Sokat tett a kormány a népességfogyás megállításáért

Az állambiztonsági dokumentumokról, a Buda Cash-ügyről, és a népesedési adatokról is volt szó napirend előtt az Országgyűlésben. Hoffmann Rózsa felszólalásában hangsúlyozta: 33 év alatt 800 ezerrel fogyott a népesség, de elkeseredésre nincs ok, mert a tendencia megfordult. A kereszténydemokrata politikus felsorolta az évtizedek óta tartó folyamat megállítása érdekében hozott kormányzati intézkedéseket.

Azonnali kérdések

A Buda-Cash brókerbotrányról és az érintettek kártalanításáról volt szó az azonnali kérdések között.

Tuzson Bence (Fidesz) arról beszélt, hogy a Buda-Cash-ügyben 100 milliárd forint ment el, és nagyon sok olyan ember tartotta ezekben a bankokban a pénzét, akiknek ez volt a megtakarítása. Felidézte: 2004-ben jogszabály módosítást fogadtak el, amellyel a kétéves ellenőrzési kötelezettséget megszüntették, s ezután 2009-ben ötévenkénti ellenőrzést vezettek be. 2010-ben zajlott a vizsgálat, ami egy nappal az új kormány megalakulása előtt fejeződött be. Hogy lehetséges, a 2010-es vizsgálat nem tárt fel semmit és az fb-elnöke nem tudott semmi, ha igen, mit tudott erről Bajnai Gordon? – sorolta kérdéseit. Tállai András azt mondta, a feltett kérdésekre az a vizsgálóbizottság tud majd választ adni, amelyet hétfőn Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kezdeményezett. Közlése szerint azt tudják, hogy a Buda-Cash vezetői, valamint a Bajnai és Gyurcsány kormányok között átjárás volt, amit nem lehet letagadni. Az áprilisi választások ismeretében rendelték el a vizsgálatot, amely páratlanul rövid ideig, alig két hétig tartott. Érdekes, hogy csak apró hiányosságokat állapítottak meg, hozzátéve: nem állították meg a brókerház működését. A szálak egyértelműen a volt szocialista kormányhoz és embereihez vezetnek.

Hegedűs Lorántné (Jobbik) arról beszélt, hogy a Buda-Cash csődje miatt 136 önkormányzat nem tud hozzájutni a pénzéhez, és 3-4 milliárdos veszteségük van. Tállai András államtitkár megismételte, hogy az emberek a fizetésüket megkapták, ahogy a családi pótlékot is. A következő lépés, felmérik mekkora a kár.

A jobbikos Gyöngyösi Márton arról beszélt, hogy amíg nem látják a nyugat szerepét és felelősségét az iszlám Állam létrejöttében, addig semmilyen katonai fellépést nem támogatnak. Tragikusnak és követhetetlennek nevezte a kormányzati kommunikációt és azt feltételezte, hogy az Egyesült Államok ukázt adott Magyarországnak a részvételre, s az idegen érdekeket képvisel. Ellenzéki pártok támogatására utalva azt kérdezte: az USA nyomására összeáll a koalíció? Hende Csaba honvédelmi miniszter kijelentette: a kormány külpolitikáját kizárólagosan a nemzeti érdek határozza meg. Példaként hozta a Mol térségbeli szerepvállalását, beruházásait. A tárcavezető kitért arra is: az Iszlám Állam elleni összefogást az Egyesült Államok hívta életre, s ahhoz több mint 60 ország csatlakozott.

Az LMP-s Ikotity István bírálta, hogy az ápolók napi 12 óra munka mellett nettó 143 ezer forintot kapnak, túlóráikat pedig szabadnappal kompenzálják, ami alatt telefonos ügyeletet kell tartaniuk. Szavai szerint az érintettek alacsony bérért óriási felelősséget vállalnak, s munkaadójuk munkájuk létét sem ismeri el. Párttársával, Szél Bernadettel azt kérdezte: milyen lépéseket tesz a kormány, hogy az ápolók megkapják jogos juttatásaikat. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára az ápolók, orvosok emberfeletti munkáját méltatva szükségesnek tartotta a bérfejlesztést. Az eddigi béremeléseket, képzési forrásokat sorolva kitért arra is, hogy az új források bevonása miatt vezették be a chipsadót is. Kiemelte: nem fejezték be a munkát.

Kérdések

A tankönyvszállításról, az egészségügy átalakításáról, a szegénységről, a Buda-Cash ügyben károsult önkormányzatok helyzetéről, a közbiztonságról, és a vidéki útfelújításokról is szó volt hétfőn a parlamentben a kérdések között.

Dúró Dóra (Jobbik) azt vetette fel, hogy még januárban is voltak olyan iskolák, ahova nem kézbesítették a tankönyveket, a terjesztést végző Kello pedig szinte elérhetetlen volt. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerint 12 millió tankönyv kiszállítását kell megoldani, és a hibaszázalék 0,25 százalék. Ha valaki ekkora hibaszázalékkal dolgozna, sok esetben elfogadható lenne, megjegyezve, hogy ettől még javítani szeretnének a helyzeten.
    
Harangozó Tamás (MSZP) elmondta, a Fidesz politikai szövetségesének, a Lungo Dromnak a tagját, Sárközi János Józsefet, szekszárdi roma nemzetiségi önkormányzat elnökét befolyással üzérkedés miatt jogerősen egy év nyolc hónapra felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Közölte, Baranyi Istvánt, Pusztaföldvár fideszes polgármesterét költségvetési csalás elkövetése miatt ítélték jogerősen pénzbüntetésre. Az ítéletek dacára "az elítélt fideszes és Fidesz-szövetséges bűnözők" folytathatják politikai pályafutásukat. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szekszárdi üggyel kapcsolatban azt mondta, a roma nemzetiségi önkormányzat vezetőjét március 5-én választották újra, amennyiben az írásos jegyzőkönyvet a kormányhivatal megkapja, illetve elkészül a bírósági ítélet leirata, azonnali hatállyal intézkednek a bíróságon a férfi mandátumának megszüntetéséről. A pusztaföldvári esetről közölte, vizsgálatot rendelt el, mert a kormányhivatal akkor járhat el, ha nem pénzbírságról, hanem szabadságvesztésről van szó. Kijelentette ugyanakkor: az a polgármester, akit költségvetési csalásért ítéltek el, az méltatlan hivatala betöltésére, és le kell mondania.

Lukács László György (Jobbik) úgy értékelte, hogy riadalmat okozott az egészségügyi háttérintézmények egyeztetés nélküli átalakítása. A képviselő a volt Országos Környezet-egészségügyi Intézet keretében működő Molekuláris Genetikai és Diagnosztikai Osztály jövője felől érdeklődött. Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy az egészségügyi háttérintézmények átalakítása a hatékony működés érdekében történik. Közölte, nincs szó a molekuláris genetikai diagnosztika megszüntetéséről. Mint mondta, célszerű ezt a tevékenységet szakmailag megfelelőbb intézményi környezetbe helyezni, ezért helyezik magasabb tudományos szinten működtetett intézmény keretei közé.
    
Schmuck Erzsébet (LMP) szerint új eszköz az Emmi szegénység elleni harcában, hogy ki sem lehet mondani az ezzel kapcsolatos szavakat. Véleménye szerint a kormányzati politika irány az, hogy nem akar tudomást venni a szegényekről, pedig 2010 után gyorsult fel igazán a szegények lecsúszása. Rétvári Bence szerint minden nap beszélnek erről a kérdésről. Mint mondta, 2011-ig növekedett a szegények száma, de most már elmondhatják, hogy csökkenőben van a szegénységi kockázatnak kitett emberek száma.
    
Dúró Dóra (Jobbik) azt firtatta, mikor várható, hogy a munkájukhoz méltó bérért dolgozhatnak a pedagógiai munkát segítők, a dadusok, iskolatitkárok, pedagógia asszisztensek. Szerinte ők nem kapják  meg a megfelelő anyagi és erkölcsi megbecsülést. Rétvári Bence közölte, bíznak benne, hogy miután a pedagógusok presztízsét sikerült megemelni, utána - ahogy a szociális, valamint a rendvédelmi dolgozók béremelése megtörténik - ezen dolgozóknak is tudnak magasabb bért kínálni.
    
Alexov Lyubomir szerb nemzetiségi szószóló azt kifogásolta, drasztikusan csökkent a magyarországi nemzetiségi színházak állami támogatása az elmúlt években. Rétvári Bence válaszában közölte, a nemzetiségi színházaknak speciális helyük van, az Emmi önálló külön pályázói csoportként különíti el azokat, hogy ne legyenek versenyhelyzetre kényszerítve a többi színházzal.

A fideszes Galambos Dénes szerint a Buda-Cash botránnyal a Kulcsár-ügy után újabb szocialista brókerbotrány bontakozott ki, ami nemcsak egyéni és vállalati ügyfeleket károsított, hanem az egyébként is nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat. Összesen 84 önkormányzat és 52 nemzetiségi önkormányzat számláját tüntették el. A kormánypárti politikus méltatta a kormány gyors reagálását annak érdekében, hogy megakadályozza az összeomlást. A politikus a további lépésekről érdeklődött. Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy a kormány nem hagyja cserben az önkormányzatokat, 67 település állami támogatását 245 millió forinttal egészítették ki, s ennek köszönhetően péntekig valamennyi közalkalmazott, közfoglalkoztatott és segélyezett hozzájutott járandóságához. Arról is beszámolt: a Belügyminisztérium felméri, mely önkormányzatnak mekkora pénze ragadt be, az összesítést követően a kormány határoz a segítségnyújtás módjáról.
    
Az MSZP-s Tukacs István egy komplett pénzügyi hálózat "elcsaklizásának" egy legszégyenletesebb módjaként beszélt a takarékszövetkezetek integrációjáról. Lázár János egy kihallgatáshoz hasonlította a szocialista képviselő hangnemét, aki elmondása szerint eddig Gyurcsány Ferenc egyik leghűségesebb szövetségeseként, higgadt, józan emberként ismert meg. Kifejtette: a Buda-Cash ügyben érintett bankok megúszhatták volna a mostani helyzetet, ha bekerülnek az integrációba. A miniszter azt is jelezte: az Európai Bizottság jóváhagyólag lezárta az integráció körülményeire és a 136 milliárd forintos állami garanciára vonatkozó vizsgálatát, egy parlamenti vizsgálóbizottság pedig minden bizonnyal tisztázza a konkrét ügyet.
    
Sallai R. Benedek (LMP) azt vetette fel a felújítás időpontját firtatva, hogy a vidéki közutak sokasága kátyúkkal, útjavításokkal van tele, azokon nem lehet normálisan közlekedni. Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy tavaly 33 milliárd forintot fordítottak az egy-, a két- és a háromszámjegyű utak felújítására. Közölte, napokon belül láthatóvá válik egy 50 milliárd forintos keret erre a célra, illetve a regionális programokból visszamaradó forrásokból 18 milliárd forintot tudnak a négy- és ötszámjegyű utakra költeni.

MSZP-s Burány Sándor arról érdeklődött, hogy miért látott a kormány jó üzletet a Széchenyi Bankban, amikor 2013-ban 49 százalékos tulajdonrészt szerzett. Álláspontja szerint nyilvánvaló volt, hogy a bank ijesztő számokat produkál, abban az évben 2 milliárd forint volt a vesztesége. Kitért arra is: a bank engedélyét a jegybank tavaly visszavonta és feljelentés is született hűtlen kezelés gyanújával. A szocialista politikus azt is kérdezte: miért döntött úgy a kormány, hogy közpénzből kártalanítja a károsultakat. Tállai András, a nemzetgazdasági tárca parlamenti államtitkára válaszában jelezte: nehéz időszakon van túl az ország, de a kormány "sok mindent a helyére tett", a következő lépés a pénzügyi- és bankrendszer átalakítása, ahol szerkezeti változások szükségesek az egészséges működéshez. Ebbe illik bele a 49 százalékos állami tulajdonszerzés is, azonban nem vált valóra az eredeti terv, a jó működés beindítása. Noha semmi sem kötelezte, az állam helyt állt a betétesek irányába, felelősen járt el a kártalanításkor.   

A jobbikos Magyar Zoltán egy példán keresztül alkalmatlannak nevezte a földforgalmi törvényt, kifejtve: egy apának és fiának gondot okoz, hogy magánszemélyként megvásárolja azt a 10 hektáros földet, amelyet 20 éve használ, s a birtokukban lévő Kft. a tulajdonosa. A földhivatal a kérést formai okokra hivatkozva elutasította - ismertette az ellenzéki politikus, aki a földművelési tárca iránymutatását hiányolta. Nagy István, a minisztérium parlamenti államtitkára visszautasította a kritikát, s jelezte, a Kft. önálló jogi személynek minősül, a bejegyzett tagoktól elkülönülten, így nem lehet elővásárlási jogra hivatkozni. A kialakult gyakorlatot az államtitkár helyesnek nevezte.   

Az LMP-s Szél Bernadett az előzetes letartóztatásba helyezett Kiss Szilárd munkájáról kérdezte a földművelési tárcát. Nagy István, a tárca parlamenti államtitkára leszögezte: Kiss Szilárd letartóztatása nem áll összefüggésben a minisztérium számára végzett munkájával. Kinevezése hasznos volt a magyar agrárkivitel szempontjából, az oroszországi export 2012 és 2013 között 25 százalékkal emelkedett – jelentette ki.

Napirend előtt

Az állambiztonsági dokumentumokról, a Buda Cash-ügyről, a népesedési adatokról és a nők bérezéséről volt szó napirend előtt az Országgyűlésben.

Hoffmann Rózsa a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője felszólalásában hangsúlyozta: 33 év alatt 800 ezerrel fogyott a népesség. De elkeseredésre nincs ok, mert a tendencia megfordult. A kereszténydemokrata politikus felsorolta az évtizedek óta tartó folyamat megállítása érdekében hozott kormányzati intézkedéseket. Hoffmann Rózsa kifejtette: tavaly 3,2 százalékos volt a javulás a gyermekek számában, és 4,1 százalékos a házasságkötéseket tekintve.  A KDNP képviselője felsorolta a kormányzati intézkedéseket, és kitért többi között a családi adókedvezményre, a gyed extrára, részmunkaidő igénybevételére, az új babakötvényre, az Erzsébet programra, a gyermekétkeztetés ingyenessé tételére, az óvodaépítésre, és a kötelező óvodáztatásra. Rétvári Bence államtitkár közölte: család és munkaalapú jövőt képzel el a kormány. Egy átlagos család 20 ezer forinttal többől jöhet ki, mint négy éve, ennyivel kevesebb vonnak el. Összességében pedig 740 ezer forint marad egy-egy családnál négy év alatt. Kitért arra: 5500-al több gyermekkel több született a négy évvel ezelőttihez képest, 70 ezer gyermeknek van babakötvénye, és kiterjesztik idei évtől a szociálpolitikai kedvezményt is.

Rogán Antal Buda Cash-üggyel kapcsolatos felszólalásában kifejtette: a szocialistákhoz kötődő brókercég brókerei és tulajdonosai először ellopták a cég ügyfeleinek pénzét, majd amikor lehetőségük nyílt rá, eltüntették a takarékszövetkezetekben, kisbankokban meglévő, keményen dolgozó kisemberek betétjeinek egy részét is. A frakcióvezető szerint az első szocialista brókerbotrányból, a Kulcsár-ügyből nem azt a következtetést vonták le, hogy szigorítani kell az ellenőrzést, hanem azt, hogy lazítani. A kormánypárti politikus részletesen kitért a brókercég korábbi és jelenlegi vezetőire, tisztségviselőire, név szerint említve többi között Tölgyesi Pétert, aki most is az igazgatóság tagja, s közlése szerint 2008-2009-ben milliárdos támogatásokat kapott aktív közreműködésével egy megmentő kht. A hátteret a XIII. kerületi szocialista vezetésű önkormányzat biztosította. Kitért Tóth Jánosra is, aki szintén felügyelőbizottsági tag, s aktívan működött 2009-ig a Tesco tanácsadó kft-nél, amelynek pártállami és titkosszolgálati háttere is ismert, és amelynek korábban az a Forrás Rt. volt a tulajdonosa, amit továbbadtak Leisztinger Tamásnak. Szólt arról is: 250 milliós tőkeemelést hajtott végre a brókercégnél az az Elek István, aki az ATV kisebbségi tulajdonosa volt és előszeretettel mutatkozott társaságában Kovács László szocialista politikus. Fodros István igazgatósági tag pedig 2009-ben komoly kitüntetést kapott a szocialistáktól – jelezte. A szocialisták nemcsak megbíztak a cég vezetőiben, hanem ezer szállal kötődnek hozzájuk - állapította meg, majd kiemelte: fontos a parlament olyan vizsgálóbizottságról alakuljon, amelyik tisztázza: mi vezetett a botrányhoz, miért kellett fellazítani a cégek ellenőrzését, mit tudott erről a Bajnai-kormány, és amikor utoljára vizsgálták, hány tíz milliárd hiányzott – rögzítette a frakcióvezető. Tállai András azt mondta: súlyos csalások és bűncselekmények történtek. A kormány teendőjének és felelősségének nevezte, hogy a jogszabályokat felülvizsgálják. Jelezte: az MNB-vel párbeszéd kezdődött, hogy a felügyeleti intézkedéseket gyakoribbá tegyék, illetve szigorítsák. Növelni kell továbbá a bírságokat is - mondta, s kitért arra: a kártalanítás március végéig befejeződik.

Mirkóczki Ádám szerint a kormányfő körül morális válság alakult ki, amely nem előzmények nélküli. Felidézte a Jobbik antikommunista kezdeményezéseit és azt mondta: egyszer sem támogatták a lusztrációs javaslataikat, nem kívánnak megszabadulni az állampárt kiszolgálóitól. Kitért Orbán Viktor közelmúltban elhunyt apósáról megjelent információkra, és Simicska Lajos előző napi a kormányfőt érintő nyilatkozatára, majd közölte: a nemzetbiztonsági bizottságnak minden érintettre vonatkozóan ki kell vizsgálnia ezt az ügyet. L. Simon László államtitkár azt mondta: mérhetetlenül lesújtja a felszólalás, egy elhunyt, nem közszereplő személyét idehozni, méltatlan, aljas dolog. Újra bizonyították, egy platformon vannak Vadai Ágnessel, aki 2012-ben ezt már egyszer megfogalmazta, amire a kormányfő írásban válaszolt. Ebben többi között azt írta: sorkatonai szolgálata során megpróbálták beszervezni, de azt visszautasította. Magyarországon jó ideje mindenki megismerheti a rá vonatkozó dokumentumokat, és támogatja is, hogy mindenki megismerhesse és nyilvánosságra hozhassa ezeket, de a diktatúra ártatlan áldozatait meg kell védeni - idézte a kormányfőt. Szerinte ma azt bizonyította a képviselő, méltatlan az országgyűlési képviselőségre.

Lukács Zoltán arról beszélt, hogy a Fidesz megpróbálja a felelősséget elhárítani és másra kenni a DBR-bankbotrány ügyében. Tállai András államtitkár szerint szánalmas a szocialisták magyarázkodása. Nem a bankból tűntek el a pénzek, hanem a Buda Cash pénzügyi vállalkozástól, és a bank tulajdonát képezték ezek az értékpapírok, amelyek a működést biztosították. A Fidesz kormányzása idején 2 évente kellett ezeket a vállalkozásokat ellenőrizni, egészen 2005-ig.  A szocialisták idején szubjektív módon zajlott az ellenőrzés, amíg csődbe nem ment az ország, és az IMF-írta elő a szabályozás szükségességét. 2009-ben fogadták el a vonatkozó törvényt, a Fidesz azt nem szavazta meg – rögzítette. Ki kell derülnie, ezt a súlyos bűncselekményt kik követték el, és milyen módszerekkel. Meglesznek a felelősök – ígérte.

Szél Bernadett arról szólt, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár a nőknek. Szerinte a kormánynak annyit érnek a nők, ahány gyermeket szülnek, álszent módon elfordítják a fejüket attól a problémától, hogy a nők sokkal kevesebbet keresnek mint a férfiak. Az LMP kiáll a nők bérének növeléséért – hangoztatta, s nagy félreértésnek nevezte a részmunkaidőt. Egyúttal védettséget követelt a kisgyermekes szülőknek. Czomba Sándor államtitkár utalva a tárcánál dolgozók arányára azt mondta: a foglakoztatáspolitika sikere nagyrészt a nőknek köszönhető. Hozzátette: Magyarországon a 15-64 éves körében két évtizedes csúcson van a női foglalkoztatás, az unió tagállamai közül itt nőtt a leggyorsabban, egy év alatt 3,4 százalékponttal. A Munka törvénykönyve szerinte kellő védettséget ad - mondta, egyúttal elismerte: a nők bérezése nem csak itt, hanem az unióban is sajnos alacsonyabb azonos munkakörben, mint a férfiaké.

A parlament következő ülését várhatóan március 16-án tartják.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!