Mindszenty emlékérmet kapott Semjén Zsolt

Mindszenty emlékérmet adományozott Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspöknek és Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének a Mindszenty Társaság; Czene-Polgár Viktória történész, levéltáros munkásságát kutatói ösztöndíjjal ismerték el.

Mindszenty József (1892. március 29.- 1975. május 6.) születésének közelgő évfordulója alkalmából szülőfalujában, a Vas megyei Csehimindszenten tartottak megemlékezést. Az ünnepségen átadták Szabó Imrefia Béla szobrászművész tervei alapján készült, a hercegprímás portréjával díszített ezüstemlékérmeket, majd megkoszorúzták a bíboros, hercegprímás szobrát.

Az egyházi díjat Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Magyar Katolikus Rádió (MKR) vezérigazgatója vehette át. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Mindszenty Társaság elnöke laudációjában úgy fogalmazott; erkölcsi megújulás nélkül a nemzet nem fog talpra állni, anélkül hiábavaló minden erőfeszítés a gazdaságban, a politikában és a szociális élet területén. A politikus szerint az erkölcsi megújulásnak három alappillére van: a templom, a hit és a média világa. Mint mondta, Spányi Antal munkásságában együtt él mindhárom terület; a rádió működtetésében, egyházi, püspöki tevékenységével szervesen kapcsolódik Mindszenty bíboros szellemiségéhez.

Világi díjjal ismerték el Semjén Zsolt országgyűlési képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnökének egyházi és teológiai területen végzett tevékenységét. Semjén Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy az évek során igyekezett mindent megtenni Mindszenty József boldoggá avatásáért. Nézete szerint a bíboros emlékének a tudatosítása spirituálisan is fontos; Mindszenty a hazához és az egyházhoz való hűség szimbóluma. Úgy vélte, politikai öröksége mindig aktuális, Mindszenty József ugyanis annak a keresztény politikának a megtestesítője, amely az emberi jogok és Szent István öröksége nevében tudott ellene mondani mind a szélsőjobboldali, mind a szélsőbaloldali törekvéseknek.

A kutatói ösztöndíjat Czene-Polgár Viktória történész-levéltáros (Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) vehette át, aki Mindszenty 1945-48 közötti életútját dolgozta fel. Soós Viktor Attila, a Mindszenty Társaság titkára elmondta; a bíboros emlékét, kultuszát ápoló társaság 2004-ben, 15 fővel alakult meg. Évente három alkalommal adnak át emlékérmet azoknak, akik életútjukkal, tevékenységükkel és szellemiségükkel kapcsolódnak Mindszenty Józsefhez. A 250 ezer forinttal járó ösztöndíjat olyan fiatal kutatók, történészek nyerhetik el, akik munkájukkal elősegítik a bíboros életútjának minél teljesebb és sokoldalúbb tudományos igényű feltárását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!