Bazilika címet kapott a máriagyűdi templom

Basilica minor, azaz kis bazilika címet kapott a máriagyűdi kegytemplom, az erről szóló pápai dekrétumot Juliusz Janusz apostoli nuncius vasárnap, a templomban tervezett ünnepi szentmisén hirdeti ki – közölte a Pécsi Egyházmegye sajtóreferense.

Az ünnepségen, amelyet Kisboldogasszony főbúcsúján és a németek búcsúján tartanak, részt vesz Mayer Mihály megyéspüspök és Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök. A ceremónia fontos mozzanata, hogy Szent Péter kulcsait az újonnan kihirdetett bazilika bejárata felett elhelyezik. A két kulcs a Máté evangéliumában található mennyek országának kulcsait jelképezi, amelyeket Jézus rábízott Péter apostolra, a keresztények gyülekezetével együtt.

A ma Siklóshoz tartozó Máriagyűd templomát 1805-ben, VII. Pius pápa nyilvánította kegyhellyé. A hagyomány szerint a XII. század közepén ezen a helyen imádkozott II. Géza király és ajánlotta Mária pártfogásába koronáját és trónját. A Boldogasszony tiszteletére kőtemplomot építtetett, amely 1148-ban készült el. A XVII. század végén fából faragott Mária-szobor került a templom birtokába, mely a korabeli szemtanúk szerint valódi könnyeket hullatott az előtte imádkozókért. Az 1700-as évek elején a pestisjárvány elől a nép a csodatévő könnyező szenthez menekült, gyógyulásért esedezve. A járvány után a túlélők hálából felépítették a ma is látható kápolnát a nagytemplom déli oldalán.

A templom népszerűségét jelzi, hogy évente mintegy 150-200 ezer turista, zarándok keresi fel. A bazilikák egyházi jogi kiváltsággal rendelkező templomok, amelyek hosszú időszakra visszatekintő, kiemelkedő hitéletük elismeréseként kapják meg privilégiumukat a Szentszék Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjától.

A basilica minor rang elnyerése érdekében a folyamat kezdeteként általában a megyéspüspök felterjeszti a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Kongregációjához azokat az indokokat, amelyek alapján az a kiváltságra érdemes. A cím odaítélésében jelentős szerepet játszik, hogy az adott épület a lelkiség gyakorlásához milyen mértékben járul hozzá.

Az eljárás egyik mozzanata a kegyhellyé, illetve búcsújáróhellyé válás, ám ez önmagában nem elegendő a basilica minor cím elnyeréséhez. Ezen kívül magas szintű képzőművészeti elvárásoknak kell megfelelnie, építészetileg és berendezésében különleges értéket kell képviselnie. A cím odaítéléséről a Vatikán kongregációja – ami világi viszonylatban a minisztériumnak felel meg – hozza meg a döntését, majd az erről szóló pápai dekrétumot szentmise keretében hirdetik ki a híveknek.

Ezt a közzétételt a megyéspüspök is végezheti, bár ez nincs szigorúan előírva. A basilica minornak különleges jogállása van, ami kiváltságokkal jár. Ilyenek: a teljes búcsú elnyerésének lehetősége az illető templomban évente négyszer, a Szentszéket jelképező két kulcs ábrázolásának joga a bazilika zászlaján, pecsétjén és felszerelési tárgyain. Továbbá a bazilika plébánosát megilleti a vörös szegélyű fekete papi viselet, amelyet piros gombokkal és vörös fonállal kivarrt gomblyukakkal díszítenek, valamint a bazilika plébánosa credót mondhat minden olyan hétköznapi misén, ahol zarándokcsoport vagy népes hívő közösség jön össze. Magyarországon jelenleg tizenhét bazilika rangú templom van.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!