Megerősítette a Fidesz szerződését a szövetségeseivel + video

Megerősítette a hét szövetségesével kötött szerződését a Fidesz az áprilisi országgyűlési választások előtt. Az aláírások után Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt mondta, ha megkapják a magyar választók támogatását, ez a szövetség képes lehet arra, hogy olyan célokat tűzzön ki az ország elé, amelyeket jó szívvel támogat Magyarország nagy többsége, és amelyek megvalósítása „alkalmassá tesz bennünket arra, hogy Magyarország nemzetközi tekintélyét is visszaszerezzük, és (...) Magyarország ismét tiszteletreméltó legyen a közép-európai térségben”. Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP szövetség – kiegészülve a többi szervezettel – a magyar politikatörténet és az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója.

A szerződést a Fidesz, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Nemzeti Fórum, a Magosz, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, és a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja írta alá.

A Fidesz elnöke az aláírást követően emlékeztetett arra, nem ez az első alkalom, hogy megállapodást kötnek egymással. A polgári kormány időszaka alatt már formálódott a szövetség, amelyet 2006-ban rögzítettek írásos formában. Megjegyezte, a szerződés elköteleződés, „mi a magunk részéről, akik aláírtuk ezt a szerződést elköteleztük magunkat bizonyos nemzeti ügyek végrehajtása mellett” – mondta. A megállapodásnak öt ilyen pont jelenti az alapját, úgymint a gazdaság talpra állítása munkahelyek teremtése révén, az egészségügy megmentése. Céljuk továbbá, hogy újra rend és közbiztonság legyen, megteremtsék a szociális biztonságot, illetve helyreállítsák a demokratikus normákat.

A Fidesz elnöke aláhúzta, úgy látják, Magyarország csak akkor tudja legyőzni a mostani bajait, akkor lehet ismét erős, ha olyan közösséggé válik, amelynek vannak nemzeti ügyei. Mint felhívta a figyelmet, a lezárni kívánt korszak ismérve, hogy ilyenekkel az nem rendelkezett. A kormányzást magán-, és üzleti érdekek szolgálatába állították.

Hozzátette ugyanakkor, csak ez a nyolc szervezet, csak ez a szerződés önmagában nem elég az ország sikeressé tételéhez, mert szükség van minden egyes választópolgárra. Elmondta, amennyiben megkapják a magyar választók támogatását és bizalmát, a szövetség képes és alkalmas lehet arra, hogy olyan célokat tűzzön ki az ország elé, amelyeket jó szívvel támogat Magyarország nagy többsége, és amelyek megvalósítása „alkalmassá tesz bennünket arra, hogy Magyarország nemzetközi tekintélyét is visszaszerezzük, és Magyarország ismét tiszteletreméltó legyen a közép-európai térségben”.

Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a sajtónyilatkozatok után az MTI-nek elmondta: ez a széles szövetség lehetővé teszi, hogy a különböző hangsúlyokat megőrizzék, mégis megteremtsék a szükséges egységet, és elérjék a magyar választók meghatározó többségét.
 
Hangsúlyozta: a Fidesz-KDNP szövetség – kiegészülve a többi szervezettel – a magyar politikatörténet és az Európai Unió történetének legsikeresebb politikai konstrukciója, az unió történetében nincs precedens arra, hogy egy politikai konstrukció stabilan az abszolút többség felett legyen, márpedig jelen pillanatban a közvélemény-kutatások szerint az abszolút többség felett állnak.
    
Hozzátette: a szövetséghez a KDNP a kereszténydemokrata szemléletet adja; a párt „a Szent István-i, keresztény örökség letéteményese”. A szövetség céljai közül speciálisan KDNP-s programpontnak nevezte a demográfiai kérdések előtérbe helyezését és a családi adózás lehetőségének megteremtését.

Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke arról beszélt, hogy az elmúlt nyolc év kormányzati országrombolása után arra kell szövetkezni, hogy ha van akarat, legyen erő is eltakarítani a romokat.
    
„Új korszakot kell nyitni!” – hangsúlyozta a szövetségesek nevében a politikus, aki szerint „véget kell vetni annak, hogy néhány ezer gátlástalan karrierlovag, seftelő, hivatásos bandita és politikai bűnöző terrorizáljon tízmillió magyar állampolgárt”.
    
Szerinte jövőt ígérő, reális programot, kormányképes erőt csak ez a szövetség kínál.

A KDNP, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja, valamint a Nemzeti Fórum.vezetői a Gellért Szállóban az aláírások után tartott sajtónyilatkozat alatt – amelyet Orbán Viktor és Lezsák Sándor mondott – tíz nemzeti színű zászló előtt sorakoztak fel.

SZÖVETSÉGI SZERZŐDÉS A NEMZETI ÚJJÁÉPÍTÉSÉRT

A magyar nemzet 1990-ben újra saját kezébe vehette sorsát, s a rendszerváltoztatással megkezdhette mindazon történelmi hátrányok ledolgozását, amelyeket a kommunizmus rendszere az ország keresztény, európai, polgári társadalomfejlődési pályáról való letérésével okozott, illetve a végletekig növelt.

A rendszerváltoztatás első három kormányzati és országgyűlési ciklusában Magyarország sikeresnek ígérkező erőfeszítéseket tett a demokrácia, a jogállam, a szociális piacgazdaság kiépítésében, az euro-atlanti integráció megvalósításában, a polgári társadalom helyreállításában, az ország polgári értelmiségének az európai átlagszinthez történő felzárkóztatásában.

A 2002. évi országgyűlési választások eredményeképpen az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció egy növekedő gazdasági teljesítményre képes, stabil költségvetéssel, csökkenő munkanélküliséggel, inflációval és adósságteherrel bíró, nemzetközi tekintéllyel rendelkező, jövőjére bizakodóan tekintő országot vehetett át azzal az eséllyel, hogy - lezárva a rendszerváltoztatás szükségszerű nélkülözésekkel, megpróbáltatásokkal, nehézségekkel, erőfeszítésekkel is járó korszakát - végleg megerősítve hazánkat az új, európai társadalomfejlődési pályán, a gyarapodás, megerősödés tartós korszakát nyissa meg.

A szocialista-szabaddemokrata kormányzatok azonban a közjó szolgálata helyett hozzá nem értő, kapzsi és hataloméhes politikájukkal elherdálták a nemzet esélyét a felzárkózásra, felélték az emberek erőfeszítésének eredményeképpen létrejött tartalékainkat, békeidőben és demokráciában példátlan gazdasági, megélhetési, politikai és erkölcsi válságba taszították az országot.

Magyarországot újjá kell építeni, amelyhez az országnak új, a nemzet érdekei mellett elkötelezett polgári kormányzatra van szüksége, melynek létrehozatala érdekében a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület, a Lungo Drom, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége, a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja valamint a Nemzeti Fórum (a továbbiakban: a Szövetségesek) jelen szerződéssel megerősítik a közöttük fennálló szövetséget.

A Szövetségesek egyetértésüket fejezik ki az ország előtt álló legfontosabb célkitűzéseket és feladatokat illetően, melyek szerint:

- Magyarországnak vissza kell térnie a polgári fejlődés 1990-ben megkezdett európai útjára,
- talpra kell állítani és ismét tartós fejlődési pályára kell állítani a magyar gazdaságot,
- biztosítani kell a feltételeket, hogy az országban az elkövetkező tíz esztendőben egymillió új munkahely jöhessen létre,
- helyre kell állítani a rendet az országban,
- meg kell menteni a magyar egészségügyet annak érdekében, hogy az ellátás ismét kiszámíthatóvá váljon,
- arra kell törekedni, hogy a megélhetés biztonsága és a munkán alapuló gyarapodás lehetősége minden magyar ember számára elérhető legyen,
- Magyarország polgárai személyes felelősségvállalásukkal erősíthessék a demokrácia és a jogállam működését,
- a magyar államnak vissza kell szereznie nemzetközi tekintélyét,
- minden magyar ember büszkén és félelem nélkül vállalhassa nemzeti önazonosságát.

Mindezen célok elérése érdekében a Szövetségek egyetértenek abban, hogy az általuk támogatandó következő polgári kormánynak:

- megalakulása után haladéktalanul számba kell vennie az ország valós állapotát, s dokumentálnia kell illetve nyilvánosságra kell hoznia a kormányzati átadás-átvétel szerinti állapotokat,
- meg kell határoznia az ország lerombolásáért viselendő erkölcsi-politikai felelősség érintettjeit, törvénysértések esetén meg kell kezdeni a jogi eljárásokat a jogállam szabályai szerint,
- felül kell vizsgálnia a költségvetés helyzetét, stabilizálnia az állam működését;
- a vállalkozó érdekképviseletekkel együttműködve meg kell védenie azon adó- és gazdaságpolitika tartós alapjait, amelyek növekedési pályára állítva a magyar gazdaságot csökkenthetik a munkanélküliséget,
- a közbeszerzések rendezésének átalakításával biztosítania kell a magyar vállalkozások esélyegyenlőségét, és vissza kell szorítani a korrupciót,
- radikálisan csökkennie kell a vállalkozókra és az önkormányzatokra háruló bürokratikus terheket,
- meg kell védenie a magyar termőföldet és ivóvízvagyont a spekulációtól
- erősítenie kell a vidék Magyarországának népességmegtartó képességét; le kell állítani a falvak intézményhálózatát és infrastruktúráját sorvasztó politikát,
- támogatni kell a családi mezőgazdasági vállalkozások fejlődését, a termelők bekapcsolódását termékeik feldolgozásának és értékesítésének folyamatába,
- a rendőrség erkölcsi megújításával, szakmai és anyagi megerősítésével helyre kell állítania közbiztonságot,
- bűncselekmények elkövetőivel szemben a szükséges jogszabály-módosításokkal meg kell erősíteni a törvények visszatartó erejét,
- a jogbiztonság növelése érdekében biztosítania kell az igazságszolgáltatás gyors és akadálymentes működését,
- át kell alakítani a szakképzés rendszerét,
- meg kell állítani a kisiskolák bezárását, biztosítani kell a gyermekek számára az általános iskola első négy osztályának lakóhelyükön történő elvégzését,
- vissza kell adni a pedagógus szakma tekintélyét és megbecsültségét, az iskola nevelő feladatához szükséges eszközöket és rendet kell biztosítani az iskolákban is,
- biztosítania kell, hogy az iskolarendszer minden gyermek számára megadhassa a képességeiknek megfelelő tudást a munkán alapuló boldoguláshoz,
- törekednie kell a segélyezést pótló munkaalkalmak teremtésére,
- biztosítania kell a nyugdíjak értékállóságát,
- olyan adóreformot kell kialakítania, amely az adózandó jövedelemből eltartottak számához igazodva igazságos teherviselést eredményez,

- vissza kell állítani a lakástámogatási rendszert a fiatal emberek családalapításának elősegítése érdekében,

- az önkormányzatokkal, mint tulajdonosokkal illetve az egészségügyi szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel együttműködve új alapokra kell helyeznie a magyar egészségügyi rendszer működését,

- gyors intézkedéseket kell tennie a fiatal magyar orvosok és szakdolgozók megtartása érdekében,

- törvénymódosítást kell kezdeményeznie az országgyűlés és az önkormányzati képviselőtestületek létszámának megfelezése érdekében.

A küszöbön álló országgyűlési választások megnyerése - mint a változás eső politikai előfeltétele - érdekében a Szövetségek együttműködnek az országgyűlési képviselőjelöltek kiválasztásában és a választási kampányban. Eszerint a Szövetségesek által javasolt és elfogadott jelöltek és jelöltlisták a közös jelölőszervezetei a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt. A Szövetségesek törekednek arra, hogy az együttműködés a kampány folyamán egyértelműen érzékelhetővé váljék a választópolgárok számára.

A Szövetségesek megállapodnak abban, hogy együttműködésüket az országgyűlési választások után esedékes önkormányzati választásokra való felkészülés tekintetében is fenntartják.

A Szövetségesek a minél szorosabb és hatékonyabb együttműködés érdekében törekednek a társszervezeti viszonyból fakadó szervezeti működésük összehangolására.

Budapest, 2010. március 10.

Orbán Viktor
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség

Semjén Zsolt
Kereszténydemokrata Néppárt

Ágh Péter
Fidelitas

Farkas Flórián
Lungo Drom

Jakab István
Magyar Gazdakörök Országos Szövetsége

Lezsák Sándor
Nemzeti Fórum

Szatmáry Kristóf
Vállalkozók Pártja

Turi-Kovács Béla
Kisgazda Polgári Egyesület

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!