Nemzetközi egyezmények az Országgyűlés napirendjén

Nemzetközi egyezmények kihirdetéséről szóló törvényjavaslatok vitáját folytatta le az Országgyűlés. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Albániával kötött egyezmény általános vitájában azt mondta, az országok közötti bűnügyi együttműködés során szükség lehet minősített adatok cseréjére, ezért kívánatos, hogy az országok azonos szintű védelmet biztosítsanak az adatoknak. Közölte, az egyezményt 2014. szeptember 8-án írták alá a felek.

Az államtitkár közölte, az egyezmény célja, hogy védelmet biztosítson a két ország közötti együttműködés során keletkezett vagy kicserélt adatoknak. Hozzátette: az egyezmény szabályozza a felek közötti biztonsági együttműködést, kijelöli a hatáskörrel rendelkező hatóságokat és rendelkezik az egyes nemzeti minősítési szintek egységesítéséről.

Az egyezmény azt az eljárást is tartalmazza, amelyet a minősített adat biztonságának megsértése esetén alkalmazható - jegyezte meg.

Tóth Bertalan (MSZP) nem csupán az Albániával megkötött egyezményről, hanem a következő napirendként szereplő, Macedóniával megkötött azonos tartalmú megállapodásról is ismertette pártja álláspontját. Jelezte, az MSZP támogatja az egyezmények kihirdetését.

Az LMP-s Ikotity István (LMP) is mind a két egyezményről ismertette pártja álláspontját. Mint mondta, a megállapodásokat az LMP szükségesnek tartja és támogatja azokat, hiszen a polgárok biztonságát szolgálja. Véleménye szerint egy olyan méretű ország, mint Magyarország érdekeit egyedül nem, csak szövetségesekkel tudja megvédeni. Hozzátette: jó lenne, ha összhang lenne a magyar külpolitika és a hivatalos egyezményben vállaltak között.

Fidesz: Magyarország biztonságát kell erősíteniTuri-Kovács Béla (Fidesz) támogatandónak, sőt kiterjesztendőnek nevezte a Balkán irányába történő minden olyan lépést, amely Magyarország biztonságát erősíti. Közölte, a kisgazda álláspont szerint Magyarországnak nem az az érdeke, hogy egy szövetségen belül katonai jelleggel vegyen részt, hanem az az elsőrendű feladat, hogy saját biztonságát szavatolja.

A menekültügyet érintő LMP-s megszólalásra elmondta, a kormánynak az a dolga, hogy hozzájusson azokhoz az információkhoz, amelyek az ország védelmét segítik.

Staudt Gábor (Jobbik) egyetértve a fideszes felszólalóval azt mondta, a legfőbb cél Magyarország biztonságát garantálni. Ezért NATO-tagként sem lehet az országra erőltetni bizonyos küldetésekben való részvételt.

Az egyezménnyel összefüggésben azt kérte, olyan adatok ne kerüljenek ki, amelyek harmadik félnél landolhatnak. Magyarország biztonságát kell figyelembe venni az adatok kiadásánál vagy begyűjtésénél is.

Zárszó

Kontrát Károly zárszavában hangsúlyozta, ez a törvényjavaslat megfelel Magyarország nemzeti és biztonsági érdekeinek is.

Jakab István, az Országgyűlés alelnöke az általános vitát lezárta.

A Magyarország és Macedónia között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetése

Kontrát Károly közölte, a kormány elkötelezett abban, hogy a sikeres bűnmegelőzés és bűnüldözés érdekében minél több kétoldalú egyezményt kössön. Macedóniával 2014. július 4-én írták alá a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezményt - ismertette az államtitkár, jelezve, ennek az Albániával kötötthöz hasonlóan az a célja, hogy védelmet biztosítson a két ország közötti együttműködés során keletkezett vagy kicserélt adatoknak.

Hozzátette: a megállapodás szabályozza a felek közötti biztonsági együttműködést, kijelöli a hatáskörrel rendelkező hatóságokat és rendelkezik az egyes nemzeti minősítési szintek egységesítéséről.

Az általános vitát felszólaló hiányában Jakab István lezárta.

A Magyarország és a Szlovákia közötti, személyeknek a közös államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Budapesten, 2002. szeptember 12. napján aláírt egyezmény módosításáról és kiegészítéséről szóló egyezmény kihirdetése
            
Kontrát Károly államtitkár expozéjában közölte, az egyre súlyosbodó illegális migrációs helyzetben Magyarországon és az EU-ban is egyre hangsúlyosabbá válnak a visszafogadási megállapodások. Ezek célja az, hogy megkönnyítse a szerződő államok területén jogellenesen tartózkodó személyek hazatérését, - szállítását.

A Szlovákiával kötött egyezmény módosítását azzal indokolta, hogy 2002 óta több esemény is történt, így mind a két állam csatlakozott az EU-hoz, illetve a schengeni övezethez. A módosított egyezményt 2014. december 5-én Brüsszelben írták alá.
    
Kiss László (MSZP) nem csupán a visszafogadási egyezményről, hanem az azt követő, szintén Szlovákiával kötött, a határokat átlépő bűnözésről szóló egyezményről is ismertette a szocialisták álláspontját. Közölte, az MSZP minden olyan javaslatot támogat, amely növeli a magyar külpolitika mozgásterét, az ország biztonságát, a két egyezmény pedig ilyen.

Bana Tibor (Jobbik) technikai jellegű változtatásként értékelte az egyezmény módosítását. Szerinte pozitív, hogy rendezik a visszafogadási kérelem körüli anomáliákat, azt, hogy indokolni kell a visszautasítást. Mint mondta, az is támogatható, hogy ha a határidő meghosszabbítása után sem érkezik válasz, a visszafogadást elfogadottnak kell tekinteni. Jelezte, a megállapodást alapvetően támogatják.
    
Ikotity István (LMP) közölte, támogatják a javaslatot, amely még egy régi, schengeni megállapodás előttit pontosít. Szerinte az egyezmény kapcsán ismét kiderült, a kormánynak több lehetősége is lenne, hogy érdemi lépéseket tegyen egy ügyben, és nem arra fordítaná az energiáit, hogy riogasson.

Staudt Gábor (Jobbik) azt tudakolta, miért húzódott el annyira az egyezmény módosítása, hiszen 2004 óta tagja a két ország az EU-nak.
    
Zárszó
    
Kontrát Károly államtitkár Kiss Lászlónak válaszolva azt mondta, sokkal könnyebb helyzetben lennének, ha a szocialisták 2004-ben a kettős állampolgárságról szóló népszavazáskor nem elutasító álláspontot foglaltak volna el. Az illegális bevándorlással kapcsolatban közölte, pont a Staudt Gábor által felvetett kérdésről szól a parlamenti vitanap, és erről szól a nemzeti konzultáció, hogy felkészültek legyenek arra az estre, ha a német vagy az osztrák politikában jelentős változás lesz.
Az elnöklő Jakab István a vitát lezárta.
    
A Magyarország és a Szlovák Köztársaság közötti, a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a határokat átlépő bűnözés megelőzésében és a szervezett bűnözés elleni harcban folytatott együttműködésről szóló, Pozsonyban, 2006. október 2-án aláírt Egyezmény módosításáról és kiegészítéséről szóló Egyezmény kihirdetéséről

Kontrát Károly a szervezett bűnözés elleni hatékony fellépéssel indokolta a Szlovákiával kötött korábbi egyezmény módosításának szükségességét. Kifejtette: a kiegészítésekre, változtatásokra a gyakorlati tapasztalatok alapján van szükség, s a két ország teljes jogú schengeni tagsága is indokolja. Az államtitkár szólt arról, hogy bővülnek a határon átnyúló figyelés és üldözés, valamint a közös járőrszolgálat lehetőségei.
        
Bana Tibor, a Jobbik vezérszónoka pozitívnak nevezte a kiszabható bűncselekmények alsó korlátjának eltörlését, a határon átnyúló üldözés kiterjesztését és a közös járőrszolgálat bővítését, utóbbit a határmenti falvak biztonságának megerősítése szempontjából tartotta fontosnak.   

Párttársa, Staudt Gábor ugyanakkor kifogásolta az állam "végtelen adatigényét" és szóvá tette azt is, hogy ha a másik ország területén is lehet nyomozást folytatni, akkor Magyarország készségesen teljesíti a megkereséseket, Szlovákia pedig nemet mond. Az ellenzéki politikus több garanciát kért.
        
Az LMP-s Ikotity István arról beszélt, hogy támogatják a megállapodást, de eredményesebb fellépést várnak a bűnözéssel szemben. Külön kitért az áfacsalások ügyére, amelyekben a politikai akaratot hiányolta.

A Magyarország Kormánya és a Koreai Köztársaság Kormánya között a vezetői engedélyek kölcsönös elismeréséről és cseréjéről szóló megállapodás kihirdetéséről

A vezetői engedélyek honosításának egyszerűsítésével és szélesebb körű elismerésével indokolta Tasó László a megállapodást, amelynek kihirdetéséhez támogatást kért.

Bartos Mónika, a Fidesz vezérszónoka a megállapodást méltatva kijelentette: nemcsak a bürokrácia csökken, hanem a turisztikai és gazdasági kapcsolatok fellendülését is szolgálja. Felidézte a két ország közötti több évtizedes jó viszonyt, a több milliárdos munkahelyteremtő beruházásokat is. A kormánypárti politikus szerint a megállapodás megkönnyíti a szabad mozgást.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP vezérszónoka kijelentette, hogy a megállapodás kezeli a vezetői engedélyek honosításával kapcsolatban felmerült problémákat. Pozitívumnak tartotta azt is, hogy az elismerésnek nem lesz feltétele a hiteles fordítás, elég az eredeti dokumentumot bemutatni.

A jobbikos Bana Tibor arról beszélt, hogy a korábbi megállapodás nem vette figyelembe az eltérő engedélyek közötti különbségeket, a mostani viszont tisztázza azt, s ez megkönnyíti a munkavállalók életét.

Az infrastruktúráért felelős államtitkár szerint a vita visszaigazolta, hogy a kormány helyes úton jár.

Ezt követően az elnöklő Jakab István a vitát lezárta.

A Magyar Köztársaság és az Üzbég Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról és a jövedelem- és a vagyonadók területén Taskentben, 2008. április 17. napján aláírt Egyezmény módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről

A nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára szerint az egyezmény jól szolgálja a kétoldalú kapcsolatok fejlődését és javítja az adóügyi átláthatóságot. Az információcserére vonatkozó dokumentum kizárja a belföldi érdek hiányára való hivatkozást és kötelezővé teszi egyes adatok kiadását. Tállai András szerint a megállapodás megfelel a nemzetközi gyakorlatnak, támogatást kért a képviselőktől.

Bartos Mónika, a Fidesz vezérszónoka szerint az egyezmény megnyugtatóan rendezi a teljes körű információcserét. A diplomáciai kapcsolatok méltatva kitért arra is, hogy a gazdasági területen lehetne bővíteni az együttműködést, a jelenlegi árucsere-forgalom alacsony, az olcsó munkaerő, a fejlett infrastruktúra és a külföldieknek adott adó- és vámkedvezmény miatt érdemes lenne nagyobb számban jelen lenni a magyar cégeknek, vegyesvállalatoknak.

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP vezérszónoka is alacsonynak tartotta az árucsere-forgalmat, szavai szerint a magyar cégeknek ki kellene használni a szabadkereskedelmi zónák nyújtotta lehetőséget. Egyebek mellett az egészségipar, a gépgyártás, a turisztika, a vízgazdálkodás és a mezőgazdasági termékek feldolgozása területén látott beruházási lehetőségeket és pártja támogatásáról biztosította a megállapodást.

Az LMP-s Ikotity István arról beszélt, hogy pártja támogatja az egyezményt, ugyanakkor az adócsalások elleni hatékonyabb fellépést sürgetett.

Ugyancsak támogatólag szólalt fel a jobbikos Bana Tibor.

Tasó László megköszönte az észrevételeket, az elnöklő Jakab István pedig lezárt a vitát.

Napirend után

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó a közelgő nőnappal összefüggésben bírálta, hogy az Országgyűlés kedden leszavazta a családon belüli erőszakra vonatkozó isztambuli egyezmény megvitatását.

Az elnöklő Jakab István - boldog nőnapot kívánva - lezárta az ülésnapot, az Országgyűlés hétfőn 11 órakor folytatja munkáját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!