Semjén Zsolt: A magyar kereszténydemokrácia szentjei

A magyar kereszténydemokráciának voltak államférfiai, mint Barankovics István és Varga László. És voltak szentjei: mint P. Kerkai Jenő és Bálint Sándor.

Kerkai Jenő

„Életem egyetlen és legnagyobb szerelme a magyar nép volt”. Ezekkel a szavakkal összegezte életét halálos ágyán az az ember, aki talán a legtöbbet tette a XX. században a falusi ifjúság fölemeléséért.

Czinder Jenő Zala szülötte volt, s zalaegerszegi iskolás évei alatt csírázott ki lelkében a vágy: tenni a magyar faluért. Megérett benne a hivatástudat is: jezsuita szerzetesnek jelentkezett. Amikor tízévi egyetemi képzés után fölszentelték, szülőföldje tiszteletére fölvette a Kerkai nevet. Kerkai Jenő atya a külföldi tanulóévek után, harmincévesen a szegedi szemináriumba kapott tanári kinevezést, ekkor nekilátott nagy álma megvalósításának. Segítőtársakat választott maga mellé, akikkel közösen kezdte meg a parasztifjúság szervezését, s vele párhuzamosan a szervezet kiépítését, elvi és gyakorlati kereteinek kidolgozását. A mag, amelyet elvetett, hamar virágba borult s termőre fordult. Kiderült: óriási a vágy a magyar agrárifjúságban az értelmes, önálló életre, s ami ennek első föltétele: a tanulásra, a hasznos szaktudás megszerzésére.

A KALOT – a Katolikus Agrárlegényegyletek Országos Titkársága – két éven belül országos mozgalommá terebélyesedett. Falvak százaiban alakultak egyletek. Ezrek jártak a különböző tanfolyamokra. Az 1939 karácsonyára megszerzett egykori érdi jezsuita noviciátusi épületben 1940-ben megkezdődött a népfőiskola, amelynek tanfolyamai zsúfolt termekben zajlottak. A KALOT százezres szervezetté bővült.

Voltak, akik rossz szemmel nézték a KALOT-ot és munkatársait, mindenekelőtt Kerkai Jenőt. Gyűlölték a nyilasok, gyűlölték a kommunisták. A szovjet megszállás alatt a megerősödő kommunisták 1946-ban látták elérkezettnek az időt a KALOT fölszámolására. Ehhez egy nyilvánvaló hazugságot hoztak föl ürügyül: két részeg szovjet tiszt összeverekedett a Király utcában, és egyikük lelőtte a másikat – ehhez az esethez költötték hozzá azt a bornírt ostobaságot, hogy egy „KALOT-egyenruhát viselő” fiatalember lőtte volna le a szovjet tisztet egy „körúti ház padlásáról”, majd „öngyilkos lett”.

A világraszóló hazugságot használták föl ürügyül arra, hogy 1946-ban betiltsák a KALOT-ot. Szervezőire, aktivistáira nehéz évek vártak. A KALOT-os múlt bélyegnek számított. Magát Kerkai Jenő atyát 1949 elején tartóztatták le, s 1959 szeptemberéig sínylődött Rákosi meg Kádár börtöneiben. Miután kiszabadult, évekig segédmunkásként kereste kenyerét, 1964-től haláláig a pannonhalmi papi öregotthonban élt.

Kerkai Jenő atya abban látta meg a saját küldetését, amit a KALOT négyes jelszavában foglaltak össze: Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!

Krisztusibb embert! – „Valláserkölcsi felfogásunk nem puszta templomügy, vagy magánügy, több! Krisztusibb embert akarunk a kapa, kasza mellett, de az üzemekben, gyártelepeken, munkaviszonyokban is!” – hirdette a KALOT. „Nem tűrhetjük a zsebünkben, s gyakorta a torkunkon kotorászó kezet csak azért, mert szelídek, alázatosak, katolikusok vagyunk. Minden jogunk megvan annyira kereszténynek lenni, mint amennyire keresztényellenesek ellenségeink. Senki sem kívánhatja tőlünk azt, hogy a szelídség, alázat, felebaráti szeretet jelszava mellett kifosztani engedjük magunkat és sutba dobjuk az okosságot, mely keresztény erény, vagy feladjuk az önvédelemhez való jogunkat, mely a keresztény erkölcs tanítása szerint életünk és javaink védelmére megillet bennünket.”

Műveltebb falut! – „A műveltebb falu és tanyavilág felépítése során arra a hatalmas munkára is vállalkoztunk, hogy az egyéni képzés mellett népművelést, népkultúrát is végzünk. Ott, helyben a sokszor megirigyelt városi kultúrszínvonalra emeljük a falut és a tanyát. Visszaszerezzük, megőrizzük, megmentjük sajátos népi értékeinket, szokásainkat, viseletünket, hagyományainkat. Ezek megmentése a falu megmentését jelenti.”

Életerős népet! – „Félreérthetetlenül kenyérre, ruhára, biztos otthonra gondolunk. Éspedig a szociális igazságosság nevében.”

Önérzetes magyart! – „Ezen elsősorban a helyes és tiszta nemzeti öntudatot értjük, mely komoly, népmentő munkára kötelez minden színes, hazafias szólamáradat helyett. Önérzetes magyarságunk lényege tehát erkölcsi, kulturális és szociális kötelezettségeinek teljesítése a magyar család és a magyar nép iránt. Magyar család, magyar nép nélkül nincs magyar nemzet!”

A KALOT nemzedék üzenetét a legszenvedélyesebben Varga László jezsuita páter így fogalmazta meg a ma keresztényei számára is érvényes módon: „Könnyű belátni, milyen szomorú torzítás és hitvány kis utánzat a keresztény humanitás mellett mindenféle pogány filantrópia, s azért mi keresztények vagyunk bűnösök abban, hogy ma mégis a megváltás kontárjai csinálják a történelmet, mialatt mi ostoba közönnyel, vagy botrányosan gyáván nézzük az emberiesség nevében folyó emberirtást. Amíg mi nem akarjuk oly komolyan a családi bért és otthont minden magyarnak, a vasmunkásnak, utcaseprőnek, kubikusnak és cselédnek, mint örök boldogságunkat, nincs jogunk az üdvösségre, se földön, se égben, és megérdemeljük, hogy mint rossz pelyva, elégjünk Isten haragjának tüzében.”

Bálint Sándor

Sokan megfordultak a Parlament falai között, de bizonyára nem járunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk: talán senki sem ismerte olyan mélyen a magyarságot, mint Bálint Sándor. A világszerte elismert néprajztudós a szeged-alsóvárosi magyar kultúra kutatója, de helyesebb, ha így fogalmazunk: megélője volt. Ha valakire, hát Bálint Sándorra érvényes a kifejezés: tősgyökeres magyar. Ez a magyar kultúrsziget intakt egységben vészelte át a török hódoltság másfél százados megpróbáltatásait, és azután is megőrizte színmagyar jellegét (nyelvét, szokásait, vallásosságát, ünnepeit. Ebből a tájból sarjadt Bálint Sándor, elődünk a magyar törvényhozásban.

Bálint Sándor az 1945-ös választásokon kapott mandátumot kisgazda színekben, de már akkor is a Kereszténydemokrata Néppárt tagja és politikusa volt. Képviselői munkáját az 1947-es választások után a mi pártunk képviselőcsoportjában folytatta. Időtálló példát mutatott, hozzászólásai a magyarság ügye iránti elkötelezettségről tanúskodnak, s mély felelősségtudat, az erkölcsi értékek feltétlen tisztelete hatotta át minden mondatát. Szavaival, viselkedésével mindenkor megőrizte a parlamentáris normákat egy olyan korban, amelyben elhatalmasodott az erőszak, itt az Országgyűlésben szavakban, kint az utcán és az éjszakában pedig az ávós terror gyakorlatában.

Szűzbeszédét az 1946. évi VII. tc. – a „hóhértörvény” – ellen tartotta. Rámutatott: „a köztársaság védelméről” szóló tervezet szándékoltan homályos fogalmi készletével lehetőséget teremt a politikai ellenfelekkel való leszámolásra. Bálint Sándor, amikor felmérte, hogy az Országgyűlésben véget ért a magyarság tényleges szolgálatának lehetősége, lemondott mandátumáról. Ennek a szomorú eseménynek éppen hatvan éve.

Hazatért a gyökereihez: folytatta szegedi egyetemi tanári és kutatói hivatását. Ő a politikától távol tartotta magát, a Kádár-féle szellemi-lelki terror azonban nem kerülte el őt. Az a tény, hogy Szegeden egy professzor – aki katolikus hitét mélyen megéli – a népi vallásosság témakörével foglalkozik, gyanússá tette a rezsim szemében. 1959–1964 között ügynökökkel figyeltették, telefonját lehallgatták, lakását többször – titkosan - átkutatták, naplóját ellopták. Naplója felhasználásával, valamint a besúgói jelentések alapján házkutatást tartottak nála, és koncepciós pert kreáltak ellene. Az 1965. októberi bírósági ítéletben az akkor 61 éves professzort hat hónap – három évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték. A szegedi egyetem fegyelmi vizsgálatot folytatott ellene, amelynek végeredményeképpen nyugdíjazták. A per tárgya: államellenes izgatás volt. Bálint Sándor olyan könyveket és folyóiratokat hozott be az országba külföldi kongresszusokról hazatérve, amelyeket a Kádár-rezsim tiltott, pl. Milovan Gyilasz: Beszélgetések Sztálinnal; Szász Béla: Minden kényszer nélkül; a Mater et Magistra kezdetű pápai enciklika stb. Némely könyveit kölcsönözte barátainak, és beszélgetett velük azokról – ez lett a vád. Bálint Sándor öt napon át kényszerült vallomást tenni olyan „főbenjáró bűnökről”, mint pl. „Mi volt a véleménye Gyilasz könyvéről?” vagy „Mit mondott XY-nak Szász Béla könyvéről?” A válaszadásban (öt napon keresztül!) azt kockáztatta, hogy egy rossz mondattal börtönbe juttat valakit. Bámulatra méltó szellemi és lelki teljesítmény, hogy őmiatta senki sem ült a vádlottak padjára.

Saját – ismeretlen – följelentőjéről azt mondta: Isten bocsássa meg neki, aki „éngöm ide juttatott”. A professzorról mindenki, aki csak találkozott vele, a legnagyobb elismerés hangján szólt. Egész életével, minden szavával és cselekedetével példát mutatott. Még az egyik besúgója is így jellemezte: „sziklaszilárdan áll meggyőződése mellett” és „a nagyvonalú és zseniális emberek közé sorozom.”

Mi lehetett a titka Bálint Sándor minden próbát kiálló emberségének? A válasz kulcsa: az Anyaszentegyház tanítását minden részletében követő, és annak az élet minden pillanatában megfelelni akaró hit. A szeged-alsóvárosi római katolikus népi vallásosság szellemi kincsei annyira fontosak voltak számára, hogy egész személyiségét, tudományos pályáját, ennek a kincsnek az összegyűjtésére és megörökítésére tette föl. A szeged-alsóvárosi népi kultúrát kezdetben mint a szüleitől kapott örökséget szerette meg, később a magyar népi kultúra legtisztább megjelenésének tekintette. A magyar népi kultúra vizsgálatát idővel kiterjesztette az egész magyarságra, és több gyűjtőutat tett a történelmi Magyarország területén.

Nagy megtiszteltetés számunkra Bálint Sándor, a Magyar Országgyűlés egykori képviselője, akinek életszentsége nemcsak kortársai megbecsülését érdemelte ki, hanem örömmel számolhatunk be arról, hogy boldoggá avatása – reményünk szerint – már nincsen messze, és ha megtörténik, akkor büszkén mondhatjuk el magunkról, hogy a nagy francia kereszténydemokrata politikus, az európai megbékélés és egység egyik megteremtője, Robert Schuman mellett a mi elődünk, Bálint Sándor – a Magyar Országgyűlés és a Kereszténydemokrata Néppárt egykori tagja – olyan politikus volt, akit boldoggá avatva példaként állít ország-világ elé az Anyaszentegyház.

Legyen Bálint Sándor öröksége figyelmeztető jel, hogy erkölcstelenül hazudni, felelőtlenül politizálni nem szabad, és az igazmondás parancsa az Ország Házában kétszeresen is kötelező! Aki tényleg föl akarja emelni Magyarországot, a helyes útra akarja terelni a nemzet sorsát, az erőt és példát meríthet Bálint Sándor életéből és munkásságából.

Kerkai Jenő és Bálint Sándor, könyörögjetek érettünk!

(2008. Mindenszentek ünnepén)