Elképzelhetetlen a demokrácia a fiatalok részvétele nélkül a politikai közéletben

A parlamenti pártok ifjúsági szervezetei azzal a kéréssel fordultak szeptemberben a Magyar Rektori Konferenciához, hogy vizsgálják meg a politika szabályozott formában való visszaengedését a felsőoktatási intézményekbe. Miután a Rektori Konferencia vezetése érdemi válasz nélkül, a sajtón keresztül üzent felvetéseinkre, az ifjúsági szerveztek vezetői közösen, újabb nyílt levélben érvelnek korábban megfogalmazott álláspontjuk mellett.

A nyílt levél teljes szövege:

Tisztelt Magyar Rektori Konferencia!

Másfél hónappal ezelőtt levelünkben mi, a parlamenti frakcióval rendelkező pártok ifjúsági szervezetei, felvázoltuk a négypárti munkacsoportunk által előkészített, különböző szintű és formájú elképzeléseinket a felsőoktatási intézmények és a közéleti kérdések szorosabbra fonásáról, és további párbeszédre kértük a Konferenciát felvetésünk továbbgondolása érdekében.

A témában megfogalmazott válaszlevelükre reagálva ezúton szeretnénk ismételten nyomatékosítani, hogy a demokratikus értékek fejlődéséhez elengedhetetlennek látjuk a következő generációk politikai kultúrájának mélyítését, ugyanakkor nem tartjuk természetes folyamatnak a fiatalok elfordulását a politikától. A kialakult helyzet komolyságára hívja fel a figyelmet egyfelől az Ifjúság 2008 jelentése a magyar fiatalok aggasztóan negatív attitűdjéről a politika és a demokrácia kapcsán, másfelől a rossz szabályozásból eredő szűk versenytér okozta visszaélések mértéke is.

A jogállamiság alapvető elve a demokratikus döntéshozatal. Demokratikus döntéshozatal azonban elképzelhetetlen a társadalom különböző korcsoportjainak bevonása nélkül. Közismert tény ugyanakkor, hogy a fiatalok választási és politikai aktivitása az átlag alatt van. Hosszú távon egyetlen demokratikus ország sem engedheti meg magának, hogy egy nemzedék a politikától való nagyfokú elszigeteltségben nőjön fel. A demokratikus jövő záloga a fiatalok (fiatal választók) közéleti tájékozottsága és a választásokon az alapos döntéshozatal.

Az Ifjúság 2008 Gyorsjelentés egyik megdöbbentő kimutatása, hogy, a 15–29 évesek egyhetede azon a véleményen van, hogy bizonyos körülmények között egy diktatúra jobb, mint a demokrácia, további közel egyharmaduk számára pedig gyakorlatilag lényegtelen, hogy demokratikus vagy diktatórikus körülmények között él-e. Nem dughatjuk tehát homokba a fejünket a problémával kapcsolatban!

Bár a Felsőoktatási törvény megengedő, a felsőoktatási intézmények belső szabályzatainak többsége egyértelműen tiltja a politikai szervezetek megjelenését. Pedig egy működő demokráciának nélkülözhetetlen eleme az országosan fejlett vitakultúra, a nem csak érvelni, de mások érveit is meghallani képes, konszenzus-orientált választópolgárok térnyerése. Fejlett demokráciákban – Dániától az Egyesült Államokig – az egész világon ennek mindennél fontosabb terepe az egyetem. Meggyőződésünk, hogy a rendszerváltás értékeinek kiteljesítése más országokhoz hasonlóan Magyarország számára is csupán a közügyekről folytatott aktív párbeszéd elterjesztésével lehetséges a fiatalok között. Politikai kultúránk jövője szempontjából fontosnak tartjuk a jövő értelmiségének minél intenzívebb és tudatosabb felkészítését a közügyekkel való termékeny társadalmi vitákra.

Mi, a parlamenti pártok ifjúsági szervezetei, valamennyien mélyen hiszünk a demokratikus értékekben, a közügyek nyilvános egyeztetések általi megoldásában. Felmerült aggályaikat szeretnénk eloszlatni, ezért arra kérjük a Rektori Konferenciát, hogy írásbeli megkeresésünk után fogadjanak bennünket egy személyes egyeztetésre is, ahol részletesen közelíthetjük álláspontjainkat.

Kérjük a tisztelt Magyar Rektori Konferenciát, ne zárkózzon el a vita kibontakoztatásának lehetősége elől!

A levél aláírói:

Ágh Péter országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke
Rétvári Bence országgyűlési képviselő , az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke
Szabadai Viktor fővárosi képviselő, az SZDSZ – Új Generáció elnöke
Varga László országgyűlési képviselő, a a Societas – Új Mozgalom elnöke

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!