Beke Margit történész-levéltáros, akinek hamarosan könyve is megjelenik a mártírhalált halt püspökről az mno.hu-nak elmondta. a magyar kommunista rezsim a II. világháborút követően azonnal megkezdte támadását a katolikus egyház ellen. A terror és az elnyomás jellemző példája, hogy az esztergomi aula megfigyelése már 1946-ban elkezdődött, amikor még romokban hevert az ország. Már ezekben a jelentésekben szerepelt többek között Mindszenty József, Meszlényi Zoltán és Drahos János.

A történész megjegyezte, hogy Meszlényi Zoltán egyetlen „bűne” a hite és a hűsége volt. Mint fogalmazott: nagyon tisztán látó és igazságos ember volt. Egyházjogászi végzettsége mellett filozófiából és teológiából is doktorált. Érdekességként elmondható – folytatta a történész –, hogy Meszlényi püspökké szentelése a pappá szentelésnek a napjára esett. Szólt arról is, hogy amikor bekövetkezett 1945, látva a rengeteg szenvedést, akkor különösen megerősödött benne, hogy az egyház mellett minden helyzetben ki kell állnia.

A történész felidézte azt is, hogy 1948 novemberében Zakar Andrást, Mindszenty József titkárát Esztergomból az utcáról hurcolták el. Ezzel üzentek úgymond a hercegprímásnak, akit karácsony másnapján tartóztattak le. Előállt az a helyzet, hogy az esztergomi érseki poszt betöltése akadályba ütközött. Mindez azt jelentette, hogy Drahos János, aki addig érseki helynök volt, lett az egyházmegye vezetője. Drahos viszont 1950. június 15-én elhunyt a fővárosban. Az ÁVH emberei ekkor már arra vártak, hogy ha Drahos meggyógyul, akkor azonnal letartóztatják. Az érseki helynök halálát követően a káptalan megválasztotta helynökévé Meszlényi Zoltánt, ezzel ő lett az esztergomi főegyházmegye főpásztora. Természetesen ez Mindszentynek is egyezett a szándékával, aki már 1947-ben arról rendelkezett – hiszen jól ismerte a kommunistákat –, hogy ha vele valami történik, akkor elsőként Drahos Jánost nevezzék ki a főegyházmegye élére, amennyiben vele is történne valami, akkor Meszlényi Zoltán következik. Meszlényi bár tudatában volt a kockázatnak, elfogadta a kinevezést.

Beke Margit elmondta azt is, hogy a házvezetőnőtől egészen pontosan tudható, hogy Meszlényit 1950-ben június 29-én 17 óra 30 perckor hurcolták el a palota kerti lakából. Azonban senki nem tudta, hogy hová vitték, csak később derült ki, hogy a kistarcsai internálótáborba került, és mint Beke fogalmazott: még érdeklődni sem lehetett az eltűntek után azokban az időkben. Brusznyai József atyától tudjuk, augusztusban már biztos, hogy Kistarcsán volt Meszlényi, ugyanis ő is ott raboskodott. Meszlényi magánzárkába került és kegyetlenül megkínozták az ávósok. Beke Margit levéltári iratokra hivatkozva elmondta, hogy Meszlényi 1951. március 4-én halt meg Kistarcsán, és csak a holttestét szállították be a Mosonyi úti kórházba március 5-én. Jellemző a kommunista tempóra, hogy a halotti anyakönyvezést csak 1954-ben végezték el. Exhumálására 1966-ban került sor és ez után temethették el a nyilvánosság kizárásával az esztergomi bazilika kriptájában.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy talán nincs is olyan rétege a társadalomnak, akinek ne tudna példaképe lenni Meszlényi. A gyermekek szeretetét a szülői házból hozta magával, hiszen félárva gyermek volt, míg az édesapja másik feleséget talált és anyát gyermekeinek. Igazgatója volt az Országos Gyermekvédő Műnek, ahol, szegény gyerekek iskoláztatásával is foglalkozott. Beke Margit elmondta azt is, hogy amikor már nem volt pénz az ellátásukra, a II. világháború után saját pénzét költötte rájuk. Mint megjegyezte, a kispapok és a papok előtt is jó példával járt a teológia igazgatójaként. De nem kell meglepődni, a közgazdászok elé is példaképként állítható, hiszen az érseki uradalom igazgatója is volt. A történész úgy fogalmazott: „Ő volt az, aki példát adott emberségből, tisztességből, az Isten iránti elkötelezettségből. Az ő életszentsége példát mutat, emeli és erősíti hitünket.”

A boldoggá avatás részleteitől Szőke János atyát, az ügy koordinátora elmondta, az Esztergomi Főegyházmegye 2004. március 10-én kérte fel őt a boldoggá avatás előkészítésére. Ennek érdekében megalakult az egyházmegyei bíróság, amely felülvizsgálta a tanúkihallgatás dokumentumait és a meglévő írásbeli anyagot is, amelyeknek az összegyűjtése csaknem két esztendőbe telt.

Az eljárásban fontos szerepet kaptak a jelölt mellett tanúskodók. A legtöbb tanú a családból és volt növendékei közül került ki, akiket teológiára tanított. Meszlényi Zoltán esetében 25 tanú jelentkezett és tett vallomást – mondta el Szőke atya, aki már több magyar boldoggá avatásában látta el a koordinátori tevékenységet. Szólt arról is, hogy a tanúknak egy, a főpásztor delegáltjából, egy ügyvédből és egy jegyzőből álló egyházmegyei bíróság előtt kellett vallomást tenniük. A tanúságtételen túl még óriási mennyiségű levéltári anyagot kellett átvizsgálni; az egész akkori korszak történelmi hátterét megvilágítani, így állt össze a hat-hétszáz oldalas anyag.

Szőke János atya 2006. január 10-én vitte el Rómába a már összegyűjtött és olaszra fordított anyagot a szentté avatási kongregációhoz. A Vatikánban ezeknek az iratoknak a hitelességét egy héttagú, teológusokból és egy szintén héttagú, bíborosokból álló bizottság vizsgálta meg. Az ő szakvéleményük került a szentatya elé, aki végül meghozta a magyar nép számára oly kedvező döntést. Gyakorlatilag három esztendőbe telt, hogy a kongregáció elismerje a boldoggá avatás jogosságát. Tulajdonképpen ez az eljárás a veleje a boldoggá avatási eljárásnak – tette hozzá Szőke atya. Mint megtudtuk, a boldoggá avatáshoz a vértanúknál nincs szükség csodára. Amennyiben nem vértanúról van szó, akkor legalább egy, az illető közbenjárására megvalósuló csoda, általában a tudomány jelenlegi állása szerinti megmagyarázhatatlan gyógyulás a feltétel. „Meszlényi Zoltán boldoggá avatási ügye rekordidőn belől történt. Ilyen az én praxisomban még nem volt” – fogalmazott Szőke János atya.