Nemzetközi egyezményeket sért a tervezett román közigazgatási reform

Rétvári Bence, a KIM parlamenti államtitkára szerint a tervezett román közigazgatási reform súlyosan sérti az Európa Tanács és az Európai Unió nemzetközi jogi egyezményeit. A politikus a Bálványosi Szabadegyetemen hangsúlyozta: az unió és Európa Tanács által elfogadott nemzetközi jogi egyezmények nemcsak védik a nemzetiségeket a közigazgatási rendszeren belül, de további, a közigazgatás szintjén is megjelenő garanciák bevezetését is javasolják.

A kereszténydemokrata szakpolitikus Kitért arra, hogy az Európa Tanács számos egyezményt, ajánlást fogadott el a nemzeti kisebbségek jogainak védelmében.

Rétvári Bence utalt arra, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye kimondja: „azokon a területeken, ahol a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelő és az állam belső törvényeivel összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatással, illetve különleges státusszal rendelkezzenek”. Ez Románia Európa Tanácsba történő tagfelvételekor is hivatkozási pont volt – emlékeztetett az államtitkár.

Szólt arról a 2003-as ajánlásról is, amely rögzíti, hogy az adott régiók illetékességi körei, hatáskörei kialakításánál figyelembe veszik a speciális földrajzi elhelyezkedést is. A központi kormányzatnak megértéssel kell lennie, amikor a kisebbségi csoportok, különösen ha számottevőek, és régóta élnek egy adott területen, nagyobb szabadságot követelnek saját ügyeik intézésében – idézte az ajánlást, hozzátéve: az Európa Tanács legtöbb tagállamában olyan közösségek léteznek, amelyek erős kulturális, politikai és történelmi identitással rendelkeznek.

Rétvári Bence kiemelte: a minden tagállamra kötelező érvényű keretegyezmény szerint a felek tartózkodnak olyan intézkedések meghozatalától, amelyek a nemzeti kisebbséghez tartozó személyek lakta területen az arányokat megváltoztatják, és arra irányulnak, hogy korlátozzák a jogokat és a szabadságot. Az államtitkár beszélt arról is: az unió szintén fontosnak tartja a kulturális, nyelvi, nemzeti sokszínűség védelmét és előmozdítását. Emlékeztetett, hogy az unió működéséről szóló szerződés tartalmazza: az unió tiszteletben tartja a tagállamok nemzeti és regionális sokszínűségét. Az alapszerződés alapján az uniónak kiemelt figyelemmel kell kezelnie azokat a régiókat, amelyet nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, vagy nyelvi sajátosságok jellemeznek azáltal, hogy azt egy őshonos európai kisebbség jelentős arányban lakja, vagy az adott régió többségi közösségét alkotja.

A KIM államtitkára hangsúlyozta: a közigazgatási beosztásnak egyértelmű és erős hatása van a nemzetiségek jogaira. Egy olyan területen különösen, mint a tömbmagyarság lakta Székelyföld. Hozzátette: az unió megalakulása óta nemigen látni példát arra európai jogállamokban, hogy nemzetiségek közigazgatás által biztosított önrendelkezési jogait csorbítsák. Ugyanakkor számtalan példa található a kisebbségi jogok bővítésére, legyen szó kulturális vagy területi önigazgatási jogokról. A román kormánynak is elemi érdeke elkerülni annak látszatát, hogy a regionális átszervezés burkolt célja a nemzetiségi jogok csorbítása.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!