Mondjon le a pénzügyminiszter

Az állami vagyon értékesítésének haladéktalan leállítására, ennek sikertelensége esetén lemondásra szólította fel a pénzügyminisztert Medgyasszay László kereszténydemokrata képviselő  sajtótájékoztatóján, melyet Budai Gyulával, a Magosz szövetségi igazgatójával együtt tartott. Budai Gyula arról beszélt, hogy egy joghézag miatt nincs lehetőség Tátrai Miklósnak, aki aláíró és Benedek Fülöpnek, aki előterjesztő volt, a felelősségre vonására a kerteskői privatizáció ügyében.

Az állami vagyon értékesítésének haladéktalan leállítására, ennek sikertelensége esetén lemondásra szólította fel a pénzügyminisztert Medgyasszay László kereszténydemokrata képviselő budapesti sajtótájékoztatóján, melyet Budai Gyulával, a MAGOSZ szövetségi igazgatójával együtt tartott. A szakpolitikus levélben fordult a szaktárca vezetőjéhez, amelyben újra kérte, hogy Oszkó Péter haladéktalanul állítsa le az állami vagyon értékesítését.

Ehhez bizonyára sok erő és biztos háttér kell, ha Miniszter Úr nem érez maga mögött ilyen erőt, akkor csak megismételni tudom, hogy javaslom, tanácsolom, hagyja itt ezt a zsákmányszerző szocialista-liberális tábort és saját emberi, szakmai jövője, becsülete érdekében is nyújtsa be lemondását – olvasható a levélben. A képviselő szeptember 28-án a parlamentben egyszer már kérte a tárca vezetőjét, hogy mondjon le a miniszterségéről, és ne vállaljon közösséget azokkal, akik felelősek a Magyar Állam vagyonának elherdálásáért.
  
Medgyasszay László közölte: nem véletlen a most kialakult helyzet, a kormány ugyanis egy 2007-es törvénnyel (2007. évi CVI-os törvény) olyan jogkörnyezetet és helyzetet teremtett, ami lehetővé teszi a törvényes gazemberséget, az állami vagyonnal való visszaélést, jogszabályok árnyékában lehet elkótyavetyélni a magyar állami vagyont.Tátrai Miklós például a mai napig a vagyongazdálkodási tanács tagja, így folytatni tudja nem túl áldásos tevékenységét.

Szólt arról is, hogy az Állami Számvevőszék jelentése is feltárta azokat a tényeket, amelyekről már hosszú ideje beszélnek akár a bábolnai gazdasági privatizációjával, akár a ménesbirtokkal kapcsolatban. Nem tudnak azonban arról, hogy az ÁSZ vizsgálatai alapján bármilyen intézkedés történt volna. A 2010-es költségvetésben állami földterületek értékesítéséből 10 milliárd, míg egyéb vagyontárgyak értékesítéséből 24 milliárd forintos bevételt terveznek, ami meglehetősen aggasztó az elkövetkező néhány hónapra nézve – szögezte le a képviselő. Hozzátette: eközben százmilliárdnyi földbérleti díj van még kint, amit a vagyonkezelő nem tudott eddig még beszedni, ha ez sikerülne, akkor nem lenne szükség ezekre a kétes privatizációkra.

Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója arról beszélt, hogy egyik szeme sír, míg a másik nevet, hiszen az ügyészség a feljelentésükben foglaltakat osztották, viszont nem tudták megállapítani, hogy kik a felelősök.

Azaz egy joghézag miatt nincs lehetőség Tátrai Miklósnak, aki aláíró és Benedek Fülöpnek, aki előterjesztő volt, a felelősségre vonására a kerteskői privatizáció ügyében. Kiemelte: az ügyészség ugyanakkor a határozatában elismeri, hogy szabálytalanságok tömkelege történt az elővásárlási jog, a pályázati elbírálások, és a kifüggesztés során. Hozzátette: az ügyészség azt mondja, arra való tekintettel, hogy a vagyongazdálkodó zrt. nem közigazgatási szerv, a hivatali visszaélést nem valósíthatja meg az, aki utasítást adott a pályázat ilyen jellegű elbírálására. Azt is közölte az ügyészség ugyanakkor, hogy az eljárás megindulását követően a vagyonkezelőtől beszerzett iratokban további bűncselekményre vonatkozó alapos gyanú merült fel. Ezeket az iratokat a Komárom-Esztergom megyei Főügyészségre megküldi további eljárás lefolytatására.

Budai Gyula szólt arról is, hogy egy másik büntetőeljárás is folyik a feljelentésük alapján, amely a kerteskői gazdaság és ménesbirtok eszközállományának privatizációjára vonatkozik. Ez egy olyan ügy, amelynek dokumentumait Oszkó Péterhez szintén eljuttatja. A tegnapi megbeszélésükön is elmondta a pénzügyminiszternek, hogy sok olyan korrupciógyanús ügy van, amit neki lehetősége lenne kivizsgálni. Hozzátette: sajnos az is kiderült, hogy a tárcavezetőnek fogalma sincs, hogy mi zajlik a vagyonkezelőnél, nem véletlen, hogy ilyen privatizációs döntéseket lehet ott hozni. 

A levél teljes terjedelemben:

Tisztelt Pénzügyminiszter Úr!

Bizonyára értesült már, hogy az Országgyűlés 2009. szeptember 28-i ülésén kértem, tanácsoltam, hogy mondjon le miniszterségéről és ne vállaljon közösséget azokkal, akik felelősek a magyar állam vagyonának elherdálásáért. Kértem tovább miniszter urat, hogy állítsa le az állami vagyon értékesítését. Tanácsomat azzal indokoltam, hogy az állami vagyon kezelésénél kialakult zavaros helyzet nem teszi lehetővé a felelős döntést.

Sajnos most újabb megerősítését kaptam véleményemnek, ugyanis időközben a Központi Nyomozó Főügyészség megküldte határozatát arról, hogy megszünteti nyomozást a kerteskői ügyben. Mindannyian ismerjük a történéseket, melynek a lényege, hogy egy „strómanon” keresztül fillérekért megszerezték a Kerteskői Gazdaság vagyonát. A határozat szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. gazdasági társaság, így annak munkatársai hivatali visszaélést nem valósíthatnak meg. Hűtlen kezelés sem állapítható meg, mivel több, mint egy árajánlat érkezett be a pályázatra.

Vagyis felelős nincs, az állam rosszul járt. Ezek szerint az állami vagyont úgy lehet kezelni, mint egy cég vagyonát. Hiába van vagyontörvény, hiába van kormányrendelet, hiába van országgyűlési határozat, lényegében tovább él Gyucsány Ferenc kormányzati módszere, vagyis „trükkök százai”-val mindent meg lehet kerülni.

Mindezekre tekintettel újra kérem Miniszter Urat, hogy haladéktalanul állítsa le az állami vagyon értékesítését. Egyidejűleg meg kell kezdeni azokat a jogi, szervezeti és személyi változtatásokat, amelyekre szükség van ahhoz, hogy az állam vagyonát megvédhessük. Kérem Miniszter Urat, hogy mielőbb hozza meg, illetve készítse elő ezeket a döntéseket.

Ehhez bizonyára sok erő és biztos háttér kell, és ha miniszter úr nem érez maga mögött ilyen erőt, akkor csak megismételni tudom, hogy javaslom, tanácsolom, hagyja itt ezt a zsákmányszerző szocialista-liberális tábort és saját emberi, szakmai jövője, becsülete érdekében is nyújtsa be lemondását.

Budapest, 2009. október 9.

Tisztelettel
Medgyasszay László

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!