Nem kellene hazudozni

Mind gazdaságilag, mind jogilag, mind erkölcsileg javult a közszolgálati televízió megítélése azzal, hogy a Nap-kelte lekerült a képernyőről. „Az, hogy most a szocialista párt választmányának elnöke hisztérikusan támadta a televízió vezetését ezért az ésszerű döntésért, amivel megszüntette a Nap-keltének a köztelevízióban való szerepeltetését, önmagában bizonyítja azt, hogy a Nap-kelte a szocialista párt házi televíziója volt” – jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke honlapján megjelenő szokásos heti interjújában.

A Nap-keltéhez kapcsolódó kérdés aktualitását az adta, hogy Gyárfás Tamás műsora helyett a közszolgálati televízió Ma reggel címmel új reggeli közéleti magazinnal jelentkezett, melynek egyik első vendége Semjén Zsolt volt.

A KDNP elnöke kifejtette: helyes volt a Magyar Televízió vezetésének a Nap-kelte műsorát megszüntető döntése, hiszen a költségvetési tervezetből kiderült, hogy szocialista párt a több mint 7 milliárd forinttal kívánja csökkenteni a közszolgálati televízió támogatását. A gazdasági kényszerhelyzetbe került televízió racionális intézkedése volt, hogy megszüntette a méregdrága külső gyártású műsorokat. Hozzátette: jogi, és erkölcsi szempontból is több mint aggályos, ha egy köztelevízióban egy profitorientált vállalkozás működik – végeredményben az adófizetők pénzén. Különösen igaz ez a Nap-kelte című műsorra, amely a reklámbevételekkel együtt kiugróan magas profitot zsebelt be.

Semjén Zsolt felidézte: azért jelentett be a bojkottot – a Fidesz támogatásával – „mert a Nap-kelte politikai manipulációja elért egy olyan fokot, amely már vállalhatatlan volt”, amelyhez nem asszisztálhattak.

„Az, hogy most a szocialista párt választmányának elnöke hisztérikusan támadta a televízió vezetését ezért az ésszerű döntésért, amivel megszüntette a Nap-keltének a köztelevízióban való szerepeltetését, önmagában bizonyítja azt, hogy a Nap-kelte a szocialista párt házi televíziója volt. Ismerve Gyárfás úrnak a gátlástalanságát, várható, hogy minden politikai és politikán kívüli eszközt meg fog mozgatni, ekkora profitot, amit a Nap-keltéből zsebelt be, nem fog veszni hagyni. Ez azonban nem változtat azon, hogy a televízió döntése helyes volt mind gazdasági, mind jogi, mind pedig erkölcsi szempontból” – hangsúlyozta a KDNP elnök-frakcióvezetője.

Hozzáfűzte: „miután helyreállt a normális rend a köztelevízióban, az adófizetők pénzéből finanszírozott reggeli közszolgálati műsorban már nincs okunk a továbbiakban arra, hogy ne vegyünk benne részt. Az én részvételem hétfő reggel ezt szimbolizálta, továbbá nyilvánvalóan azt is, hogy következetességünk meghozta a maga gyümölcsét”.

A költségvetés-tervezetben az egyházak támogatásának drasztikus csökkentésével kapcsolatban a kereszténydemokrata politikus kijelentette: „ a tény az, hogy 2002-től a mai napig brutális diszkrimináció érvényesül az egyházi intézményekkel szemben, tendenciaszerűen, egyre fokozódó mértékben. Az évek folyamán többé-kevésbé kizárták a köztámogatásokból az egyházi iskolába járó gyerekek tankönyvtámogatását, kollégiumi elhelyezését, tornaterem építését, bejárói normatíváját – és órákon keresztül sorolhatnám, hogy még mi mindent. Tendenciaszerűen, és egyre durvulóbb mértékben. A mostani költségvetési törvény úgynevezett nulladik verziójában – amit a minisztériumoknak küldtek szét –, például nulla forint jutott volna a hitoktatókra, ami a többi tanárhoz hasonlóan több ezer család megélhetését, illetve a kistelepülésen élő lelkészek jövedelem-kiegészítését jelenti”.

Emlékezetett rá, hogy Balog Zoltánnal, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnökével közösen tartott sajtótájékoztatójának köszönhetően sikerült elérni azt, hogy – bár tíz százalékkal kevesebbet kapnak, mint járna –, mégiscsak megmaradt a hitoktatók bére, illetve a kistelepülésen élő lelkészek jövedelem-kiegészítése.

Semjén Zsolt kitért arra, hogy  a kormány az egyházi műemlékek fenntartására egyetlen fillért sem akar adni. „Holott az egyházi műemlékek ugyanolyan műemlékek, mint a világiak, melyeknek a fenntartása nem valamifajta hitbuzgalmi feladat, hanem megkerülhetetlen állami kötelesség. Az egyházi műemlékek a nemzeti épített örökség részei, továbbá az ezekhez kapcsolódó idegenforgalmi bevételek sem az egyháznál csapódnak le, hanem az önkormányzatnál, és végeredményben az adó formájában a magyar államnál”.

A KDNP elnöke a „legenyhébb kifejezéssel is szemtelenségnek” nevezte az egyházakkal szemben súlyosan sértő magatartást, amit Hiller István megengedett magának. Mint mondta:  a protokolláris hiányosságokon túlmenően, a minisztérium összevissza hazudozott, nem adott adatokat, illetve nem valós adatokat adott az egyházaknak. Az egyházi kapcsolatok titkársága működésének mélypontját érte el.

Semjén Zsolt szólt az egyház számára felajánlott személyi jövedelemadóval kapcsolatos ellentmondásokról is. Nyomatékosan közölte:„ a Külügyminisztérium ugyanis írásban ismerte el, hogy az egyházak által is szorgalmazott számítási mód a helyes, tekintve, hogy a 2001-ben Rauber nuncius úr és általam aláírt vatikáni-magyar megállapodás kiegészítő jegyzőkönyve hatályos nemzetközi szerződés. Ettől kezdve tehát nem Hiller István minisztériumának a mesterkedései és az APEH ellenőrizhetetlen adatai a mérvadóak, hanem a nemzetközi szerződés, amit be kell tartani”.

Az interjú végén az elmúlt napok egyik legfontosabb kérdéseként a németországi választások eredményéről Semjén Zsolt az üdvözlő szavakat követően hangsúlyozta: a német választási eredmények „pontosan beleillenek abba a trendbe, amit az európai uniós választások is megmutattak, ami a keresztény-konzervatív-polgári gondolat győzelmét hozta egész Európában”.

Mint mondta: a CDU-CSU pártszövetségnek az FDP-vel való koalíciója lehetővé teszi a tisztán jobbközép kormányzás megvalósítását. Angela Merkelnek a liberálisokkal megkötendő koalíció lehetőséget fog adni arra, hogy a német jobboldal a szocialistákkal való kényszerházasság nélkül tudja kormányozni Németországot, és tudjon Európa-politikát folytatni. Személyes megjegyzésként hozzáfűzte, ennek ellenére továbbra sem rajongója a neoliberális politikát és gazdaságpolitikát képviselő FDP-nek.

Kóka János és más szabad demokrata politikusok, s a hazai liberális értelmiség nyilatkozataira reagálva Semjén Zsolt hangsúlyozta: „nagyon megtévesztő a magyar sajtónak az a beállítása, amikor az FDP-t valamilyen módon, mint szabad demokratákat az SZDSZ-szel próbálja meg összehasonlítani. Az FDP egy jobboldali liberális párt, az SZDSZ pedig alapvetően egy baloldali anarchonihilista párt. A két párt csak a nevében hasonlít, de ezen kívül nem sok hasonlóság van köztük”.

Hozzátette: keresztény-szociális gondolkodású emberként, azt kívánja „német barátainak”, hogy „a kormányzás tekintetében – koalíciós kényszer ide, koalíciós kényszer oda –, a saját alapvető értékeikre támaszkodjanak”. „Ne engedjenek annak a nyomásnak, hogy a CDU-CSU-hoz képest kis támogatottsággal rendelkező FDP a tényleges súlyánál sokszorta nagyobb szerepet kapjon, és sokszorta nagyobb hangsúlyokat tudjon érvényesíteni a német politikában, különös tekintettel a gazdaságpolitikára”.

Zárógondolatként kijelentette, a német választási eredményt nagyon pozitívnak tartja, „mert tovább folytatja azt a trendet, ami az európai uniós választásoknál már látható volt, és kitűnő hátteret teremt ahhoz a politikához, amit a Fidesz-KDNP-kormány fog megvalósítani”.

A teljes interjú itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!