Migrációs csúcs: Magyarország már csak megfigyelő

A nyugat-balkáni migrációs útvonal már nem érinti Magyarországot, ezért már csak megfigyelőként vesz részt az erről szervezett csúcstalálkozón – mondta vasárnap a megbeszélésre érkezve Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő közölte: a válság elsőszámú oka az, hogy az Európai Unió és a schengeni övezet egyes országai nem képesek vagy nem készek állni a szavukat.

Orbán Viktor tudatta azt is, hogy többször javasolta, ha Görögország nem képes megvédeni a határait, akkor az Európai Unió ezt közösen tegye meg, „de senki nem hallgatott ránk".

„Abban bízom, hogy ma délután sikerül pontot tenni a nyitott határok politikájának végére, amely homlokegyenest ellentétes Schengennel és a meghívás-politikának, amely szintén ellentétes Schengennel. Remélem, hogy a schengeni övezet minden tagja azt fogja mondani, hogy a jövőben készen áll állni a szavát" – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte, hogy Magyarország kész megosztani pozitív tapasztalatait a vasárnap délutáni munkamegbeszélésen.

Arra az újságírói kérdésre, miszerint javasolja-e más országoknak is, hogy kerítést építsenek a határaikra, a miniszterelnök azt mondta: nem kenyere, hogy másoknak tanácsokat osztogasson.
 
Tizenhat pontos javaslatról egyeztetnek a miniszterelnökök

Hamarosan kezdődik vasárnap délután Brüsszelben, az Európai Bizottság épületében az a „vezetői találkozó", amelyen a nyugat-balkáni migráció által érintett országok vezetői vesznek részt. Az MTI birtokába jutott az a 16 pontos javaslat, amelyet Jean-Claude Juncker terjesztett elő a miniszterelnököknek.

A dokumentum szerint pusztán nemzeti intézkedésekkel nem lehet megoldani a problémát, csak „a határokon átnyúló, határozott, európai szellemiségű, a nemzeti, regionális és helyi hatóságok pragmatikus együttműködésén alapuló, közös megközelítés" vezethet eredményre.

A javaslat olyan triviálisnak tűnő megállapításokat is tartalmaz, amelyek ugyanakkor jól tükrözik, hogy mennyire elmérgesedett a diplomácia viszony egyes országok között.

„Az érintett országoknak szóba kell állniuk egymással, a szomszédoknak együtt kell működniük" – állapítja meg például a 16 pontos tervezet.

A javaslat kimondja, azért van szükség gyors intézkedésre, hogy ne alakuljon ki humanitárius katasztrófa. Azt is tartalmazza, hogy a menedékkérőket a nyugat-balkáni útvonal mentén végig emberséges bánásmódban kell részesíteni, viszont azokat, akik nem jogosultak menekültstátusra, mielőbb haza kell küldeni.

A 16 pont értelmében a kormányfők 24 órán belül kineveznek egy kapcsolattartó személyt, aki segíti az információcserét és a koordinációt. Emellett a vezetők kötelezettséget vállalnak arra, hogy növelik országaik befogadóképességét és felveszik a kapcsolatot nemzetközi pénzügyi intézményekkel ezen erőfeszítéseik finanszírozása érdekében.

A szövegtervezet értelmében az országok „biztosítják a teljes kapacitást" az érkezők regisztrálásához, valamint a kapcsolattartókon keresztül értesítik egymást az érkező migránsok számáról. A dokumentum szerint az érintett országok felhagynak azzal a gyakorlattal, hogy segítik a migránsok utazását egy másik ország határához, ha abba a kérdéses állam nem egyezett bele.

Elfogadhatatlan a menekültek egy szomszédos országba való továbbszállításának politikája" – mondja ki a nyilatkozattervezet.

A dokumentum azt is tartalmazza, hogy azonnal neki kell látni a határellenőrzés hatékonyabbá tételének, és az együttműködésnek ezen a téren. Megerősíti a dokumentum azt is, hogy megtagadható a belépés azoktól, akik a határra érkezve nem óhajtanak menekültstátust kérni. A 16 pont szerint az érintett országok minden rendelkezésre álló kommunikációs eszközt felhasználnak, hogy tájékoztassák a migránsokat jogaikról és kötelességeikről, s ebben az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának segítségét is kérik.

A javaslat utolsó pontja, hogy a kapcsolattartók segítségével az Európai Bizottság heti rendszerességgel ellenőrzi a vállalások teljesítését.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!