Európa meggyengülésének egyik fő oka egyes politikusok nyilatkozataiban keresendő

Szijjártó Péter külügyminiszter szerint Európa meggyengülésének és rendkívül nehéz helyzetének egyik legfőbb oka az, hogy olyan nyilatkozatok hangzanak el, mint amilyet a luxemburgi külügyminiszter tett, és amely arról tanúskodik, hogy európai politikusoknak fogalmuk sincs, hogy miként kell megoldani a rendkívül súlyos menekülthelyzetet.


A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter (b) és Szijjártó Péter külgazdasági és az uniós külügyminiszterek informális tanácskozásán Luxembourgban 2015. szeptember 4-én. (MTI Fotó: KKM)

„Egyes európai vezetők erejéből csak az ilyen szánalmas és hazug kirohanásokra és személyeskedésekre futja, miközben Európa a közelmúltbeli történelmének egyik legsúlyosabb kihívását éli át" – mondta Szijjártó Péter az MTI-nek pénteken telefonon adott nyilatkozatában.

A magyar külügyminiszter Jean Asselborn luxembourgi külügyminiszter csütörtök esti tévényilatkozatára reagált. Az EU soros elnöki tisztét ellátó Luxemburg külügyminisztere a ZDF televízió egyik műsorában azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy a magyar miniszterelnök brüsszeli tárgyalásain azt mondta: a menekültek áradata nem európai, hanem német probléma.

Az embernek néha szégyenkeznie kell Orbán Viktor miatt. Ő olyan ember, aki sok mindent tönkretett Magyarországon, és sok mindent tönkretett, ami az Európai Unió értékeit illeti" – mondta Asselborn.

„Remélem, hogy (Orbán Viktor) nem lesz példa mások számára, akik az Európai Unió egyik legnagyobb kihívásával néznek szembe, legyen az a háború vége, humanitárius szempontból, vagy ami az összetartást illeti. Nincs szükségünk ilyen kijelentésekre" – folytatta a luxemburgi külügyminiszter.

Szijjártó Péter szerint az Asselbornéhoz hasonló nyilatkozatok gyakorlatilag az elismerései annak, hogy a nyilatkozónak fogalma sincsen arról, hogyan kell megoldani ezt a rendkívül súlyos problémát. Asselborn nyilatkozata azért fest rendkívül szomorú képet, mert az Európai Unió elnökségét képviselő külügyminiszter adta, miközben pont az EU elnökségének kell élen járnia abban, hogy a kihívásokat a valós nevükön nevezzük, és biztosítania kell, hogy mindenki tartsa be ebben a tekintetben is az uniós szabályokat – tette hozzá a magyar külügyminiszter.

„Ehhez képest az EU elnökségét képviselő külügyminiszter hazug és személyeskedő kirohanásában pont azt a politikust támadja, aki nevén nevezi ezt a rendkívül súlyos kihívást, és akinek a kormánya azon rendkívül kevés kormányok közé tartozik, amelyek ebben a tekintetben is minden bevándorlással kapcsolatos szabályt betartanak" – mondta Szijjártó Péter. A külügyminiszter szerint ha minden uniós tagország betartaná az összes, bevándorlással kapcsolatos közös jogszabályt, akkor Európára jóval kisebb teher nehezedne, mint most.

Drámai a helyzet Magyarországon, illetve Budapesten
 
Magyarországon, illetve Budapesten drámai a helyzet, Magyarország viszont elszánt és elkötelezett, hogy az uniós szabályokat betartsa – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak Luxembourgban, az uniós külügyminiszterek informális tanácskozását megelőzően.

A miniszter elmondta, hogy ezt a célt szolgálja a szerb határon épült kerítés is, valamint hamarosan tranzitövezetek is létrejönnek majd, ahol a migránsok benyújthatják majd menedékkérelmüket, amelyet ott pár napon belül el is bírálnak, és amit ott kell majd megvárniuk.

A miniszter tudatta, hogy a schengeni szabályok világosan a tagállamok felelősségévé teszik a határok védelmét, amelyeket csak a megadott hivatalos helyen és időben lehet átlépni.

Szijjártó azt is közölte, hogy a magyar állam a menekülttáborokban lévő menedékkérőknek minden segítséget megad, ott biztosított az ivóvíz, az élelem és a higiénés feltételek.

„De a pályaudvar nem menekültállomás. El kell hagyniuk a közterületet. A táborokban minden segítséget megkapnak. Ez ilyen egyszerű" – magyarázta a miniszter.

Szijjártó Péter szerint egy félreértett nyilatkozatot követően a Budapesten lévő migránsok agresszívvé váltak, megtagadták az együttműködést a magyar hatóságokkal, és megszállták a főváros egyik legnagyobb pályaudvarát, jelentős nehézségeket okozva.

A politikus kitért arra is, hogy a kormány az Európai Bizottságot és a német kormányt is megkérdezte, hogy ebben a drámai helyzetben betartsa-e a schengeni előírásokat.

„A visszajelzés világos volt: Magyarországnak minden európai szabályozást be kell tartania, beleértve a schengeni szabályokat is" – közölte a külügyminiszter.

A miniszter kiemelte, hogy világos különbséget kell tenni, a menekülteket Magyarország befogadja, de a gazdasági bevándorlókat nem.

„Európának fel kell hagynia azzal, hogy reményt és illúziókat táplál azokban, akik pusztán gazdasági okokból akarnak Európába jönni" – nyomatékosította a tárcavezető.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy nem alakult volna ki ilyen helyzet, ha minden tagállam betartaná a schengeni előírásokat, és megvédenék a Schengeni Övezet külső határait.

Európa csak akkor lehet erős, ha egységes, ezért nem helyes, ha egyes politikusok ujjal mutogatnak másokra, akik nevükön nevezik a problémákat – fogalmazott a magyar diplomácia vezetője.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter egységes uniós választ szorgalmazott. Mint mondta: több pontból álló cselekvési tervet terjesztettek be a tanácskozásra. Bécs szerint katonai és humanitárius segítséget kell nyújtani a konfliktusok sújtotta térség országainak, védett övezeteket kell kialakítani a menekülők számára a régióban, javítani kell az uniós országok határőrizetét, és a Földközi-tenger mellett a nyugat-balkáni migrációs útvonalra is ugyanakkora figyelmet kell fordítani.

Emellett azokat, akik menedékjogot kapnak az unióban, méltányosan kell elosztani, és közös európai menekültpolitika létrehozása mellett foglalt állást. Hozzátette ugyanakkor, hogy ez nem a külügyminiszterek hatásköre, de szerinte az a javaslat nem megfelelő, amely csak két országon segít, mert nem csak a tranzitállamokat, hanem minden érintett tagállamot, így a célországokat is tehermentesíteni kell.


A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytat az uniós külügyminiszterek informális tanácskozásán Luxembourgban 2015. szeptember 4-én. (MTI Fotó: KKM / Dragan Tatic)

Kurz arra az álláspontra helyezkedett, hogy az uniós menedékjogi eljárást szabályozó, úgynevezett dublini rendszer „hosszú ideje nem működik", Görögország például regisztráció nélkül egyszerűen továbbengedi a migránsokat.

Az osztrák diplomácia vezetője egyúttal abbéli meggyőződését is világossá tette, hogy ezt a kérdést egyik uniós tagállam sem tudja egymaga megoldani.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter hangsúlyozta: Európának nem szabad megengednie, hogy szétszakadjon a migrációs válság miatt, az emberek pedig azt várják a politikusoktól, hogy felhagyjanak egymás hibáztatásával. A német diplomácia vezetője is amellett foglalt állást, hogy a menekülteket méltányosan kell elosztani a tagállamok között.

Arról nincs vita, hogy ez most a legsúlyosabb kérdés, és közös megoldás kell

Arról nincs vita az Európai Unió tagállamai között, hogy a migrációs válság a jelenlegi legsúlyosabb kérdés, amelyre közös választ kell adni – közölte magyar újságírókkal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken az uniós tárcavezetők informális luxembourgi tanácskozásának alkalmával.

A miniszter elmondta, hogy sok találkozón előkerül a szerb határon épített kerítés, amely miatt sokan nemtetszésüket fejezik ki, ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy elvárják a határok megvédését.

„Természetesen mi sem szívesen építünk kerítést, de ebben a rendkívül nehéz szituációban nincs más megoldás" – fogalmazott a miniszter, hangsúlyozva, hogy a schengeni határok megvédése Magyarország egyik legfontosabb uniós kötelezettsége.


A Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Kristian Jensen dán külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbeszélést folytat az uniós külügyminiszterek informális tanácskozásán Luxembourgban 2015. szeptember 4-én. (MTI Fotó: KKM)

A politikus szerint a hazug kritikákat megfogalmazó politikusoknak akkor lenne igazuk, ha Magyarország nem védené meg a határt, és sokkal kisebb nyomás alatt lenne az EU, ha minden tagállam megvédené a schengeni övezet külső határait.

Az MTI kérdésére a miniszter kijelentette, hogy a bevándorlás jelentette kihívás annyira súlyos, hogy semmilyen finomkodásnak nincs terepe, mert magunknak ártunk, ha nem nevezzük nevén a problémákat. Ezért közölte: Görögország nem felel meg az előírásoknak, nem regisztrálja az ott belépő migránsokat, nem védi meg az Európai Unió külső határát, és nem akadályozza meg, hogy a területére lépő illegális bevándorlók továbbhaladjanak más uniós országok felé.

A miniszter a magyar-osztrák viszonnyal kapcsolatban elmondta, hogy nagyon jó a személyes kapcsolata osztrák kollégájával, Ausztriának pedig az a fontos, hogy Magyarország betartsa az uniós előírásokat. A politikus egyúttal arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szeptember 15-én létrejövő új magyar határőrizeti rendszer Ausztriának is hasznára válik majd. Az azzal kapcsolatos kérdésre, hogy Németország is elvárja Magyarországtól a schengeni szabályok betartását, Szijjártó Péter annyit mondott: „nem fognak bennünk csalódni".

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!