Hová tűntek a vidékfejlesztés milliárdjai?

A Fidesz és a KDNP szerint is átgondolatlan és körülményes az úgynevezett LEADER vidékfejlesztési rendszer, amelynek egyes pályázati pénzeiből még egy fillért sem fizettek ki, több pályázatot pedig még ki sem írtak. Úgy tűnik, mintha valamilyen „központi lassítás” állna ennek hátterében, holott az Európai Unió célja ezeknél a forrásoknál éppen a helyben döntés és a helyben történő gyors végrehajtás lenne – jelentette ki Móring József Attila, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője a fideszes Gelencsér Attilával tartott közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata politikus szerint felmerül a kérdés, hogy azok akik a döntéseket hozzák, vagy alkalmatlanok feladataik ellátásra, vagy szándékosan lassítják és tartják vissza a pályázati pénzeket. Mint mondta: a vidéki közösségeken belül egyfajta „LEADER-pesszimizmus” vált általánossá.

Móring József Attila kifejtette: 2007 őszén, amikor sorra alakultak a Leader falufejlesztési közösségek, az volt a cél, hogy a pályázati feltételrendszert helyben alakítsák ki, hogy helyben történjen az értékelés és a felelősségvállalás. „Mi már az alakulásnál jeleztük, hogy (...) ezeket a szervezeteket szinte kivétel nélkül a szocialistákhoz köthető emberek vezetik” – tette hozzá.

Hozzáfűzte:a hármas tengelyes pályázatokat kiírták ugyan (melyek mikrovállalkozások támogatására, falufejlesztésre, turizmusra és vidéki örökség fejlesztésére adnak lehetőséget), ám ezekből a pályázati pénzekből még egyetlen fillér sem került kifizetésre. A négyes tengelyes Leader-pályázatokat még ki sem írták. Emellett azonban a 95 akciócsoport működtetése több milliárd forintot emésztett fel.

Somogyvár polgármestere elmondta: ha a rendszer működőképes lenne, akkor is maradna probléma, hiszen a program utófinanszírozásos, mely a legtöbb pályázónak nehézséget jelent. Ezen túlmenően az ÁFA-növelés és az infláció is bonyolítja a helyzetet, ugyanis abban az esetben, ha valaki hozzá is jut a forrásokhoz, újra kell írnia pályázatának teljes költségvetését – jegyezte meg.

A KDNP országgyűlési képviselője hangsúlyozta: megválaszolandó kérdés, hogy mi okozza a kifizetések csúszását, és miért csak „szocialista hálózatépítés történik az európai mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapból”.

Gelencsér Attila, a Somogy Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a kezdetektől sérti az Európai Unió két alapelvét, a szubszidiaritást és a decetralizációt – melyek a Leader-program alapkövei. A képviselő kijelentette: a szocialisták előtt két út állt: vagy betartják az alapelveket, lehívják a lehívható pénzeket – és ebbe a munkába bevonják a fideszes vezetésű önkormányzatokat is; vagy pedig kizárják őket és a döntéseket centralizálva dolgoznak, ily módon mesterségesen csökkentve a lehívható forrásokat. Bajnaiék sajnos az utóbbit választották – szögezte le Gelencsér Attila.

A politikus rámutatott: az unió többi országában nem így működik a program. Európában valóban helyben zajlik a kiírás, döntéshozás és lehívás. Magyarország ebben az esetben is a maga rossz és alapvetően hibás útját járja: úgy rakta össze a Leader-t, hogy még itt is centrális döntéshozatal zajlik, elvéve ezzel a vidék utolsó reményét a helyi forráselosztásról.

A képviselő Somogy példáján mutatta be, hogyan csapódik le mindez a megyék szintjén: a Leader 5 somogyi munkaszervezetének fenntartása 108 millió forintba került eddig, pedig a megyében még egy pályázatot sem fogadtak el, egyetlen forint sem jutott el az emberekhez. A Dél-Balatoni Leader-csoportnál például havonta 1000 eurót költenek irodabérletre, és 1,7 millió forint értékben állítottak ki üdülési csekkeket az amúgy 300 ezer forint körül kereső munkaszervezeti tagoknak. Úgy, hogy közben válság van, az emberek a számláikat alig tudják fizetni – mondta Gelencsér Attila.

A kormánynak láthatóan nem fontos a vidéki Magyarország fejlesztése, s megdöbbentő, hogy  aaz elvileg elronthatatlant is képesek voltak az MSZP-kormányok tönkretenni. A kormány gyakorlatilag elvette a Leader-t a vidéken, falun élő emberektől – hangsúlyozta a képviselő, majd hozzátette: a program 260 milliárd forint szétosztására hivatott, s mégn a honlapja sem működik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!