Súlyosan megsértette a kormány a jogbiztonság és a jogállamiság elvét

Azzal, hogy a kormány bejelentette az egységes mezőgazdasági támogatási rendszerre (SPS) történő átállást, nem tartották tiszteletben Sólyom László államfő döntését, és „megkérdőjelezték az Alkotmánybíróság függetlenségét” is, hiszen még nem ismerik a testület álláspontját az ügyben – jelentette ki sajtótájékoztatóján Jakab István, a Magosz elnöke. A Fidesz képviselője hozzátette, pártja megítélése szerint ez a lépés súlyosan sérti a jogbiztonság és a jogállamiság elvét.

Magyarországon jövőre bevezetik az egységes mezőgazdasági támogatási rendszert, az SPS-t, – jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a kormányülést követő tájékoztatón. A részleteket ismertetve az agrártárca vezetője elmondta: a döntésről szóló értesítést csütörtökön vagy pénteken küldik el Brüsszelbe, az unió illetékeseinek.

 


Ezzel a lépésével a kormány nem tartotta tiszteletben a köztársasági elnök döntését, és megkérdőjelezte az Alkotmánybíróság (Ab) függetlenségét is – reagált Jakab István, hozzátéve, a Bajnai-kabinet azelőtt döntött az SPS bevezetéséről, mielőtt az Ab meghozta volna jogértelmező döntését a kérdésben.

A Magosz elnöke felidézte: korábban az MSZP-SZDSZ többségű parlament törvényt alkotott az SPS bevezetéséről, ám Sólyom László köztársasági elnök ezt alkotmányellenesnek tartotta, és normakontrollra elküldte az Alkotmánybírósághoz. Még nem is ismerjük az Ab véleményét, ennek ellenére a kormány döntött a kérdésben – jegyezte meg Jakab István, leszögezve: ez a lépés súlyosan sérti a jogállamiság és jogbiztonság elvét.

Az SPS rendszer a kormány szerint igazságos. Ez a legigazságtalanabb rendszer, mert egyetlen esztendő teljesítményéhez, a 2006. évi bázishoz köti a támogatások nagyságrendjét - reagált Jakab István.


A Magosz elnöke az SPS bevezetését ésszerűtlennek, indokolatlannak és költségesnek tarja. Magyarázatként hozzátette: az unióban már jelezték, hogy 2013 után egy új, más irányú agrárpolitika kerül kialakításra, más támogatási rendszerrel. Ráadásul az SPS bevezetése költséges lenne, mert egy teljesen új intézményrendszer és informatika kialakítása lenne szükséges több milliárd forint értékben. Jakab István emlékeztetett: az előző átállás is bizonytalan volt, a gazdák nehezen jutottak hozzá a pénzükhöz. Az SPS-re való áttérés esetében a bizonytalanság fokozódna, hiszen nincs kész az informatikai rendszer. A rendszer alattomos, mert a következő kormány számára úgy határoz meg feladatokat, kötelezettségeket, hogy a jelenleg hatalmon lévők klientúráját finanszírozza – fogalmazott a képviselő.

Ez a rendszer semmi másról nem szól mint arról, hogy másfél millió hektár osztatlan közös tulajdonban, és közel egymillió hektár állami tulajdonban levő termőföld használatának a jogát megszerezzék – húzta alá Jakab István.

Ha bevezetik az SPS-t, akkor a mai torz birtokszerkezet állandósul Magyarországon. Ha pedig a jelenlegi torz, rendezetlen birtokszerkezet állandósulna, kettős földár- és kettős földbérleti díj rendszer alakulna ki, a magyar vidék tönkremenne, és a spekuláció terepévé válna – hívta fel a figyelmet a Magosz elnöke.

Az Alkotmánybíróság (Ab) ősszel tárgyalja az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) bevezetéséről és működtetéséről szóló törvénnyel kapcsolatos államfői beadványt – mondta l a Magyar Távirati Iroda érdeklődésére a testület sajtófőnöke.
  Sereg András tájékoztatása szerint az Ab tavasszal már kétszer napirendre tűzte a beadványt, de a döntéshez szakértői anyagok beszerzését tartották szükségesnek az alkotmánybírák, akik az illetékes minisztériumhoz is kérdéseket intéztek. Hozzátette: ősszel kerül ismét napirendre a véleményezésre megküldött jogszabály.
    
A köztársasági elnök még tavaly novemberben fordult az Alkotmánybírósághoz az október 20-án elfogadott törvény ügyében. Az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer bevezetéséről és működtetéséről szóló törvény a közösségi agrártámogatás igénybe vételére jogosító önálló vagyoni értékű jogot ad a mezőgazdasági termelőknek. Ennek során jelentősebb támogatási jogosultságot kapnak azok a termelők, akik 2006-ban akár tulajdonosként, akár haszonbérlőként már támogatásban részesültek.
    
Az államfő álláspontja szerint a támogatási jog önállósítása végeredményben csökkenti a haszonbérbe adott termőföldek forgalomképességét és forgalmi értékét, hiszen a támogatási jog a termelőt, és nem a tulajdonost illeti. Sólyom László szerint ez önmagában nem szükségszerűen alkotmányellenes, de a jogbiztonság megkövetelné, hogy a földtulajdonosok a földjük haszonbérbe adásakor tisztában lehessenek annak következményeivel, és ennek megfelelően szerződjenek.
    
Az államfő szerint a törvény ennek a követelménynek nem felel meg, mivel múltbeli időponthoz köti a támogatási jogosultság egy részét. Ez az államfő szerint sérti a jogbiztonságot.
    
Emellett a köztársasági elnök aggályosnak találta azt is, hogy a törvény hátrányosan érinti azokat a mezőgazdasági termelőket, akik 2006 után léptek piacra, vagy szereztek új termőterületet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!