Fidesz és KDNP álláspontok a négypárti tárgyalásokról

A Fidesz és a KDNP részt vesz az MDF és az SZDSZ által kezdeményezett ellenzéki tárgyaláson is – jelentette be Varga Mihály, a Fidesz alelnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a mai napon tartott Fidesz–KDNP elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, a Dávid Ibolya kezdeményezte találkozóra szerdán kerül sor, a Fodor Gábor által szervezett tárgyalásra pedig várhatóan jövő csütörtökön. Mindkét politikus egyértelműen kijelentette, hogy a jelenlegi helyzetben az előre hozott választásokat tartja egyedüli megoldásnak és az egyeztetéseken erről próbálják majd meggyőzni a tárgyalópartnereiket

Varga Mihály bejelentette: a Fidesz eleget tesz úgy Dávid Ibolya, mint Fodor Gábor meghívásának. Mint mondta, az ország rendkívül súlyos gazdasági és szociális válságban van, ez a helyzet egyre tartósabbnak ígérkezik. A miniszterelnök a saját politikai túlélésével foglalkozik az ország sorsa helyett, ezért keresni kell azokat cselekvőképes erőket és szövetségeseket, akikkel lehetőség nyílik a mostani hátrányos helyzet megváltoztatására.

Álláspontja szerint minden egyes pillanat, amely egy cselekvőképtelen kormány és egy politikai túlélésre játszó miniszterelnök alatt telik el,az az ország számára jelentős károkat okoz. A Fidesz határozott véleménye, hogy a helyzet megoldásáról Gyurcsány Ferencnek nem az MSZP tagjaival kellene egyességre jutnia, hanem a választópolgárokhoz kellene fordulnia és őket kellene megkérdezni a teendőkről. Vagyis, előre hozott választásokra van szükség, a legnagyobb ellenzéki párt ezért mindkét tárgyaláson arra fog törekedni, hogy meggyőzze a tárgyalópartnereit arról, hogy nincs idő a habozásra, várakozásra, a helyzet megváltoztatására sürgős cselekvésre van szükség – mondta Varga Mihály.

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke kijelentette, miután az ország legalapvetőbb érdekeiről van szó, ezért a KDNP is részt vesz mind az MDF, mind az SZDSZ elnöke által kezdeményezett tárgyaláson. Mint mondta, a tárgyalási pozíciók tekintetében azt érdemes mindenkinek átgondolni, ahhoz,a hogy az országot a jelenlegi súlyos válságból ki lehessen vezetni két – politikai hovatartozástól függetlenül belátható – alapfeltétele van: stabil parlamenti többség, és tényleges társadalmi támogatottság. E két feltétel nélkül, „ha Adenauer feltámadna, ő maga sem tudná kivezetni az országot a válságból" – fogalmazott. Szerinte sem a parlamenti többség, sem a társadalmi támogatottság logikailag nem képzelhető el új választások nélkül.

A kereszténydemokrata politikus azt mondta, készek tárgyalni arról, miként jussanak el az új választásig, és messzemenőig rugalmasak is ebben a kérdésben, készek meghallgatni mindenki véleményét.

Semjén Zsolt megítélése szerint a magyar választópolgárok számára mára nyilvánvalóvá vált, hogy az ország ettől a kormánytól, ettől a parlamenttől túl sokat nem várhat. A legtöbb, amit ez a parlament tehet az országért, hogy visszaadja az embereknek annak lehetőségét, hogy eldöntsék, mi történjen velük, mi történjen az országgal. Ez már csak azért is elvárható lenne, mert a politikusok vannak az emberekért, és nem az emberek vannak a politikusokért – tette hozzá. Nem Magyarország van Gyurcsány Ferencért, hanem a kormány, a parlament, a politikai élet szereplői vannak az országért – egészítette ki a gondolatot.

A halaszthatatlanul szükséges lépéseket csak stabil parlamenti többséggel, és valós társadalmi támogatottsággal lehet megtenni, ebből következik, hogy elkerülhetetlen az előre hozott választás. Mivel a KDNP-nek ez a meggyőződése, ezért ez a tárgyalások kiinduló pontjáa – jelentette ki a kereszténydemokraták elnöke.  

Varga Mihály ismertette, hogy a Fidesz elnökség álláspontja szerint a Mavir-MVM privatizációs ügy az emberek ellen való, mert  mind az ellátás, mind a nemzet biztonságát veszélyezteti. Mint a politikus fogalmazott, a két cég eladása egy kétségbeesett kisebbségi kormány tisztességtelen szándékát tükrözi, s a Fidesz minden eszközt fel fog használni, hogy megakadályozza ebbéli szándékában.

Semjén Zsolt annyit fűzött hozzá Varga Mihály által mondottakhoz, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt a kezdetektől fogva ellenzett minden olyan privatizációt, ami az ország nemzetbiztonsági érdekeit, vagy az ország lakosságának alapvető ellátását a legcsekélyebb mértékben veszélyezteti. Mint mondta, mind az MVM, mind a Mavir esetében erről van szó. Gyurcsány Ferenc tulajdonosi program néven bedobott trükkjével kapcsolatban Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy 2005-ben a miniszterelnök nagyjából hasonló retorikával meghirdette a gazdák számára a kedvezményes földtulajdon-szerzési programot, aminek a végén egyetlen gazda egy talpalatnyi földhöz sem jutott hozzá, ellenben a spekulánsok rendkívül jól jártak, s busás haszonra tettek szert. 

A Dávid, Fodor tárgyalásokon a jogosítványokra vonatkozó újságírói kérdésre Varga Mihály elmondta: nyitott opciókkal megy tárgyalni, az elnökség nem korlátozza, és mivel „az ország sorsa a tét”, ezért minden javaslatra nyitottak, ami az ország érdekeit szolgálja. „Amikor a volt koalíciós partner elnöke mondja azt, hogy a miniszterelnök csomagja a politikai túlélését szolgálja, akkor valóban nagy baj van, ezért a lehető legszélesebb mandátummal kell a megbeszélésre mennünk, bízva abban, hogy közös nevezőt találunk” – fűzte hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a kezdeményezik-e a parlament feloszlatását, Varga Mihály azt mondta, Dávid Ibolya a tárgyalásról szóló levelében utalt arra, hogy erről is lehet egyeztetni a szerdai találkozón.

A sajtótájékoztatón egy újságírói felvetés kapcsán Varga Mihály kitért arra is, hogy az ősz folyamán fel kell készülni arra: a kisebbségi kormány és Gyurcsány Ferenc „a megkísértés, vagy éppen a megzsarolás” különböző eszközeit fogja alkalmazni politikai túlélése érdekében. Mint mondta, a matematika szabályai alapján jelenleg ugyan ellenzéki többség van az Országgyűlésben, ám „folyamatos az ellenzéki képviselők befolyásolására tett kísérlet”, így fel kell készülni arra, hogy Gyurcsány Ferenc minden eszközt hajlandó bevetni, akár Fideszről, akár KDNP-ről vagy független képviselőkről van szó.

Semjén Zsolt a Gyurcsány féle „megkísértésekkel” kapcsolatban úgy fogalmazott: ez valós probléma, amikor a köztársasági elnökválasztás volt, a KDNP már akkor is jelezte, hogy „bizonyos szocialista politikusok politikán kívüli motivációval” kerestek meg ellenzéki képviselőket, hogy jelöltjüknek többséget szerezzenek. Szerinte reálisan fennáll a veszélye annak, hogy ilyen kísértésekkel ezúttal is próbálkozni fognak. A pártelnök kijelentette, a 23 fős KDNP-frakció minden képviselőjéért, a frakció valamennyi szavazatáért személyes garanciát vállal. Mint mondta a két ellenzéki tárgyaláson őszinte választ vár a többi párt elnökétől is arra vonatkozóan, hogy frakciójukban egy közös ellenzéki fellépés esetén milyen mértékben tudják garantálni az egységes szavazást.   

Semjén Zsolt az ellenzék és a kormány többségét latolgató kérdésre elmondta: rendkívül egyszerűen megmérhető, hogy Gyurcsány Ferencnek és nagy ívű programjának mekkora a támogatottsága: meg kell szavaztatni a parlamenttel. Hozzátette, a jelenlegi kormányfő, és új kisebbségi kormánya egyébként is számos közjogi és legitimitási problémát vet fel, egy normálisan működő demokráciában természetes, hogy ilyen esetben a kormányfő személyéről, és kormányának programjáról a parlamenti képviselők szavaznak.      

Oszlassa fel magát a parlament!

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint kaotikus a belpolitikai helyzet, ezért nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy pillanatnyilag megvan-e az ellenzék többsége a parlament önfeloszlatásához a parlamentben. Arról, hogy az önfeloszlatásra a legnagyobb ellenzéki párt tesz-e javaslatot, hétfőn dönt a Fidesz országgyűlési frakciója. Orbán Viktor Fodor Gábor szakértői kormányra vonatkozó javaslatát csak a négypárti tárgyalások első fordulója után értékeli majd.

– Én a parlament feloszlatásának a híve vagyok. Nem hiszem, hogy a régi, elvtársias megoldások messzire vezetnének. Nem a pártelvtársakat kellene megkérdezni arról, mi legyen az országgal – fogalmazott a Fidesz elnöke –, hanem az embereket, ha egy ország láthatóan a válság szélén egyensúlyoz hosszabb távon, és a vezetői nem tudják megoldani ezt a válságot.

Az Országgyűlés az alkotmány szerint – rendkívüli vagy szükségállapot kivételével – kimondhatja a feloszlását. Ebben az esetben a feloszlás kimondásától számított három hónapon belül országgyűlési választásokat kell tartani. Az alaptörvény szerint a parlament feloszlatásához az összes (tehát 386) parlamenti képviselő több mint felének igen szavazatára van szükség, ami minimálisan 194 támogató szavazatot jelent.

A Fidesz elnökének kijelentésére reagálva a KDNP szóvivője közölte: ez is egy lehetőség. Mint Halász Zsuzsa elmondta, a KDNP hétvégi kihelyezett frakcióülésén megvitatja ezt a felvetést, majd a közös, Fidesz-KDNP frakcióülésen hétfőn folytatódik az erről szóló megbeszélés.
Halász Zsuzsa emlékeztetett arra, hogy a KDNP álláspontja továbbra is egyértelmű, hiszen - mint mondta - az ország érdeke az előrehozott választás megtartása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!