Népvándorlásügyben mindenki lehet egy szempontú, de a politikai döntéshozókat kettős felelősség terheli. A véleményformálók egyik szélsőségét a korlátlan bevándorlás hívei alkotják. Azokra gondolok, akik szeretik a rendezetlen világot, ahol akadálytalanul élhetik meg sajátosan értelmezett szabadságukat is. Ne szabályozzunk senkit, se magunkat, se a migránsokat. Enyhén szólva mérsékelt érdeklődést mutatnak az ország és a kontinens hagyományai iránt.
Lelkesednek a multikulturális társadalom eszméjéért, azzal sem törődve, hogy az valójában megbukott. Szeretnek nyilatkozni és tüntetni, nézeteiket dogmaként hirdetve.
Néhány dolgot viszont nagyon nem szeretnek, másokat meghallgatni és a különbözőséget elviselni. Sokan nincsenek, de hangjuk túlnő létszámukon, így hatásuk nem elhanyagolható.
Egészen más szempont motiválja a kereszténység hiteles képviselőit, amikor együttérzéssel fordulnak az üldözöttek felé. Ők a hitükből fakadó hagyományos értékek mentén fogalmazzák meg gondolataikat az emberi élet védelméről. Ebben következetesek akkor is, amikor elítélik a terrorizmust vagy az eutanáziát. Az emberi méltóság védelmében emelik fel szavukat, nemcsak a bevándorlók esetében, hanem például az emberkereskedelem vagy a prostitúció kapcsán. De ezt tette XIII. Leó pápa is, amikor az emberhez méltó munkakörülményekért és bérekért küzdött.
Éppen ez a szempont, az emberi élet és méltóság védelme a döntéshozók kettős felelősségének egyik eleme. Természetesen amikor valaki egy értéket véd, azzal nem konkrét politikai megoldásra tesz javaslatot.
Ami az érem másik oldalát illeti, ott is sokan vannak az egy szempontúság képviselői. Legjobb példa erre az ausztrálok megoldása. Náluk egyedül az önvédelem szempontja érvényesül, visszafordítják a bevándorlókat. A nyugat-európai következményeket látva sokan nálunk is hasonlóan radikális véleményen vannak. A helyzet valóban aggasztó, a jelen is, de a jövő még inkább. Az integráció két fontos feltétele a sikeres egyéni életút és a befogadó ország kultúrájának tisztelete. Tömeges bevándorlók esetén az előbbi feltételeinek biztosítása meghaladja az állam lehetőségeit. Az utóbbi pedig a zárt közösséggé tömörülő bevándorlók esetében erősen kétséges. Ez különösen igaz akkor, amikor vannak olyan zavaros fejű európaiak, akik maradék identitásukat is feladva tiltják a keresztény ünnepekhez kapcsolódó szimbólumok alkalmazását, hogy ne sértsük a bevándorlók érzékenységét. Sokan sötét jövőt jósolnak, mondván, ha az európaiak nem hagynak fel a dekadens szemlélettel és a reprodukcióra is képtelen életformával, akkor egy távoli kultúra életképes képviselői átveszik tőlük a pályát. Véleményem szerint két distinkcióra van szükség. Nemcsak az üldözött és a megélhetési bevándorló között kell különbséget tenni, hanem az egyéni betelepülő és a tömeges bevándorlók között is. Sok példát látunk arra, hogy a nálunk tanuló külföldi diák végül itt talál munkát, és kettős identitását megélve integrálódik.
A kérdés világos: hogyan tudunk segítséget nyújtani az üldözötteknek, és hogyan tudjuk megvédeni családjainkat és értékeinket. A kettős kérdésben rejlik a kettős cél és a kettős felelősség.
Mindenki számára elfogadható végső megoldás az előidéző országok belső viszonyainak rendezése. A globális felelősség korában ez külső erők részvétele nélkül nem megy. Ahogy sajnos az önző érdekeket képviselő globális felelőtlenség is érvényesült a kaotikus állapotok előidézésében. Tudom, kell némi naivitás ahhoz, hogy mindenki részéről feltételezzük a megoldás szándékát, de a súlyos helyzet felismerése talán elég kényszerítő erő lehet. Magyarországnak fontos a nemzetközi együttműködés megvalósulása a probléma hatékony kezelése érdekében. A népvándorlás megállításának és az üldözöttek megsegítésének másik eszköze a származási ország kultúrkörében lévő közeli befogadó országok támogatása a feladat megoldásában. Nemcsak nekünk, de a menekülteknek is ez a legjobb megoldás. Azoknak persze nem, akik csupán azért kelnek útra, hogy a nyugati szociális rendszer előnyeit élvezzék. Őket minél korábban le kell választani a ténylegesen segítségre szorulókról.
A megkülönböztetés és ezzel az önvédelem érdekében a magyar kormány megtette az első lépéseket. Megnevezte a biztonságos származási országokat, ahonnan nem jöhetnek valódi menekültek, hiszen otthon nincsenek veszélyben. Ugyanígy elkészítette a biztonságos harmadik országok listáját, ahol a menedékkérőnek lehetősége van a nemzetközi védelem megszerzésére. Ilyenek az uniós tagjelölt országok is.
Összegezve, századunk talán legnagyobb kihívásával állunk szemben, amelyben emberségből és életrevalóságból vizsgázunk. Tisztességtelenek vagyunk, ha nem védjük meg az üldözötteket, és tehetetlenek, ha hagyjuk, hogy elsöpörjön minket a népvándorlás ára.
