Többséget szerzett a kisebbség

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának mai ülésén általános vitára alkalmasnak találta a távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről, illetve az egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok, köztük az SZDSZ, egységesen nemmel szavaztak. A kisebbségben lévő kormánypárti akarat érvényesülését a függetlenek távolmaradása tette lehetővé.
   

A két javaslatot 15 igen és 12 nem, illetve 15 igen és 13 nem szavazattal találták általános vitára alkalmasnak a képviselők. Ugyanakkor a gazdasági bizottság tagjai egyhangú döntéssel általános vitára alkalmasnak ítélték az utasok személyi poggyászában importált termékek általános forgalmi adó- és jövedékiadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot. 
   
A távhővel kapcsolatos törvényjavaslatot, amely tartalmazza a népszerű nevén Robin Hood-adónak nevezett 8 százalékos többletadót, a Fidesz, a KDNP és az MDF mellett az SZDSZ képviselője sem szavazta meg.
   
A Fidesz és a KDNP véleményét Molnár Béla, a Kerszténydemokrata Néppárt országgyűlési  képviselője foglalta össze: álláspontjuk szerint azért most vezetik be a Robin Hood-adót, mert a kormány az energiapiac liberalizációját úgy vezette be, hogy a feltételeket nem biztosította hozzá. A képviselő utalt arra, hogy az energiaipari cégek jelentősen növelték a nyereségüket, példaként az Budapesti Elektromos Művek Zrt.-t (Elmű) és az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Zrt.-t (Émász) említette.    
   
Az MSZP véleményét Szanyi Tibor ismertette. A politikus szerint a Robin Hood-adó ugyan vaslóban kényszermegoldás, de csak két évre szól  Most azoknak kell fizetniük akik „betegre keresték magukat ebben a szektorban”– tette hozzá. Mint mondta, „a Mol sikere az ország sikere, most pedig Magyarország részt kér ebből a sikerből”. A képviselő hangsúlyozta, hogy a Robin Hood-adó a fejlesztésekhez is hozzájárul.  
   
Lakos Imre SZDSZ-es képviselő a 650 ezer lakást és 2,5 millió embert érintő döntéssel kapcsolatos felelősségre hívta fel a figyelmet, amely nem engedi meg a demagógiát: „először osztogatunk, majd fosztogatunk”, a probléma lényegével pedig nem törődünk - mondta a képviselő. Szerinte a törvényjavaslatból hiányzik a koncepció a távfűtés versenyképessé tételéről.
   
Márton Attila (Fidesz) képviselő szerint, ha a Mol-t nem adták volna el, akkor most lenne állami bevétel az olajcég profitjából. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Robin Hood-adó önkormányzati tulajdonú cégeket is érint, azoknak pedig nincs extranyereségük.
   
Bencsik János (Fidesz) képviselő, aki egyben Tatabánya polgármestere is, emlékeztetett arra, hogy az elmúlt másfél évben 100 százalékkal emelkedett a távhő ára. Szerinte a szolgáltatás áfájának csökkentése lenne a megoldás, ami mindössze 33 milliárd forint kiesést jelentene a költségvetésből.
   
A képviselők lehetőséget adtak a megszólalására a szakmai szövetségek képviselőinek, akiknek többsége szakmailag megalapozatlannak tartotta a törvényjavaslatot.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!