Közös érdek visszatérni a magyar-horvát szövetségesi együttműködéshez

Magyarország és Horvátország alapvető érdeke visszatérni a szövetségesi együttműködéshez, különben sok lehetőséget veszít el a két ország – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, miután horvát kollégájával folytatott megbeszélést.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Davor Ivo Stier horvát kül- és Európa-ügyi miniszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart Budapesten, a minisztériumban 2016. november 22-én. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A tárcavezető kiemelte: az elmúlt években néhány nehézség negatívan befolyásolta a kétoldalú kapcsolatokat, pedig a két országnak természetes szövetségeseknek kell lenniük, ez nem lehet kérdés. Mint mondta, horvát partnere első hivatalos útja alkalmával érkezett Budapestre, ami világos kifejeződése annak a közös célnak, hogy új fejezetet nyissanak a kétoldalú kapcsolatrendszerben. Ebben könnyebbséget jelent, hogy két olyan párt vezetheti Magyarország és Horvátország kormányát, amelyek az Európai Néppárthoz tartoznak, amelyeknek kereszténydemokrata, konzervatív és patrióta orientációja megkérdőjelezhetetlen – fogalmazott.

A külügyminiszter megjegyezte: megállapodtak, hogy a kormányközi vegyes bizottság januárban ülésezik.

Arra is kitért, hogy az energetikai kérdéseknek normális helyzetben sikersztorinak kellene lenniük az együttműködésben, de eddig ez nem így volt. A lehető leggyorsabban meg kell teremteni a lehetőséget, hogy kétirányúvá tegyék a két ország gázvezetékrendszerének összeköttetését – magyarázta. Hozzátette: a horvát kormány elkötelezett egy LNG-terminál építése mellett a horvát tengerparton, és ezzel Magyarország előtt is új gázforrások nyílnak meg.

A Mol-INA ügyről Szijjártó Péter kijelentette: depolitizálni kell az ügyet, mert eddig átpolitizált volt a kérdés, ami nem segítette a megoldást. A gazdasági ésszerűség és az energiabiztonság szempontjai alapján kell közös választ találni a problémára, ami elsősorban a horvát kormány és a Mol közös felelőssége, de nem a média nyilvánossága előtt kell tárgyalni az ügyről – mondta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy a Budapest-Eszék-Szarajevó autópályakapcsolatot belátható időn belül létre kell hozni, a határ menti szénhidrogénforrásokat pedig a két ország vállalatainak közösen kell hasznosítani.

Ugyancsak a megbeszélés témája volt a migráció, erről a tárcavezető elmondta: nincs különbség a két ország álláspontja között abban, hogy a külső határok védelme a legfontosabb, és egy ország szuverenitása nagyrészt abban áll, hogy van határa és meg tudja azt védeni. Magyarország a jövőben is azt az álláspontot képviseli, hogy ide nem engedünk be illegális bevándorlót, „csak szabályosan lehet átlépni a határt vagy sehogy" – közölte.

Davor Ivo Stier horvát kül- és Európa-ügyi miniszter hangsúlyozta: a horvát állam és a Mol vitája kedvezőtlenül hatott a kétoldalú kapcsolatokra, de most elhatározták, hogy fejlesztik a kapcsolatokat a két állam között, ami segítheti a vita megoldását is. Csak úgy lehet megoldani ezt a kérdést, ha folyamatosan nyitottak maradnak egymás felé – vélekedett.

A horvát tárcavezető is kiemelte a 2014 óta nem ülésező kormányközi vegyes bizottság összehívásának jelentőségét, valamint aláhúzta a kisebbségi vegyes bizottság ülésének fontosságát is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!