Rétvári: a kuláküldözés több tízezer család életét törte ketté

Az ötvenes években a magyarországi kommunisták úgy vették el a nekik megtetsző házat a gazdától, hogy kuláknak bélyegezték, megrágalmazták valamivel, börtönbe juttatták, és őt is, családját is megfosztották az addig szorgalmas munkával összegyűjtött vagyontól. Rétvári Bence államtitkár a kuláküldözés emléknapján idézte fel a kommunizmus embertelenségét a Kossuth Rádióban.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy a kommunista rendszer a társadalom egyes rétegeit másként próbálta megfenyegetni és megtörni azért, hogy ne legyenek autonóm módon gondolkodó emberek és közösségek. A vidéken élő gazdálkodókkal szemben - akik vagyonra is szert tettek - kuláküldözéssel lépett fel a kommunista hatalom. A tehetősebb gazdák ugyanis már megtehették, hogy összefogtak egymással, érdekképviseletet alakítottak, a helyi közélet gyújtópontjai voltak, s ezt a kommunista hatalom nem tűrhette el. A vidéki sikeres gazdatársadalom megfélemlítésének volt eszköze a terrorizáló vagyonelkobzás, s ezzel az egykori gazdálkodókat kiszolgáltatott bérmunkássorba taszította a hatalom.

A kuláküldözés országosan hetvenezer középgazdálkodó család életét törte ketté  – idézte fel Rétvári Bence. Hozzátette: akiket ez érintett, sokáig, egészen a rendszerváltásig beszélni sem mertek arról, hogy korábban ők mennyivel jobb helyzetben voltak. Azzal, hogy az Országgyűlés több mint két évvel ezelőtt elfogadta, hogy Péter-Pál napja, az aratás kezdete a kuláküldözés áldozataira való emlékezés napja is, még szélesebb körben nyílt lehetőség az emlékezésre. Az emléknap is egyfajta elégtétel, az akkori diktatórikus állam jelenlegi demokratikus jogutódja ad elégtételt a kuláknak bélyegzetteknek, magyarázta az államtitkár. Hozzáfűzte: a szimbolikus lépéseken túlmenően a kormány tavalyi döntése értelmében több évre visszamenőleg pótolta a kárpótlási nyugdíj-kiegészítéseket is, mert fontosnak tartotta, hogy akik a kommunista rendszer üldözöttjei közül még élnek, az előző négy évben is olyan nyugdíj-kiegészítésben részesüljenek, amely méltó elviselt szenvedésükhöz.

Rétvári Bence hangoztatta: a kormány mindenkinek biztosította az előző évek nyugdíjemelésének elmaradását, több mint 16 százalékos nyugdíjkiegészítés-emeléssel. Azoknak, akiknek a tartós kitelepítés, szabadságvesztés miatt már több mint egy évtizede nem emelkedett a nyugdíjkiegészítésük, 50 százalékos emelést szavazott meg tavaly a parlament. Ezzel párhuzamosan pedig elvették a pótlékot azoktól, akik a kommunista időkben kapott díjaik, kitüntetéseik miatt kaptak nyugdíjpótlékot, és a vizsgálatok során kiderült, hogy a pótlékokat a pártban, illetve a titkosszolgálatoknál végzett tevékenységük miatt adták nekik.

Rétvári Bence kiemelte: a nyugdíj-kiegészítés mellett elégtétel lehet az egykor kuláküldözést szenvedetteknek az is, hogy a jelenlegi kormány úgy képzeli el Magyarországot, a földbirtokok nyolcvan százaléka családi gazdálkodókra épüljön. Ezért fogadta el a kormányzat az új földtörvényt és tett mellé kétharmados garanciákat - fűzte hozzá az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!