Ehhez az értékeléshez csatlakozik újabban Vona Gábor, a Jobbik elnöke is. Valószínűleg mindketten áldozatául estek annak az optikai csalódáshoz hasonló érzésnek, hogy a kétharmad elvesztése a Fidesz esetében a parlamenti többség elvesztésével egyenlő. A Fidesz kétharmadnál kevesebb többséggel még nem kormányzás képtelen. Ha ez a veszedelem még a ködös távoli jövőbe vész is, érdemes odafigyelni Boross Péter egykori konzervatív miniszterelnök évértékeléssel egyenértékű észrevételeire, amelyeket bizonyára más, sokat tapasztalt, konzervatív felfogású kormánytámogató választók is gondolhatnak.

Boross úgy értékeli, hogy van egy sor másod- vagy sokadrangú probléma, amelynek a rendezését a kormány a választások utánra halasztotta és a friss győzelem után azért vette sorra, hogy gyorsan elintézve visszatérjen a lényeges feladatokhoz és a következő választásig újjárendezze sorait.

Csakhogy ez így, ömlesztve egyszerre soknak, ráadásul elsietettnek, ráadásul előkészítetlennek bizonyult. A sok, kis csoportoknak érdeksérelmet jelentő intézkedés hatása összeadódott és elégedetlenséget keltett. Az ellenzék számára valóságos főnyeremény mindez. Hiszen a legfontosabb intézkedésekre is csípőből tüzel. Hát, még ha azokat is támadja, amelyek a kormánytámogatók körében is értetlenséget váltanak ki. A jobboldali szavazó eleinte azzal nyugtatja magát, miközben nem érti egy-egy váratlan intézkedés hátterét, hogy a kormány biztosan tudja, mit akar ezzel vagy azzal a halvaszületettnek látszó ötlettel. De meghökken, ha azt látja, hogy egy olyan okos ember, mint Boross Péter, szintén nem érti ugyanazt. És mintha az ellenzéknek lenne igaza, mikor bírálja ugyanazt. Ez az elbizonytalanodás első fázisa. A közvélemény kutatás eredménye aztán igazolja számára, hogy nincs egyedül.

Értékel tehát a választópolgár is, amikor a bizonytalanok táborát gyarapítja. Ebben pedig nem csak a tartalom foglaltatik benne, hanem a forma, a külsőség is. Az ellenzék megengedheti magának, hogy ócska trikóban, kockás ingben, farmerben, kócosan, válogatás nélküli gorombaságokat fröcsögve, vagyis a „nép” nevében mutatkozzék a nyilvánosság előtt. Ezzel hitelesíti, hogy ő „megmondja” az őszinteséget.

A kormányoldal a képernyő előtt maga a tökéletes jól ápoltság. Sötét öltöny, fehér gallér, nyakkendő, kiskosztüm, ápolt hajzat, mesterkélt ronda kis szakáll, papírlap a kézben, szabatos hivatalos körmondatok. Bürokrata tolvajnyelven nem tavaly, hanem „a tavalyi évben”. Minden kifejezés kétszer olyan hosszú, mint a köznyelvben. A hanghordozás határozott, ellentmondást nem tűrő, az arckifejezés rezzenetlen.

A külsőségek mögött szinte hallható a bürokrata rendeletgyártó gépezet zakatolása. Vajon van-e értelme, szabad-e egyetlen évet, ha az egy különleges, három országos választással terhelt év is, magában az előző, elmúlt évektől függetlenül értékelni? Mert a száraz tényszámok önmagukban mindig azt mutatják, hogy történt ugyan ez meg az, de valójában nem az, nem így, nem akkor, ahogyan szeretnénk, még mindig nem igazán jó, nem elég sikeres, még mindig megoldatlan, minden megoldott probléma helyébe két újabb támad…

Érdemes egy kicsit visszanézni a múltba. A ma élők nagy többsége felnőttként élte át az elmúlt negyed évszázadot. A rendszerváltoztatás óta eltelt huszonöt évet.

Vajon a ma Európa-szerte tapasztalható pragmatikus politikai gyakorlatnak van-e még valamilyen köze a kereszténydemokráciához? – kérdezhetnénk, ideértve a ma még létező változatait. A háború utáni korszak kereszténydemokráciájához nem sok köze van. Viszont a mai feladatok is egészen mások, mint az akkoriak. A ma működő kereszténységben gyökerező néppártok,- másfélék nem lévén-, mégis csak annak tekinthetők. Ebben az értelemben a Fidesz, szakítva neoliberális indulásával, szövetséget kötve a KDNP-vel, gyakorlatilag megfelel azoknak a feltételeknek, amelyeket az Unió néppárti tömörülése támaszt tagjaival kapcsolatban. Ha ehhez hozzászámítjuk még nemzeti elkötelezettségét és a keresztény felekezetekkel kapcsolatos politikáját, végül is megállapítható, hogy a Fidesznek helye van azok között, akik a kereszténydemokrácia ideológiai alapján politizálnak. Persze nem árt, ha erről maguk a Fideszes politikusok is tudomást szereznek.