A kereszténydemokrata politikus beszédében emlékeztetett arra, hogy a Kállayak és a család ősi fészkéül szolgáló korábbi Szabolcs vármegye története évszázadokon át összefonódott, együtt küzdöttek a török ellen és kivették részüket a szabadságharcokból úgy Rákóczi mellett, mint 1848-ban.

A Kállay család és a magyar érdekek képviselete összetartozik, amelyet Kállay Miklós miniszterelnöksége bizonyít – tette hozzá Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes történelmi visszatekintésében felidézte, Kállay Miklós Magyarország 20. századi történelmének legválságosabb éveiben állt az ország élén, miniszterelnöksége idején az ország már hadban állt a Szovjetunióval és hadüzenetet kapott a nyugati szövetséges hatalmaktól.

Kállayra jutott az a szerep, hogy Bárdossy László miniszterelnöksége után megpróbálja a lehetetlent, azaz a magyar érdekek képviseletét – fogalmazott a kormányfő-helyettes. Elmondta, hogy a két nagyhatalom, Németország és Szovjetunió között „vergődő" Magyarország miniszterelnökeként az volt a feladata, hogy a legkisebb veszteséggel kormányozza ki országát a háborúból, ezt pedig a nyugati szövetségesek irányába történő diplomáciai nyitással kívánta elérni.

Emlékiratai az ország 1942 és 1944 közötti történelmének az egyik legfontosabb memoárja, amelyben a kormányfő a bel- és külpolitikai helyzetértékeléséről és tisztánlátásáról ad tanúbizonyságot – mondta Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes szavai szerint Kállay Miklós mellett Teleki Pál, Tisza István és Bethlen István élete is azt bizonyítja, hogy az elmúlt évszázadban nem volt könnyű Magyarország miniszterelnökeként dolgozni. „Személyükben a nemzetért felelősséget vállaló, hazájukat őszintén szerető, javáért munkálkodó, igazi államférfiakat tisztelhetünk, akiknek sorsukban végzetük is közös volt: a hazájukért éltek és haltak" – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

Köszöntőjében Belicza László, Kállósemjén Fidesz-KDNP-s polgármestere a beruházás részleteiről szólva elmondta, hogy a műemléki és természeti védettséget élvező kúria felújítására több mint egymilliárd forintot fordítottak egy európai uniós és állami támogatású pályázat révén. Kállay Miklós és családja részére barokk stílusban, 1763-ban felépített, az elmúlt évtizedekben erősen leromlott állapotú kúria a beruházás révén – a mellette lévő, eddig magtárként használt Wolkenstein-kastéllyal együtt – teljesen megújulhatott.



A komplex fejlesztés során a két épület külső és belső rekonstrukción esett át, a kúria termeiben kutatószobát és a Kállay család tárgyi emlékeit bemutató történelmi kiállítást rendeztek be, rendezvényterme kulturális, közösségi és családi rendezvények megtartására alkalmas. A projekt a Kállay-örökség bemutatása mellett az 1920-30-as évek hangulatát idézi korabeli autók, motorok és kerékpárok kiállításával. Az ide látogatókat emellett játszóház, illetve korhű bútorokkal berendezett nosztalgiakávézó várja.

A hathektáros területen található a szintén felújított, a család több tagjának és Kállay Miklósnak a hamvait őrző Kállay-kápolna, a különleges növényekkel díszített kastélyparkba pedig zenepavilont, a régi időket idéző futball- és teniszpályát létesítettek és gyermekjátékokat telepítettek. A műemlék volt urasági kiszolgáló épületében korabeli cselédszobát és kerékpárkölcsönzőt alakítottak ki, egy eredeti, működőképes 1928-as Ford A-modell révén pedig autóval is körbejárható a kúria és a kastélypark.

Az ünnepségen a Kállay család leszármazottai mellett a kormányzat képviselői és tisztségviselői, valamint a megyei politika szereplői is részt vettek.


Az alábbiakban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszéde teljes terjedelmében olvasható:

„El ne add az ősi házat,

El ne add az ősi telket,

Hol a csűrön késő őszig

Gólyamadár kelepelget.”
 

Ünneplő Honfitársaim!

Amikor kezembe vettem a mai ünnepségre szóló meghívót, óhatatlanul Pósa Lajos gyönyörű sorai jutottak eszembe. Kállósemjén a Kállay család ősi birtoka. Ez a szépen felújított kúria a nagykállói megyeházzal egy időben épült a XVIII. század végén. Hiszen akkor még a szomszédos Nagykálló volt Szabolcs vármegye székhelye.

Krúdy Gyula, aki szenvedélyesen szerette Szabolcsot, írásaiban igen szemléletesen emlékezik a kállói megyebálok hangulatáról, a farsangi táncokról, a legendás Kacsári prímás zenekaráról. De szól a megyei közigazgatásról is, ahol évszázadokon keresztül a Kállay család minden generációja képviseltette magát. Így Szabolcs vármegye és a Kállay család neve mindörökre összefonódott.

Küzdöttek a török ellen, és kivették részüket a szabadságharcokból is úgy Rákóczi mellet, mint 1848-ban. Az előbb azt mondtam, Szabolcs és a Kállayak történelme összefonódott. De ugyanúgy kijelenthetem, hogy a Kállay család és a magyar érdekek képviselete is összetartozik, kezdve 1056-tól, az első oklevélben szereplő Ubultól, az 1849-ben halálra ítélt, majd kegyelmet kapott Ödön őrnagyon át a miniszterelnök Miklósig.

A mai ünnepség meghívója is az ő szavait idézi. Édesapja, András itt, ő maga pedig már az időközben megyeszékhellyé avanzsált Nyíregyházán született, de itt gyerekeskedett, itt töltötte az iskolai szüneteket, és megragadott minden pillanatot, hogy kevés szabadidejében itt töltődjön, utoljára 1944-ben.

Erre utal végrendelete is, melyben meghagyta, hogy Kállósemjénben, a család ősi kriptájában, a Buda ostroma alatt elhunyt felesége mellett legyen végső nyughelye. A rendszerváltozás utáni évek megadták a lehetőséget, hogy New York és Róma után végre hazai földben pihenjen.

Az ő munkásságáról szeretnék egy-két képet felvillantani, ami azért is aktuális, mert jövőre lesz ötven éve annak, hogy a Teremtő elszólította közülünk.

Hazánk XX. századi történelmének legválságosabb idejében állt a kormány élén. 1942 tavaszát írtuk. Magyarország hadban állt a Szovjetunióval, Nagy-Britannia már hadat üzent nekünk, és Németország mintájára mi is hadat üzentünk az Egyesült Államoknak. Teleki Pált már egy éve eltemettük, Bethlen István nem vállalt közéleti szerepet.

Kállay Miklósra – akiben Horthy Miklós és környezete is megbízott – jutott az a szerep, hogy Bárdossy – németeket kiszolgáló – miniszterelnöksége után megpróbálja a lehetetlent: a magyar érdekek képviseletét.

Akármerre tekintettünk, háború dúlt köröttünk, amihez nekünk semmi érdekünk nem fűződött. Újra ott voltunk, mint történelmünk során már számtalanszor: két pogány között. Szorongattak minket egyfelől a náci Németország és szövetségesei. Másfelől pedig hatalmas nyomással tört ránk az a bolsevik Szovjet birodalom, ami bár megrendült korábbi szövetsége támadásától, de az atlanti szövetségesek segítségével egyre félelmetesebb erőt jelentett.

Ebben a helyzetbe kapta Kállay Miklós a feladatot, hogy a legkisebb veszteséggel kormányozza ki hazánkat a háborúból.

Mit tehetett? Két éven át próbált diplomáciai úton nyitni Itália és a szövetségesek irányában. Olaszország, mint mindig a történelem folyamán, bizonytalan volt, a szövetségesek pedig távol. És persze ezek a próbálkozások egy pillanatig sem maradtak titokban a német titkosszolgálat előtt. Nyugati bíztatások érkeztek válaszként, de ezek semmit sem ígértek, csak a mielőbbi német megszállást hozták volna az országra, ami aztán 1944. március 19-én bekövetkezett.

Kállay Miklós emlékirata hazánk II. világháborús története 1942 és 44 közötti szakaszának egyik, ha ugyan nem a legfontosabb memoárja. Túl a mindvégig izgalmas történelmi leíráson, a mai napig megszívlelendőek gondolatai és igen figyelemre méltó a tisztánlátása, ahogy a kül- és a magyar belpolitikai helyzetet értékelte és kezelte.

Hadd idézzem a demokráciáról alkotott véleményét: „A demokrácia létrejöttéhez mindig és mindenütt magas életszínvonal, anyagi jólét és kulturális fejlettség szükséges, továbbá egy olyan középosztály, amely alkalmas az állam vezetésre, tudja, hogy mit akar és hajlandó áldozni is érte. Ha nincs meg benne a nép széles rétegei által is elismert, öntudatos kötelességvállalás érzete, akkor a demokrácia felépítéséhez éppen az alappillérek hiányoznak.”

Magyarországon a német megszállásig demokrácia volt. Európában szinte egyedülállóan működött a Parlament, ellenzéki pártokkal, sokszor azok felelőtlen politizálásával. Így vall erről az emlékiratban: „A parlamenti pártokkal és magukkal a képviselőkkel szemben nehéz volt valamit is elérnem, és sajnálattal kell megállapítanom, míg egyfelől a szélsőjobboldal nagyon káros volt, másfelől a baloldal gyakran értetlenségéről tett tanúbizonyságot.”

Vegyük sorra: a szélsőjobb – Imrédyvel az élén – csak a németek és az oroszok között látta a választási lehetőséget. Kállay írja: „ebben semmi fennköltséget nem láttam, legföljebb azt a téveszmét, hogy a nemzeten önmagukat értik, vagyis a vesztett ügy az ő egyéni ambícióik és sorsuk veszte, nekik az a katasztrófa, hogy ők eltűnnek.”

Szálasi javaslatait még egyszerűbben válaszolta meg: „Hozzám intézett írására nem tudok lényegében választ adni, mert sem gondolataiban, sem fogalmazásában nem magyar, és nem értettem meg.”

A nyilasokról egyébként is megvolt a véleménye: „Szervezett nyilasok olyan kevesen vannak, hogy ez százalékban ki sem fejezhető. Keresztes Fischer belügyminiszter azt is megjegyezte, hogyha Magyarországot a Szovjetunióhoz fűzné olyan viszony, mint Németországhoz, alighanem a kommunisták sem lennének többen, mint most a nyilasok, beleszámítva, hogy a mostani nyilasok és hasonszőrűek egy része átállna hozzájuk.” Ez aztán 1945-ben meg is történt.

De ne menjünk el szótlanul ezen néhány százalék mellett. Mert a németeket feltétel nélkül kiszolgáló szélsőjobb még a kormányülésekről is tájékoztatásokat küldött megbízóinak. Nem beszélve az 1944. március 19-én, és különösen az október 15-én tanúsított gyalázatos viselkedésükről. Majd eljött az úgynevezett felszabadulás, amikor a Vörös Hadsereg árnyékában hazatérő és hozzájuk csatlakozó, minden magyar érdekkel szögesen szembenálló kollaboráns bolsevik had garázdálkodott. Cseberből  vederbe – ahogy akkor mondták a magyarok.

A balközép pártokkal, mármint a kisgazda, a polgári és szociáldemokrata párttokkal, Kállay Miklós kormányzása idején folyamatosan tartotta a kapcsolatot, kikérte véleményüket, hiszen elképzelése szerint a háború után ezeknek a pártoknak kellett volna átvenni az ország irányítását.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az elmúlt másfél évszázad történelme azt mutatta, hogy Magyarország miniszterelnökének lenni nem éppen hálás feladat. Többeket kivégeztek, mások nem térhettek haza életükben a keserű emigrációból. A kommunista uralom időszaka alatti történelemszemlélet ellenségesen kezelte őket. Napjaink fontos történése, hogy helyreállt a nemzeti értékszemlélet: szobra áll Teleki Pálnak, Tisza Istvánnak, Bethlen Istvánnak és Kállay Miklósnak.

Erényeik és hibáik, sikeres tetteik vagy kudarcaik megítélése a történészek feladata. Egyet viszont biztosan állíthatunk: személyükben a nemzetért felelősséget érző, hazájukat őszintén szerető, javáért munkálkodó igazi államférfiakat tisztelhetünk, akiknek sorsában a végzetük is közös volt. A hazájukért éltek s haltak.

Itt állunk a megújult kúria előtt. Felújítói tele tervekkel, melyek megvalósításához sok sikert kívánok, Pósa Lajos újabb négy sorával zárva beszédemet:

„Ha elfáradsz a világban:

Gyere haza megpihenni,

Az öreg fák árnyékában

Szép időkre emlékezni.”

Az eseményen készült fotógaléria