Mindszenty Jótzsef élete példa arra, hogy érdemes küzdeni a nemzetért és a hitünkért

Mindszenty József élete megmutatja, hogy érdemes küzdeni a nemzetért, a hitünkért – jelentette ki Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára Bécsben. A kereszténydemokrata politikus beszédében kiemelte: Mindszenty mindig egyenes és következetes maradt bármilyen diktatúrát kellett elszenvednie vagy bárkikkel szemben kellett szavát felemelnie.

A bécsi magyarok a Pázmáneumban emlékeztek meg Mindszenty József pappá szentelésének századik, esztergomi érsekké való kinevezésének hetvenedik és halálának negyvenedik évfordulóján a hercegprímásról.

Az államtitkár beszédében kiemelte: Mindszenty mindig egyenes és következetes maradt bármilyen diktatúrát kellett elszenvednie vagy bárkikkel szemben kellett szavát felemelnie.

Ahogyan egykor kimondtuk, hogy nincs szükség a kommunista diktatúrára vagy meg kell védeni a fasizmus üldözötteit, ugyanúgy ki kell mondanunk ma is, hogy olyanok vádolják Magyarországot diktatúrával, akik évtizedekig nem emelték fel szavukat a kommunista rendszer ellen, és nem igyekeztek megbuktatni azt – mondta a politikus.

Soltész Miklós kifejtette: ma azok akarnak rendet teremteni a világban, akik egyébként számos országban békétlenséget okoztak, és azok oktatják az országot, akik a liberális diktatúrájuk következtében Európa vesztét jelentik.

A Pázmáneum kápolnájában szerdán misét tartottak Mindszenty József tiszteletére annak a napnak az előestéjén, amikor a bíboros 44 évvel ezelőtt nyilvánosan megjelent a bécsi magyarok előtt.

A misét Varga János a bécsi Pázmáneum rektora mutatta be, koncelebrált Vencser László az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatója és Pál László, a Kismartoni Egyházmegye magyarokért felelős püspöki helynöke.

Varga János prédikációjában arról is beszélt, hogy Bécsben nemcsak politikai és közéleti gyanakvás fogadta Mindszentyt, hanem a hívők és Franz König bécsi bíboros testvéri szeretete is. A bécsi egyházi elöljáró szavait idézve elmondta: Mindszenty sorsa nemcsak a magyar, hanem az osztrák egyház történelmével is végérvényesen összekapcsolódott. Ezt bizonyította, hogy halálakor megkondult a bécsi Szent István székesegyház (Stephansdom) nagyharangja, amely az ünnepeken túl csak a pápa és a bécsi főpásztor halálakor szokott megszólalni, valamint az osztrák közszolgálati média (ORF) is megszakította adását, és úgy jelentette be Mindszenty halálát.

Varga János emlékeztetett: a magyaroknak fontos gesztus volt az osztrák katolikus egyház részéről, hogy 2012-ben a bécsi érsek, Christoph Schönborn a Pázmáneumban emlékezett Mindszentyről.

A mise után megkoszorúzták Mindszenty József bíboros emléktábláját a bécsi Collegium Pázmáneum oldalán.

Mindszenty József bíboros, az utolsó magyarországi hercegprímás, akit a nyilaskeresztes, majd a kommunista uralom alatt is bebörtönöztek, a budapesti amerikai nagykövetségen töltött 15 éves belső emigráció után 1971-ben Bécsbe, a Collegium Pázmáneum épületébe költözött. 1975. május 6-án hunyt el az Irgalmasrendiek Kórházában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!