határt jelentő 50 pontos értéktől.

A Cseh Nemzeti Bank 0,25 százalékkal csökkentette az irányadó rátát, ami így 1,25 százalékon áll. A fogyasztói árindex az előrejelzések alapján az év hátralévő részében tovább fog csökkenni, azonban nem lépi át a negatív tartomány határát. Az infláció vélhetően csak 2010 közepén kezd el emelkedni, azonban továbbra is összhangban lesz a jövőre hatályba lépő két százalékos jegybanki céllal. A cseh visszaesés mindeközben nagyobb lesz, mint azt korábban prognosztizálták, ráadásul mindez együtt járt a korona felértékelődésével. A piaci kamat is 0,25 százalékos vágást várt, így a süllyedő alapkamat nem okozott meglepetést a pénz és tőkepiaci szeplők között.

Enyhített a monetáris kondíciókon a Román Nemzeti Bank, az alapkamatot 50 bázisponttal csökkentette, így az irányadó ráta megegyezik a hazaival (8,5%). Mindemellett 35-ről 30 százalékra csökkentette a kötelező tartalékráta mértékét a külföldi devizában denominált kötelezettségekre nézve. A jegybank közleményében kiemelte: nyílt-piaci műveletekkel fogja a továbbiakban biztosítani a likviditást a bankközi piacon. Az enyhítésre az infláció mérséklődése adott lehetőséget: a fogyasztói árindex 5,9 százalékra csökkent, a maginfláció pedig 4,8 százalékon állt júniusban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!