Az európai uniós intézmények sem kerülhetik meg hosszú távon a kisebbségi jogok vizsgálatát

Forrás: MTI

Európára ma a megosztottság, az elbizonytalanodás a jellemző, Magyarország viszont határozott álláspontokkal jelenik meg az európai vitákban – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI-nek. A kötelező migrációs kvótákkal kapcsolatos eltérő európai álláspontoknak szerinte oka az is, hogy a nyugat-európai országok bevándorláspolitikája nem tekinthető sikertörténetnek Közép-Európából nézve. Az elmúlt évtizedek azt bizonyították, hogy a bevándorlók integrációja problémákat vet fel. A feszültségeket, félelmeket magam is tapasztalhatta nagykövetként Párizsban és Brüsszelben – mondta a miniszter, hozzátéve, különösen veszélyes, ha a vallási meggyőződés akadálya az integrációnak.

A sokféle, egymásnak ellentmondó reakciók jól jelzik, mekkora a tanácstalanság Európában. Egyes európai vezetők határozottságot akarnak mutatni, esetenként zsarolással vagy fenyegetéssel lépnek fel, de ez nem vezethet eredményre. Magyarország, a maga nemzeti hagyományokon alapuló határozott alkotmányos identitásával, értékválasztásaival, szilárd pozíciókat fogalmazott meg, melyeket jogi érveléssel is mindenkor alátámasztott. Tehát vitában állunk, de ez nem baj, a vita mindenkor a megoldást is elő tudja segíteni – jelentette ki Trócsányi László. Hozzátette: Magyarország azonban nincs egyedül, a V4-ek (Szlovákia, Csehország, Lengyelország és Magyarország) szövetsége már uniós szinten is számottevő, és ezt még tovább lehet és kell bővíteni, elsősorban regionális szinten.

– Az alkotmányos történelmi hagyományok, Európa keresztény gyökerei, a házasság és a család mást jelentenek a mi térségünkben, mint Nyugat-Európában, de idesorolható a nemzetpolitika is. Mi magyarok nagyon örülnénk, ha az európai fórumok nagyobb figyelmet szentelnének az anyanyelvhasználathoz való jog érvényesülésének a közéletben. Trócsányi László hangsúlyozta azt is: e kérdéseket is európai témának tartja, így az európai uniós intézmények sem kerülhetik meg hosszú távon a kisebbségi jogok vizsgálatát.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!