Tényfeltárás: Bajnai és a keserű valóság!

A bruttó hazai termék 2009 első negyedévében 6,7, a naptári hatás kiszűrésével 6,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A negyedéves, szezonálisan tisztított idősorok 2,5 százalékos zsugorodást mutatnak az előző negyedévhez képest.Termelési oldalról nézve az ipar zuhanása volt a legmarkánsabb (-17,6 százalék), ezen belül a feldolgozóipar visszaesése 20,5, az építőiparé 4,2 százalékos volt az előző év azonos időszakához képest.

Hétről hétre üdvös, és még üdvösebb jövőt ígérő kormánypárti beszédeket hallhattunk, hallhatunk a Tisztelt Házban. Felzárkózott a korábban tündöklő elöljárójához (Gyurcsány Ferenc) a legújabb miniszterelnök (Bajnai Gordon György) is. Mondotta, mondja, ígérte és ígéri is, gyönyörű retorikával: 
 

– Helyreállítjuk a munka becsületét Magyarországon! Hogy ne csak szavakban és politikai deklarációkban, hanem például nagyon kézzelfoghatóan, vagy zsebben érezhetően, a munkavállalók számára az adórendszeren keresztül! Ennek pedig egyik nagyon fontos eleme, hogy megérje dolgozni! (Taps az MSZP soraiban.).

– Az átlagbéren keresőknél soha nem látott mértékben csökken az adóteher, jövőre pedig egy átlagkeresetet kereső ember Magyarországon nettó fizetésében másfél havi bérrel fog többet hazavinni egy évben, mint az idén. Ezért a személyi jövedelemadó-rendszerben olyan adócsökkentéseket javasol a kormányom, amelynek révén egy átlagkereső jövőre 188 ezer forinttal többet vihet majd haza egy évben. (Taps az MSZP soraiban.).

– A vállalkozások zsebében pedig több mint 400 milliárd forinttal több marad majd az adócsökkentések eredményeként! (Taps az MSZP soraiban.).

– Magyarország ma bizalomkeltőbb hely, mert a kormány kordában tartja a költségvetési hiányt. Miközben az Európai Unió átlagos hiánya az idei évben 6 százalék körül lesz, eközben Magyarországon 3,9 százalékot tervezünk erre az évre, és jövőre, szemben az európai országok átlagával és nagy többségével, Magyarországon jövőre már csökkenő hiánnyal számolunk! (Taps az MSZP soraiban.).

– Munkahelyvédő intézkedéseink eredményeként eddig mintegy 56 ezer munkahely megmentéséhez járultunk hozzá!  (Taps az MSZP soraiban.).

– A vállalkozások terhei a jövő évben több mint 400 milliárd forinttal lesznek kisebbek, mint az idén, az adócsökkentés eredményeként. (Taps az MSZP soraiban.).

– Az általunk benyújtott adócsomag már az idén is több mint 1 millió 300 ezer embernek fog 36 ezer forinttal több nettó fizetést hagyni a borítékban éves szinten, jövőre pedig egy átlagos kereső 188 ezer forinttal többet vihet majd haza, mint az idei évben. (Taps az MSZP soraiban.).

– Magyarországon a devizahitellel rendelkező családok adóssága 400 milliárd forinttal lett kevesebb az elmúlt két hónapban a korábbi szinthez képest. (Taps az MSZP soraiban.).

– Ami az építőipart illeti: a kormány tavaly novemberben bejelentett egy beruházás-élénkítő programot, és most azt látjuk, hogy az előző év márciusához képest 3,5 százalékkal nagyobb már az építőipar teljesítménye, megrendelés-állománya pedig több mint 4 százalékkal magasabb, mint előző évben ilyenkor volt. (Taps az MSZP soraiban.)

– A kormány továbbra is az ország hosszú távú érdekeire tekintettel végzi munkáját. Ezt tettük és ezt tesszük, mindaddig, amíg a parlament stabil többsége mögöttünk áll. (Taps az MSZP soraiban.)

 
Nem idézzük tovább, helyette az ország egyik jelentős tudományos műhelyeként ismert, a gazdaság és a társadalom folyamatait elemző, prognosztikai, ökonometriai tevékenységeket végző, a bársonyszékek retorikusainál sokkal, de sokkal megbízhatóbb, hiteles, a szakmájuk iránt elkötelezett tudósok, kutatók, szakemberek, akadémikusok, közgazdászok, statisztikusok, egyetemi tanárok, gazdasági elemzők alkotta, ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet legfrissebb jelentését ismertetjük. 
 
Íme, a keserű valóság! –  Érdemes rápillantani!
 
A bruttó hazai termék 2009 első negyedévében 6,7, a naptári hatás kiszűrésével 6,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A negyedéves, szezonálisan tisztított idősorok 2,5 százalékos zsugorodást mutatnak az előző negyedévhez képest.
 
Termelési oldalról nézve az ipar zuhanása volt a legmarkánsabb (-17,6 százalék), ezen belül a feldolgozóipar visszaesése 20,5, az építőiparé 4,2 százalékos volt az előző év azonos időszakához képest. A mezőgazdasági és halászati kibocsátás idén az első negyedévben 9,8 százalékkal csökkent. A szolgáltatások visszaesése elérte a 3,2 százalékot, ezen belül a legnagyobb zsugorodás a kereskedelem, javítás, szálláshely szolgáltatás és vendéglátás produkálta. 
 
Keresleti oldalról a belföldi felhasználás csaknem 10 százalékkal mérséklődött, ezen belül a bruttó felhalmozás 29 százalékkal, a végső fogyasztás pedig 5,2 százalékkal esett vissza. Ez utóbbi csoport részeként a háztartások végső fogyasztása 7,3 százalékkal zuhant, miközben a közösségi fogyasztás nem változott. 
 
Az export a szűkülő külső kereslet hatására 18,6 százalékkal csökkent, az import ezt meghaladóan (22 százalékkal) esett vissza. 
 
+
 
A fogyasztói árak 3,8 százalékkal emelkedtek májusban. Az infláció április óta növekszik hazánkban, aminek oka a feldolgozatlan élelmiszerek drágulása. A fogyasztói kosár főbb csoportjai közül a szabályozott árú termékek (+7,7 %), az élelmiszerek (+7,4 %) és az alkohol és dohányáruk (+5,9 %) drágultak éves szinten a legnagyobb mértékben. A havi árdinamika szintén jelentősen megugrott. A májusi infláció előző havi bázison számolva elérte az 1,5 százalékot. A fogyasztói árindex gyorsulása az idényáras termékek (zöldség, gyümölcs, burgonya) következménye, drágulása tükröződik a megugró inflációs mutatóban.
 
+
 
Az államháztartási deficit az év első öt hónapjában 568,7 milliárd forint lett (az önkormányzatok nélkül), ami a GDP 2,2 százalékával egyenlő. A központi költségvetés hiánya 497,4 milliárd forint, a társadalombiztosítási alapoké 89,3 milliárd forint volt. Az elkülönített alapok három alrendszer idei évre tervezett hiánya 993,9 milliárd forint, ennek 57,2 százaléka a május végi deficit. Ez az arány tavaly ilyenkor 46,8 százalék volt.
 
+
 
Az ipari termelés 2009 áprilisában 15,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az előző hónapihoz viszonyítva is 5,1 százalékkal mérséklődött. Teljesítménye a mélypont közelébe esett. Alakulását továbbra is az exportkereslet és a beruházások alacsony intenzitása határozza meg, ami az ipari termékek iránti keresletet erősen visszavetette. 2009 első négy hónapjában az exportkereslet drasztikus visszaesése következtében az ipari export 27,3 százalékkal, áprilisban 30,8 százalékkal mérséklődött az előző évihez mérten. Az exportértékesítés rendkívül koncentrált, a kivitel több mint felét rendre két ágazat, a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártása, valamint a járműgyártás adja, amelyet a recesszió az átlagosnál nagyobb mértékben vetett vissza.
 
Az ipar belföldi eladásai az év első harmadában az exporténál kisebb mértékben 10,2 százalékkal, áprilisban 20,8 százalékkal maradtak el a tavalyitól. A belföldi értékesítés csökkenése kezdi megközelíteni az export hanyatlását, itthon a hitelezési gondok mellett a lakosság csökkenő reáljövedelme, a magas törlesztő részletek és a hazai vállalkozók beszállítási lehetőségeinek csökkenése szűkítik a keresletet. 
 
+
 
A hazai eladások az egyensúlyjavító intézkedések hatására is zsugorodik. A rendelési adatok azt sejtetik, hogy a fellendülés még várat magára. A feldolgozóipari ágazatok áprilisi új rendelése jelentősen, 27,7 százalékkal esett vissza az előző évihez képest. Visszaesése 10 százalékponttal haladta meg az exportigényeket. Az összes rendelésállomány 14,4 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A következő hónapokban a termelés alig változik, fellendülésre egyelőre nem számítunk.
 
A mezőgazdasági termékek árszintje 2009 áprilisában 19,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához mérten. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 27,1, az élő állatok és állati termékeké 2,0 százalékkal esett vissza. Az áprilisi jelentős árcsökkenés alapvetően a gabonaárak nagymértékű, 40,7 százalékos csökkenésének az eredménye, s szerepe volt az előző évi magas bázisnak is. Az olajnövények termelői ára áprilisban 0,5 százalékkal mérséklődött az előző évihez képest, a búza viszont 10,8 százalékkal drágult, vélhetően az idei aszály hatása. A zöldségtermékek között megjelent a primőr paradicsom és a zöldpaprika, ezek jelentős mértékben drágultak tavaly óta, 36,7, illetve 7,3 százalékkal. A gyümölcsök termelői árának 1,0 százalékos csökkenését áprilisban is az étkezési alma alacsony ára határozta meg. 
 
Az állati termékek ármozgása mérsékelt ütemben követte a takarmányárak változását. A vágóállatok termelői árainak 5,0 százalékos növekedése főként a vágósertés 18,0, a vágómarha árának 13,6 százalékos emelkedéséből, valamint a vágóbaromfi árának 8,8 százalékos csökkenéséből tevődött össze. Említést érdemlő a tej árának nagymértékű 25,1 százalékos árcsökkenése, amely számos országban feszültséget jelentett a termelők körében. 
 
+
 
2009. január-áprilisában: jelentősen csökkent a gabonafélék átlagára (48,7%-kal), az ipari növények felvásárlási ára 15,0 százalékkal mérséklődött. A zöldségfélék ára 6,1 százalékkal, a gyümölcsöké viszont hatványozottabban, 31,2 százalékkal csökkent. A húsárak többsége emelkedett (vágóbaromfi kivételével), mértéke 10-16 százalék közé tehető. Az állati termékek árcsökkenését a fentebb említett alacsony tejár határozta meg. 
 
Az agrártermékek piacán a második félévben az első hónapokénál nagyobb árszintnövekedéssel számolunk. A kivitel euróban számítva 29,4 százalékkal, a behozatal 35,4 százalékkal csökkent a 2008. áprilisihoz képest. 
 
+
 
2009. január–áprilisban a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi 16 vendégek száma, a belföldieké 8 százalékkal maradt el az előző évben mért értéktől. A vendégéjszakák száma 14, illetve 8 százalékkal csökkent. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 12 százalékkal mérséklődött. A Balatonon és Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma az idei első négy hónapban 12, illetve 18 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A vendégforgalom visszaesése lényegében valamennyi régióban jellemző volt. A hazai turisták 9 milliárd forint értékben váltottak be üdülési csekket a különböző szolgáltatóknál, ebből 5 milliárd forint értékben a kereskedelmi szálláshelyeknél. Az üdülési csekkek várható szigorítása ennél sokkal szomorúbb jövőt ígér.  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!