EU belső piacának tökéletesítése eszköz lehet a válság ellen

Az Európai Unió néppárti és kereszténydemokrata frakcióvezetői véleménycserére találkoztak a „Club 27“ keretében. Megállapították, hogy az EU belső piacának tökéletesítése - vagyis a munkaerő, a javak és a szolgáltatások az eddiginél is akadálytalanabb áramlása - növekedésösztönző forrás lehetne. Ezt akadályozza az illegális migráció, amelyre szintén megoldást kell találni - számolt be dr. Vejkey Imre kereszténydemokrata képviselő napirend előtti felszólalásában.

Az Európai Unió nemzeti Parlamentjeinek néppárti és kereszténydemokrata frakcióvezetői, ill. a frakcióvezetők által megbízott parlamenti képviselők találkoztak véleménycserére 2011. november 17-18-án Berlinben, a „Club 27“ keretében. A fentiek alapján 19 Európai Uniós országból összesen 22 néppárti és kereszténydemokrata delegáció érkezett, beleértve már az EU tagként megelőlegezett horvátországi delegációt is.

A „Club 27“ 2007. évi alapítása óta, ebben a formában ez már az 5. találkozó volt, melynek levezetője Volker Kauder úr a CDU/CSU frakcióvezetője volt. A gyűlés napirendje alapvetően két téma köré összpontosult; az egyik Európa jövője és szerepe a válság alatt és után, a másik az illegális migráció európai kérdése, és az arra adandó európai válaszok az „arab tavasz” okán.

Európa jövője és szerepe a válság alatt

Az EU krízis tekintetében a kiutat a 27-ek klubja akként fogalmazta meg, hogy a polgárosodás erősítésével és a nagy európai problémák ill. az azokra vonatkozó megoldások összehangolt európai kezelésével több Európa kell, az EU néppárti és kereszténydemokrata családja minden tagjának szoros együttműködésével. A nemzeti parlamenteknek és azok frakcióinak nem csak a 2009-es Lisszaboni szerződés szintjén, hanem annál mélyebben is együtt kell működniük, az „Európai Nyitottság” kiszélesítése érdekében.

Az adósságválság az EU 17 tagú euró-övezetének a magvát is sújtja. Dinamikus és növekvő gazdaság híján Európa azt kockáztatja, hogy jelentéktelenné válik globális szinten. Ezért Európának olyan gazdasági növekedésösztönző intézkedéseket kell hoznia, amelyek már rövid távon éreztetik bizalomnövelő hatásukat.  A befektetői bizalom hiánya és az adósság-válság már az egész euró-övezetet átható, „rendszerszintű” problémává súlyosbodott.

2011. november közepére Spanyolország és Olaszország hitelfinanszírozási költségei fenntarthatatlan magasságokba emelkedtek, ami kiváltotta az Európai Központi Bank beavatkozását. Ezzel egyidőben emelkedett a francia, sőt, az eddig teljesen megbízhatónak tekintett német, osztrák, holland és finn kötvények hozama is. Nem lehet növekedési stratégiát építeni arra, hogy egyre több adósságot halmozunk fel, amikor a piacok, a jelenlegi adósságszint kezelését is megkérdőjelezik!

Hitelfelvételen kívüli növekedésösztönző forrás lehetne az EU belső piacának tökéletesítése, vagyis a munkaerő, a javak és a szolgáltatások az eddiginél is akadálytalanabb áramlása Európán belül, tekintet nélkül az országhatárokra. Az országhatárok teljes megszűntetésével szemben hat azonban az „arab tavasz” következtében kialakult illegális migráció.

Az illegális migráció kérdése az „arab tavasz” okán

Az Észak-Afrikán végigsöprő "arab tavasz" nyomán ugyanis gyakorlatilag a kétszeresére emelkedett az EU-ba érkező illegális bevándorlók száma a 2011. év első kilenc hónapjában.

A FRONTEX (az Európai Határőrizeti Ügynökség) által közzétett adatok szerint 2011. január és szeptember között 112.844 illegális bevándorlót regisztráltak. A Földközi-tenger térségében az időjárási viszonyok a múlt hónapra jelentősen rosszabbra fordultak, továbbá az EU dél-tengeri határőrizeti ellenőrzése is szigorúbbá vált, ezért 2011. szeptemberéhez képest, 2011. októberére 97 %-kal visszaszorult a tengeri úton érkező illegális migránsok száma. A vízi útvonal ellehetetlenülése miatt egyre több illegális bevándorló jön Európába a "hagyományos útvonalon”, a török-görög határon át.

A fentiek okán kemény bírálat érte Görögországot, amiért továbbra sem őrzik kellő hatékonysággal az EU külső határait, ezzel a magatartással teret engedve az Unióba igyekvő illegális bevándorlóknak.

Mivel a migráció az Unión belül a nyugati és az északi országokba irányul, ezért azok jelentős része fontolgatja a határőrizet újraállítását a schengeni határokon belül. Ez pedig éppen az EU belső piacának tökéletesítését akadályozná. A személyek és a munkaerő Unión belüli szabad áramlása helyett újra határokat állítana fel, lezárva a lehetőséget a válságból való kilábalásra.

Ezért az illegális migráció szempontjából most az egyik legjelentősebb kérdés az, hogy a döntéshozók rábólintanak-e az Európa tanácsi határozatra, vagyis Románia és Bulgária schengeni csatlakozására, a másik pedig az, hogy kialakításra kerül-e az ún. „mobilitási partnerség”, az EU schengeni határaival közvetlenül szomszédos térségek országaival.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!