Megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen feladat hárul az Alkotmánybíróságra!

Orbán Viktor: Túl vagyunk az alkotmányos viták korszakán,  erős és szuverén Magyarország nem létezhet erős alkotmányos alap nélkül, utóbbi pedig nem létezhet erős alkotmányos alapvédelem nélkül, vagyis az erős Magyarország fenntartásában megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen feladat hárul az Alkotmánybíróságra  Legfrissebb döntés. Legközelebbi ülések napirendje. A nemzeti vagyonról szóló törvény is szerepel a tárgyalandó témák között.

Az alkotmányos viták korszakán túl vagyunk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Alkotmánybíróságon, miután megbeszélést folytatott Paczolay Péterrel, a testület elnökével. Az új alaptörvény körüli viták korszaka lezárult, az alkotmányos viták nyugvópontra jutottak Magyarországon – értékelte a kormányfő Alkotmánybíróság legutóbbi döntését, amellyel a testület elutasította a negyedik alkotmánymódosítás közjogi érvénytelenségének megállapítására irányuló indítványt.

Orbán Viktor sajtónyilatkozatában elmondta: az alkotmányos viták időszaka megfelelő hosszúságú és megfelelő mélységű, jogászi szempontból pedig szép és izgalmas korszak volt, és bár kétség kívül igaz, hogy viták nélkül nincs demokrácia, azonban az államélethez az is kell, hogy a viták egy idő után nyugvópontra jussanak. Hangsúlyozta: erős és szuverén Magyarország nem létezhet erős alkotmányos alap nélkül, utóbbi pedig nem létezhet erős alkotmányos alapvédelem nélkül, vagyis az erős Magyarország fenntartásában megkerülhetetlen és nélkülözhetetlen feladat hárul az Alkotmánybíróságra. Kiemelte: a kormány komolyan veszi azt a korábbi vállalást, amely szerint ha az államadósság ötven százalék alá csökken, akkor az Alkotmánybíróság ismét vizsgálhatja majd a költségvetési és adókérdéseket érintő szabályozások alkotmányosságát.

A miniszterelnök szerint az Alkotmánybíróság előtt folyó ügyekből az látszik, hogy jó kezdeményezés volt a hallgattassék meg a másik fél elvének bevezetése. Az Ab-törvénnyel kapcsolatban bejelentette: azt a vállalást tette, hogy a parlament nem fogad el olyan alkotmánybírósági törvényt, amelyről előzetesen ne sikerül megállapodni a testülettel.

A másfél órás megbeszélés után Paczolay Péter úgy vélte: az új Ab-törvény szabályozása lehetővé teszi a hatékony alkotmánybíráskodást. Ugyanakkor ennek tényleges megvalósulása szempontjából lényeges kérdés, hogy a vezető politikusok, a kormány, az Országgyűlés reagáljanak az Ab döntéseire, építsék be azokat munkájukba.

Döntés született

Az Alkotmánybíróság határozatával az Alaptörvényben foglalt 30 napos határidőn belül elbírálta az alapvető jogok biztosának az Alaptörvény negyedik módosítását támadó indítványát. A Taláros Testület az alaptörvény-módosítás közjogi érvénytelenségére vonatkozó indítványt nem találta megalapozottnak, tartalmi vizsgálatot pedig hatáskör hiányában nem végzett. A határozat ugyanakkor megjegyzi, hogy a támadott rendelkezések alapján megalkotandó külön jogszabályok alkotmányosságának vizsgálata során az Alkotmánybíróság az alaptörvényi rendelkezéseket úgy fogja értelmezni, hogy azok mind az Alaptörvényben, mind pedig az európai uniós és a nemzetközi jogi kötelezettségekben megjelenő alapvető elvekkel és értékekkel egységes, ellentmondásmentes rendszert képezzenek.

Az alapvető jogok biztosa Magyarország Alaptörvénye negyedik módosítása egyes rendelkezései közjogi érvénytelenségének – és ezért alaptörvény-ellenességének – megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól, és indítványozta a támadott rendelkezések megsemmisítését. Az indítvány első része azokat a rendelkezéseket támadta, amelyeket az Országgyűlés az Alkotmányügyi bizottságnak a részletes vita lezárását követően benyújtott módosító javaslatai alapján anélkül fogadott el, hogy a plenáris ülésen megvitatta volna azokat. A biztos álláspontja szerint ez az eljárás formálisan ugyan megfelelt a Házszabály előírásainak, azonban nem biztosította, hogy a képviselők a demokratikus alkotmányozás egyik nélkülözhetetlen előfeltételeként kifejthessék véleményüket a plenáris ülésen. Az indítvány második része pedig egyes rendelkezéseit azért tartotta közjogilag érvénytelennek, mert feloldhatatlan belső ellentmondást okoznak az Alaptörvényben.

Az Alkotmánybíróság áttekintette a korábbi gyakorlatát és az Alaptörvény szabályai alapján megvizsgálta az Alaptörvény módosításának felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörét. A testület kifejtette, hogy korábbi gyakorlatában egyfelől megállapította hatáskörét az alkotmánymódosítás közjogi érvényességének vizsgálatára, másfelől viszont nem terjesztette ki hatáskörét az alkotmánymódosítások tartalmi felülvizsgálatára. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozta, hogy nem alkothatja és nem is változtathatja meg az alkotmányt, amelyet mérceként kell alkalmaznia a jogszabályok felülvizsgálata során. Az Atmód4.-ben az Országgyűlés ezzel egyezően úgy döntött, hogy az Alaptörvény módosításának alkotmányossági vizsgálatára kizárólag eljárási követelmények alapján van lehetősége az Alkotmánybíróságnak.

Az indítvány első részével összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az országgyűlési képviselők, illetve a frakciók kifejthették volna véleményüket a szóban forgó módosító javaslatokról, nem volt ugyanis akadálya annak, hogy a részletes vita újbóli megnyitását kezdeményezzék, vagy a módosításokhoz zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtsanak be. Záróvitára épp azért nem került sor, mert ilyen indítvány nem érkezett. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt ebben a részében elutasította.

Az indítvány második részével összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította: az indítvány arra irányult, hogy a testület az Atmód4. egyes rendelkezéseit tartalmilag vesse össze az Alaptörvény más rendelkezéseivel, illetőleg az ezekből levezetett, a korábbi alkotmánybírósági határozatokban kifejtett érvekkel és követelményekkel. Ehhez azonban az alaptörvény-módosítás tartalmi – nem pedig eljárási – vizsgálatára lenne szükség, melyre az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. A testület ezért az indítványt ebben a részében érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.

Az Alkotmánybíróság határozata mindazonáltal hangsúlyozza, hogy az alkotmányozó az Atmód4.-ben foglaltak részletszabályait külön törvényekre, illetve önkormányzati rendeletekre bízta, és ezekben nem hagyhatók figyelmen kívül az alapvető jogok egymással összefüggő rendszeréből a mindenkori törvényhozó és alkotmányozó hatalomra is kiterjedő korlátok, melyek az Európai Uniós tagállami kötelezettségekből, a nemzetközi jog és a magyar jog összhangjának biztosításából, illetve a nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak elfogadásából is következnek. Az Alaptörvény felhatalmazása alapján megalkotandó külön jogszabályok alkotmányosságának esetleges vizsgálata során az Alkotmánybíróság el fogja végezni a vonatkozó alaptörvényi rendelkezések értelmezését. Az értelmezéseknek ellentmondásmentes rendszert kell képezniük. Magyarország nemzetközi szerződéseiben vállalt, az uniós tagsággal együtt járó kötelezettségei, valamint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai, az azokban megjelenő alapvető elvek és értékek ugyanis olyan egységes rendszert képeznek, mely sem az alkotmányozás, sem a jogalkotás, sem pedig az Alkotmánybíróság általi alkotmányossági vizsgálat lefolytatásakor nem hagyhatók figyelmen kívül.

A határozathoz Bragyova András, Kiss László, Lévay Miklós és Stumpf István különvéleményt, Juhász Imre, Kovács Péter, Pokol Béla és Salamon László pedig párhuzamos indokolást csatoltak. (A határozat teljes szövege itt olvasható.)

Döntésre várva
Az Alkotmánybíróság május 27-i teljes ülésének legfőbb témái:

– A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére előterjesztett utólagos normakontroll tárgyában készült határozattervezet. – (II/3484/2012.)

– A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában készült határozattervezet. – (II/3736/2012.)

– A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 27. § (2) bekezdése, valamint a 134. § (2) bekezdésének „szabálysértési elzárás” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére előterjesztett utólagos normakontroll tárgyában készült határozattervezet. – (II/2806/2012.)

– A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 131/A. § (6) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés tárgyában készült határozattervezet. – (III/3689/2012.)

– A Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének alaptörvény-ellenes működése miatti feloszlatásával összefüggő elvi vélemény nyilvánítására irányuló indítvány tárgyában készült határozattervezet. – (VII/375/2013.)

Az Alkotmánybíróság 2. öttagú tanácsának legközelebbi témái:
(Tagjai: Balogh Elemér tanácsvezető, Paczolay Péter, Pokol Béla, Stumpf István és Szívós Mária.).

– Az orvosi vényen szereplő egészségügyi adatok kezelésére vonatkozó jogszabályok alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata. – (IV/2702/2012.)

– A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány vizsgálata. – (II/3299/2012.)

– A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata. – (III/606/2013.)

– A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés vizsgálata. – (III/615/2013.)

– A Legfelsőbb Bíróság Kfv.IV.37.256/2008. számú ítéletével összefüggésben benyújtott a fajtatiszta ebek tenyésztési szabályairól szóló 64/1998. (XII. 31.) FVM rendelet 13. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz vizsgálata. – (IV/2612/2012.)

Az Alkotmánybíróság 3. öttagú tanácsának legközelebbi témái:
(Tagjai: Lenkovics Barnabás tanácsvezető, Dienes-Oehm Egon, Lévay Miklós, Salamon László, Szalay Péter.)

– A Pesti Központi Kerületi Bíróság 19.P.89.156/2010/5. számú, a Fővárosi Bíróság 44.Pf.638.023/2010/3. számú, valamint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.I.21.049/2011/6. számú ítéletei alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata. – (IV/3418/2012.)

– A Pesti Központi Kerületi Bíróság 42.P.91.910/2009/8. számú, a Fővárosi Bíróság 44.Pf.635.105/2010/4. számú, valamint a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság Pfv.I.20.834/2011/8. számú ítéletei alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata. – (IV/3456/2012.)

– A Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.22045/2012/1. számon hozott végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata. – (IV/184/2013.)

– A Kúria Mfv. II. 10.222/2012/10. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata. – (IV/445/2013.)

– A Kúria Gfv.X.30.379/2011/19. számú ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata. – (IV/2598/2012.)

– A Kúria Pfv.IV.20.169/2012/4. számon hozott végzése, továbbá a végzéssel összefüggésben előterjesztett, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 274. § (1) bekezdése második mondata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata. – (IV/3406/2012.)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!